Mezítláb érkezett Izraelbe, mostantól miniszter: Penina Tamano-Shata

2020. Május 19. / 10:58


Mezítláb érkezett Izraelbe, mostantól miniszter: Penina Tamano-Shata

Háromévesen, az anyukája nélkül, mezítláb érkezett Izraelbe, mostantól azonban Izrael 35. kormányának bevándorlási- és befogadási minisztere az 1981-ben Etiópiában született Penina Tamano-Shata. Kinevezése történelmi eseménynek is nevezhető, hiszen ő a modern zsidó állam első etióp születésű minisztere.


Penina Tamano-Shata öt testvérével és édesapjával 1984-ben érkezett Izraelbe a Mózes Hadművelet elnevezésű alija-program keretében, mikor Izrael mintegy 7000 etióp zsidót mentett ki Szudánon keresztül. Az 1980-as években összesen legalább 10 ezer zsidó menekült ki Etiópiából gyalogszerrel Szudánba, ahonnan Izrael a Moszad szervezésében titkos hadműveletekkel kimentette őket. Több ezer ember veszett oda a sivatagban és szudáni táborokban a menekülés során.

Miniszteri beiktatása alkalmából Penina Tamano-Shata azt mondta: „Ezekben a pillanatokban itt van velem az a hároméves kislány, aki anyukája nélkül, mezítláb, egy küzdelmes út megtétele után érkezett Izraelbe. Nem felejtem a befogadási központban töltött nehéz éveket, és nagyon megható számomra, hogy ebből a hároméves kislányból Izrael minisztere vált. Van ebben valami nagyon szimbolikus, különösen, hogy én leszek felelős a bevándorlásért és a befogadás ösztönzéséért. Egy új bevándorló, olé, mindig is új bevándorló marad, nem számít, hány év telik el. Az alija benne marad a bevándorló szívében és lelkében. És az alija Izrael szíve is. Így épült ez az ország”.

Beiktatás napján az útja először a szüleihez vezetett, majd a nagyapja által alapított zsinagógába Asdodban, ahol az a több mint 200 éves Tóra-tekercs található, amit nagyapja, a közösség rabbija (kajasz) az Egyesült Államokon keresztül jutatott ki Izraelbe. A 39 éves, jogász végzettségű Penina Tamano-Shata a Beni Ganz vezette Kék-Fehér párt miniszteri kinevezése. Eredetileg a Lapid-féle Jes Atid párt színében került a parlamentbe, de a koaliciós rendezkedés közben átpártolt az egységkormányt alakítók közé. 

Az Izraelinfo.com cikke alapján

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek