Asilahban járunk, Marokkóban. Egy elfeledett zsidó közösség örökségére emlékezik a településen található kis, málladozó temető, amit az utóbbi időben szépen felújítottak.
Asilah (vagy Arcila) Észak-Marokkó egyik legszebb városa, igazi ékszerdoboz a tengerparton, amely az ország egyik legjobban megőrzött medinájával, vagyis óvárosával rendelkezik. Asilahban a zsidó közösség jelenléte egészen a középkorig nyúlik vissza, mielőtt a portugálok 1471-ben elfoglalták volna a várost. Az ország fénykorában, az 1940-es években több mint 250 ezer fős zsidó közösségnek adott otthont, de ez a szám azóta néhány ezerre csökkent, akiknek többsége Casablancában él.
Az egyik asilahi zsidó leszármazott szerint az ottani közösség nagyrészt Spanyolországból vándorolt ki az Alhambra-rendeletet követően, amely kiutasította a zsidókat az Ibériai-félszigetről. A népesség gyarapodni kezdett, egészen addig, amíg a 20. század elején tömegesen nem költöztek Dél-Amerikába a gazdasági fellendülést okozó kaucsukláz miatt. Bár Asilahban maradtak még zsidók, a város szélén lévő tengerparti temetőt már nem használták, magára hagyottan állt, kitéve az időjárás viszontagságainak. Az elmúlt években a temetőt a tangieri zsidó közösség segítségével helyreállították. A sírokat újra fehérre festették, a gaz eltűnt, a temetőt fal veszi körül és egy őrt is kapott a hely. A felújított temető mellett három zsinagóga, egy mikve is feltárásra került.
A zsidó temető a város sokszínű kulturális múltjának tanúságtétele. A sírkövek többnyire egyszerűek és epigrammákkal vannak ellátva, héberül és spanyolul írva, ahogy az a szefárd közösségekben szokás.
A temetőben van egy titokzatos és baljóslatú sírkő is, amelyen egy ismeretlen, Simi nevű fiatal lány neve áll, és az Atlanti-óceánra néző szikla szélén található. A kövön a következő szöveg olvasható: „Simi Roiff, meghalt 5704. támuz 15-én (1944. július 6-án). Amargada y desesperada se dejo abandonar por sus infortunio y jovem aun se dejo arrebatar su alma. („Keserű és kétségbeesett, fiatal szerencsétlenségében elhagyatottnak érezte magát; hagyta, hogy elvegyék a lelkét”).
A temetőbe látogató felfedezők talán jól teszik, ha elmondanak egy imát nemcsak a diaszpóra által hátrahagyott halottakért, hanem szegény, szerencsétlen Simiért is.
Az atlasobscura.com cikke alapján fordította: Zucker-Kertész Lilla