Van rá esély, hogy hazakerülhetnek a lefoglalt zsidó kéziratok Amerikából

2021. Július 26. / 18:11


Van rá esély, hogy hazakerülhetnek a lefoglalt zsidó kéziratok Amerikából

Az amerikai igazságszolgáltatási hatóságok közölték: lefoglalták azokat a ritka kéziratokat, amelyek korábban egy liciten bukkantak fel, s amelyek eredetileg romániai, magyarországi, ukrajnai és szlovákiai zsidó közösségek tulajdonában voltak. Tizenhét pergamen kéziratról és egy kolozsvári halotti pinkászról (halotti regiszterről) van szó, ez utóbbi olyan ritka díszítésű, hogy műtárgyként is komoly értékkel bír.


Az Amerikai Egyesült Államok igazságügyi hatóságai által múlt héten kibocsájtott közlemény reményt adott azoknak a kelet-európai zsidó közösségeknek, amelyeknek több régi kézirata és könyve felbukkant egy a New York-i aukciósház licitjén idén februárban – írja a Baabel beszámolójára hivatkozva a Transindex.ro.

A Kolozsvári Zsidó Hitközség tagjai öt nappal az említett februári árverés előtt értesültek arról, hogy a New York-i Kestenbaum & Company aukciósház által licitre bocsátott, régi zsidó kéziratok között egy olyan értékes, 19. századi jegyzőkönyv is szerepel, amely a hitközség tulajdona volt, és a holokausztban veszett nyoma, mint annyi más értékes kéziratnak, dísztárgynak. 

78592_pikasz.jpgA kolozsvári pinkász

A hitközség óvást nyújtott be a licit ellen, hangsúlyozva, hogy az árverésre bocsátott pinkász a kolozsvári zsidó közösség számára felbecsülhetetlen értékkel bíró dokumentum, amelynek a holokauszt idején veszett nyoma, azaz törvénytelen módon kerülhetett csak az Egyesült Államokba. 

Az ügyben fordulópontot jelent, hogy az amerikai igazságszolgáltatási hatóságok múlt héten közleményben tájékoztatták a feleket, hogy a licitáción felbukkant tételek közül lefoglalták azokat, amelyek a romániai, magyarországi, ukrajnai és szlovákiai zsidó közösségek tulajdonát képezik: 17 pergamen kézirat mellett a kolozsvári ortodox zsidó közösség halotti regiszterét is. A pinkász a Chevra Kadisa 1836-os megalapításától kezdve mintegy 50 éven keresztül rögzíti az elhunyt hitközségi tagok névsorát. Dokumentumként is egyedülálló, ugyanakkor gyönyörű grafikai kivitelezése miatt műtárgyként is komoly értéke van.

Az ügyben a következő lépés lehet a visszaszolgáltatás, illetve az értékes dokumentumok hazaszállítása.

Az aukciósház közleményét itt találják. A Transindex.ro teljes cikke ezen a linken olvasható.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Mazsihisz hírek
Csodás hanukai programmal vár mindenkit a nagykállói hitközség
Zsidó világ
Rossz hír: Betörtek a Gólem Színházba
2024. December 12. / 15:41

Rossz hír: Betörtek a Gólem Színházba