Rabbi Nissim Binyamin Ohana, a gázai főrabbi öröksége

A Gázai övezet zsidó történelme gazdag és sokrétű, amelyben kiemelkedő szerepet játszott a 20. század elején élt Rabbi Nissim Binyamin Ohana, a terület utolsó főrabbija. Életútja nemcsak a zsidó közösség történetét világítja meg, hanem betekintést nyújt a térség vallási és kulturális kapcsolataiba is.

Nissim Binyamin Ohana 1881-ben született az algériai Médéában, Mazal és Rabbi Masoud (Gad) Ohana gyermekeként. Édesapja volt a város főrabbija, aki a Kabbala tudósaként és Izrael földje iránti szeretetéről volt ismert. A család 1885-ben Jeruzsálembe költözött, ahol Nissim a Kol Yisrael Haverim (Alliance Israélite Universelle) iskolában tanult, amely az első modern oktatási intézmény volt a városban. 18 évesen kezdte meg intenzív jesiva tanulmányait, és három év múlva rabbinikus képesítést szerzett, majd  megnősült.

Rabbi Nissim Binyamin Ohana

1907-ben Rabbi Ohana lett Gáza főrabbija, egy olyan városé, amelynek zsidó közössége az i. e. 2. századig nyúlik vissza. Áttekintve a történelmet, a leírások alapján az itt élő filiszteusok állandóan hadban álltak a szomszédos zsidó területekkel. Végül a régiót a hasmoneus király, Jonatán hódította meg és igazgatta I. e. 145-ben, majd 48 évvel később utódja, Alexander Jannai elpusztította. A hasmoneusok alatt jött létre zsidó közösség Gázában. Ennek a közösségnek, mint sok másnak Izrael földjén, voltak virágzó és kudarcos időszakai, ellenségek általi pusztulás és gazdasági hanyatlás.

A kairói Geniza dokumentumai arra utalnak, hogy az arab-muszlim hódítást követő időszakban létezett zsidó közösség Gázában, bár a keresztes lovagok térhódításakor (i. sz. 1099) már nem voltsk jelen a térségben. 1187-ben a keresztesek Gázát átengedték a kalifátusnak, ám a kalifátust az 1260-ban betörő mongolok kiűzték a területről. Még ugyanebben az évben azonban a mamlúk – lázadó rabszolga-katonák, akik Egyiptomban létrehozták saját muszlim szultánságukat – visszaszorították a mongolokat.

Amint azt zsidók és nem zsidók korabeli tanúvallomásai egyaránt tanúsítják, a mamlúk uralom alatt (1250-1517) ismét jelentős zsidó jelenlét volt Gázában. A toszkánai Meshulam rabbi például, aki 1481-ben Gázában járt, ezt írta: „Hatvan zsidó háztulajdonos van, szép, kis zsinagógával, szőlőskertekkel, földekkel és házakkal, és már új bort kezdtek készíteni”.

1620 és 1625 között Gázának volt egy főrabbija, aki a sábáthoz írt költői ódájával – Yah Ribbon Olam –, amelyet a sábát asztalainál világszerte énekelnek, számos zsidó közösségben állandó helyet szerzett magának. A damaszkuszi születésű Jiszráél ben Móse Najara rabbi hihetetlenül termékeny író, költő és tudós volt. Gáza főrabbijaként fia, Móse követte őt, aki maga is költő volt.

Ezzel szemben az 1600-as évekbeli Gáza adott otthont a hamis messiás, Shabtai Zvi néhány követőjének is, köztük a hírhedt Natannak, aki Gázát a „szent városnak” nyilvánította Jeruzsálem helyett.

A következő 150 évben a gázai zsidó közösség növekedett és virágzott, és végül 1799-ben Bonaparte Napóleon rövid időre meghódította a régiót. 1801-re az oszmánok és a britek legyőzték a francia erőket, és az oszmánok Kör Yusuf Ziya pasa nagyvezír vezetésével átvették az ellenőrzést Gáza felett. A régió ezután az 1830-as években Muhammad Ali, Egyiptom de facto független uralkodója alá került.

Ebben az időszakban, Napóleon hódításától Muhammad Ali uralmáig, a zsidó közösség közel nullára zsugorodott. Ennek oka lehetett a francia csapatokat követő, a térségben tomboló járvány; Muhammad Ali agresszív politikája; az akkori geopolitikai instabilitás okozta általános nyomás, vagy mindezek együttesen.

Azonban 1885-ben egy kis reneszánsz kezdődött a kovnói Kolonymus Ze'ev Wissotzky kezdeményezésére, aki a Wissotzky Tea cég alapítója és az Izrael földjén a zsidó mezőgazdaság megújítását célzó proto-cionista Hibbat Zion mozgalom támogatója volt. Az 1900-as évek elejére ismét aktív zsidó közösség alakult Gázában.

„az arabok és a zsidók közötti kapcsolat nagyon jó, és Gázában egyetlen zsidó sem szenvedett még zsidó léte miatt” – olvasható a cionista Hapoel Hatzair mozgalom hírlevelében, 1910-ben.

Ebbe a régi-új közösségbe érkezett Nissim Ohana rabbi. És nem vesztegette az időt, hogy nyomot hagyjon.

Észrevéve, hogy az elhunyt zsidókat szamárral szállítják Hebronba temetésre, majd pénzt gyűjtött egy helyi gázai zsidó temető létrehozására. Gondoskodott továbbá egy mikve (rituális fürdő) építéséről a nők számára és egy zsidó elemi iskola (Talmud Tóra) létesítéséről.

Hivatali ideje alatt számos fejlesztést kezdeményezett: létrehozott egy helyi zsidó temetőt, építtetett egy női mikvét, és megalapította a Talmud Tóra elemi iskolát, ahol kizárólag héber nyelven folyt az oktatás, különös hangsúlyt fektetve a Biblia tanulmányozására. Az iskola elismeréseként Eliezer Ben-Yehuda, a modern héber nyelv újjáélesztésének kulcsfigurája is meglátogatta az intézményt.

Bizánci mozaik Dávid királyról az ókori gázai zsinagógában (Dr. Avishai Teicher, Wikipedia)

Rabbi Ohana különleges kapcsolatot ápolt a helyi muszlim vezetőkkel is. A gázai mufti, Sheikh Abdullah El-Alami vallási kérdésekben fordult hozzá, mivel egy nyugtalanító kihívással nézett szembe. Keresztény misszionáriusok kórházat hoztak létre Gáza városban, ahol a pártatlan és szükséges orvosi ellátás mellett az evangéliumot is hirdették egy kissé foglyul ejtett közönségnek. (Ez lehetett az Al-Ahli Arab Kórház, amelyet 1882-ben az anglikán egyház missziós társasága alapított, és amely még ma is működik Gázában.)

A mufti rendszeresen látogatta Rabbi Ohanát, hogy tórai válaszokat kapjon a keresztények vallási érvelésére. Ezek a beszélgetések vezettek Rabbi Ohana 1959-ben megjelent könyvének, az "És tudd, hogyan válaszolj az eretneknek" című műnek a megszületéséhez, amely részletes válaszokat ad a keresztény misszionáriusok érveire. A maga nemében páratlannak számító alkotás - hiszen egy szefárd ortodox rabbi és egy muszlim vallási vezető közötti beszélgetés eredménye, amely több mint 100 évvel ezelőtt íródott Gáza városában.

1912-ben, első felesége halála után, Rabbi Ohana visszatért Jeruzsálembe, majd második feleségével, Perla Chanah-val, Rabbi Yitzchak Moshe Fereira lányával kötött házasságot. 1913-ban az Egyesült Államokba hívták, hogy a New York-i szíriai zsidó közösség rabbija legyen, ahol bevezette a héber nyelvű oktatást. Az első világháború kitörésekor az Ottomán Birodalom kiutasította a külföldieket, így Rabbi Ohana Egyiptomba került, majd Málta főrabbija lett öt éven át. Ezt követően Port Said főrabbijaként szolgált, ahol megalapította az első zsidó iskolát, a Zichron Moshét. 1935-ben Kairóba költözött, ahol a rabbinikus bíróság vezetője és Egyiptom helyettes főrabbija lett. 1947-ben tért vissza Izraelbe, és Haifa szefárd főrabbijaként tevékenykedett egészen 1962-ben bekövetkezett haláláig.

Rabbi Nissim Binyamin Ohana élete és munkássága mély nyomot hagyott a zsidó közösségekben világszerte. Tevékenysége Gázában és másutt is a vallási tolerancia, az oktatás és a közösségépítés példája. Emléke ma is élénken él a zsidó történelemben és kultúrában.

Az aish.com cikke alapján írta: Zucker-Kertész Lilla