Halálba küldték nagyjainkat

Durbák Ildikó / Forrás: FigyelőNet

Egyikük katolikusnak született, a másik azzá lett, a harmadik pedig – bár nem gyakorolta zsidó vallását – mégis vállalta érte az iskolából való kicsapatást. Szerb Antalt barátai meg akarták menteni, de ő inkább sorstársaival maradt - később agyonverték. Rejtő Jenőt a megpróbáltatások ölték meg, Radnótival megásatták saját sírját. Utolsó pillanatukig írtak.

Az első világháború után fellángolt antiszemitizmus és a zsidótörvények ellenére a zsidóság viszonylagos biztonságban élt Magyarországon. Bár a politika és a közhangulat is egyre inkább ellenük fordult, a helyzet az ország 1944. márciusi megszállásával vált életveszélyessé, megkezdődtek a deportálások. Bár ezeket Horthy nyáron leállította, az októberi nyilas puccs után elszabadult a pokol, többé senki nem érezhette magát biztonságban.

Szúrta a nyilasok szemét

A zsidó értelmiségiek, ellenzéki személyek „eltüntetésének” egyik közkedvelt eszköze volt a munkaszolgálat. Új utak nyíltak meg a feljelentéssel végrehajtott személyes bosszúkra. Ez történt például Rejtő Jenővel is: az Egyedül vagyunk című nyilas újság folyamatosan támadta, 1942-ben lényegében feljelentette az írót a Bemutatjuk Piszkos Fred szerzőjét című írásban a zsidó származása miatt. A cikkben „leleplezték” a híres ponyvaírót, P. Howardot és az ismert vadnyugati történetek szerzőjét, Gibson Laveryt, és felhívta a honvédelem illetékeseinek figyelmét Rejtőre, akit rövid időn belül behívtak munkaszolgálatra. Az akkor már súlyos idegbetegséggel küszködő írót a kórházból betegen vitték el munkaszolgálatra. Ukrajnába, Jevdokovóba került.

Szerb Antal és Randóti Miklós – Rejtővel ellentétben – többször kaptak behívót, sőt volt olyan időszak, amikor ugyanabban a században szolgáltak. Szerb a feleségének írott egyik levelében meg is emlékezik a költőről: „Maga a munkatábor direkt kellemes, nyaralásszerű mostanában, csak Radnóti Miklós két erénye, a hűség és a félelem teszi oly nehézzé ezeket a napokat.”

Megkérdőjelezte az identitásukat

radnoti_miklos.jpgRadnóti Miklós így írt naplójában: „Sárga karszalagot kaptunk és katonasapkát. Mély közönyben élek. A sárga szalagot hordom, még ’büszke’ sem vagyok rá, mint sokan itt. De nem is szégyellem. Jobb lenne büszkének lenni.” Radnóti 18 éves kora óta katolikusnak vallotta magát, valószínűleg a szegedi egyetemi évek és az ott tanító Sík Sándor katolikus pap, költő és esztéta – sok diák példaképe – hatása is szerepet játszott a katolizálásában. Ám nemcsak a lángoló vallásosságának alapja származott a mesterétől, irodalomtörténeti műveltségét és korai költészetének szabadverseit és expresszionista ízeit is tőle kapta. Érdekes módon azonban Radnóti 33 éves koráig várt a megkeresztelkedéssel. Emiatt azzal is vádolták, hogy a zsidó sors elől menekült. Ez azonban nem igaz, a döntése komoly hiten és elhatározáson alapult – erről több kortárs visszaemlékezés is tanúskodik.

Írásaiban mégsem tűnik meghatározónak a keresztény hit világa és formakincse, sőt elítélte azt a költőt, aki „versszakonként három szentet rángat le az égből” – mint írta egy Sík Sándorhoz intézett levelében. Az életművéből talán épp ezért hiányoznak nemcsak a vallásos, hanem az istenes versek is. Az Erőltetett menet alaphelyzete például tálcán kínálná azt a lehetőséget, hogy a földre rogyó, megtört ember a mélységekből kiálthatna az Úr felé – a De Profundis zsoltár mintájára –, ám inkább egy békés nyári délután képét, a szilvalekvár ízét vetíti az olvasó elé, az őt váró feleségét látja, azaz az elmúlt, de talán újra eljövő békét.

szerbantal.jpgSzerb Antal épp fordítva élte meg a történelemnek ezt a viharát. Az asszimilálódott zsidó családban született irodalmár szülei már római katolikusok voltak, és az újszülött fiukat is megkeresztelték. Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök lett a keresztapja, cserkész volt, a piaristáknál tanult, és ő is Sík Sándor keze alatt formálódott íróvá. Bár a gimnáziumban a szerzetesek nem tűrtek el semmiféle antiszemita célzást és megnyilvánulást, Szerb rendszeresen találkozott kétértelmű helyzetekkel, melyekből a vallásban keresett megnyugvást, életformájává tette a katolicizmust.

Amikor viszont egymás után megszülettek a kirekesztő törvények, Szerb Antal elgondolkodott. Egy 1942. májusi naplóbejegyzésében újra identitásával küzd: „A zsidóság, mint minden elnyomott kisebbség, szeret dicsekedni azzal, hogy mi mindent ’adott az emberiségnek’; ő adta Heinét, Meyerbeert és Einsteint stb. Ez mind szép, de nagy emberei a legtöbb népnek voltak. A zsidóság tragédiája az, hogy nem dicsekedhet a legnagyobbal, amit adott, Jézussal és a kereszténységgel.” Egy fél év múlva azonban már csak egyetlen sort jegyez fel a naplójába: „Megtaláltam a definíciómat: magyar anyanyelvű zsidó vagyok.”

rejto_jeno.jpgRejtő Jenő mindig is szívesen vonta körbe a saját alakját legendákkal, azért, hogy a magánélete ugyanolyan homályos és rejtélyes legyen, mint a hőseié. Úgy élt, mintha maga P. Howard írta volna. A regényhőseit pedig sokszor saját magáról mintázta, például ott van a Vesztegzár a Grand Hotelben Félixe, aki egy gumiköpenyben és teniszcipőben pompázik, úgy, ahogy Rejtőt Nádasi László kabarészerző, a jó barát és szerzőtárs látta egyik délelőttön a Dohány utcában. A „vadóc” Rejtő másképp szállt szembe az származása miatti iskolai megjegyzésekkel, mint Szerb Antal. A kereskedelmi középiskolából például azért tanácsolták el, mert megverte az egyik tanárát, állítólag annak antiszemita megjegyzései miatt. Pedig sem ő, sem a szülei nem gyakorolták a vallást.

Későbbi művei alapján elmondhatjuk: hívő ember volt, de egy saját vallást alkotott, amely a humanizmus és a panteizmus (azaz a természetet azonosította Istennel) keveréke. Erről tanúskodik például az Ima a Mont Blanc-hoz, a Megyek Párizsba, ahol még egyszer sem haldokoltam címet kapott önélet- és útleírása leglíraibb része. Az a dolog, amelyben még a végső elkeseredés idején is megpróbál hinni, maga az ember. Az utolsó szó jogán című kötetének monológjaiban maga előtt is tisztázni akarta a világnézetét. Az embertelenség, elállatiasodás ellen harcol akkor is, amikor kifigurázza a véres légiós regényeket, illetve leírja a saját, eljövendő sorsát: a munkatábort. A Csontbrigád az első munkaszolgálatos behívások hatására született, és hátborzongató víziót festett benne a saját – és sorstársai – jövőjéről, a koncentrációs tábornak megfelelő Pokoltetőről.

A sír szélén is írtak

Rejtő halálának körülményeiről Rajna János artistától vannak adataink, aki még Pestről ismerte. Ukrajnában közel 40 fokos hidegben meneteltek ismeretlen céljuk felé. Jenő fáradt volt, rogyadozott, de a hátizsákjától akkor sem vált meg. Egy romos iskolában helyezték el őket. Másnap reggelre az író már köhögött, lázban égett az arca, tompán ragyogott a szeme, de még akkor is újabb regény megírására gondolt, a nagy műre, a munkaszolgálat megpróbáltatásait ábrázoló írásra. Estére Rajna már felfedezte sorstársán a betegség egyértelmű tüneteit: Jenő teste szinte parázslott, és kiütköztek rajta a vörös foltok – flekktifuszban szenvedett. Az író 1943. január 1-jén halt meg. A legenda szerint a hátizsákjában a készülő regényének a kéziratát cipelte, és még a halála előtt is a bajtársait szórakoztatta emlékezetből idézett regényrészleteivel.

A teéjes írás ide kattintva olvasható el