Izraeli választások: várhatóan Netanjahu alakíthat kormányt

2019. Április 09. / 22:38


Izraeli választások: várhatóan Netanjahu alakíthat kormányt

Az eső becslések szerint a jelenleg kormányzó Likud és a Kék-fehér párt fej fej mellett végzett az izraeli választáson, de a kis pártok eredménye alapján várhatóan a Likud alakíthat majd kormányt – jelentette a 13-as kereskedelmi tévécsatorna az első exit poll alapján. 


A felmérés szerint a Likud és a Kék-fehér párt is harminchat képviselőt küldhet a következő, huszonegyedik kneszetbe, míg a kisebb pártok bejutása alapján a jobboldali tömb 66, a baloldali és az arab pártok pedig 54 képviselővel rendelkeznek majd.

Azonban ezek az első eredmények még egyáltalán nem véglegesek, és a különböző közvélemény-kutató intézetek felméréseiben eltérnek egymástól. A 11-es és a tizenkettes tévécsatorna előnyt jósol a Kék-fehérnek, amely már be is jelentette győzelmét.

„Megnyertük! Az izraeli nagyközönség elmondta véleményét! Köszönjük a több ezer aktivistának és több mint egymillió szavazónak. Ezeken a választásokon van egyértelmű győztes és egyértelmű vesztes” – közölték a Kék-fehér pártot vezető Beni Ganz és Jaír Lapid.

Az exit pollok alapján a Likudot vezető Benjámin Netanjahu miniszterelnök is győzelmét ünnepelte. „A Likud által vezetett jobboldali blokk világos győzelmet aratott. Köszönöm az izraeli polgároknak a bizalmukat. Már ma éjjel megkezdem a jobboldali kormány megalakítását természetes partnereinkkel” – közölte.

Az bizonyos, hogy két, a baloldalhoz tartozó, egy centrista, és két jobboldali párt is a bejutási küszöb határán található, és kiesésük, illetve bejutásuk akár alapvetően is megváltoztathatja a végső arányokat.

Az első, a valóságos erőviszonyokat már jobban megközelítő részeredmények éjszaka várhatók, és reggel már minden bizonnyal bizonyosan lehet tudni, hogy ténylegesen ki az esélyesebb a következő kormány megalakítására. A végleges eredmények azonban csak több nap múltán, a katonák szavazatainak összeszámlálása után várhatók. (MTI)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek