4. Besáláh 13,17–17,16

Mózes második könyve 
HÉBER és ANGOL nyelven itt  olvasható

Ex 13,17 És történt, midőn szabadon bocsátotta Fáraó a népet, hogy az Isten nem vezérelte őket a Filiszteusok országa felé vezető úton, noha az közel volt, mert úgy mondta Isten: nehogy megbánja a nép, ha ütközetet lát és visszatérnének Egyiptomba.

Ex 13,18 És kerülő úton vezette Isten a népet, a sivatag útján a Sástengerhez és fölfegyverkezve vonultak ki Izráel fiai Egyiptom országából.

Ex 13,19 És Mózes magával vitte József csontjait, mivel József megeskette Izráel fiait, mondván: Meg fog emlékezni rólatok Isten és akkor vigyétek el magatokkal csontjaimat innen.

Ex 13,20 És elvonultak Szukkótból és táboroztak Étámban, a sivatag szélén.

Ex 13,21 És az Örökkévaló járt előttük nappal felhőoszlopban, hogy vezérelje őket az úton és éjjel tűzoszlopban, hogy világítson nekik, hogy mehessenek nappal és éjjel.

Ex 13,22 Nem mozdult el a felhőoszlop nappal és a tűzoszlop éjjel a nép elől.Ex 14. 

Ex 14,1 És szólott az Örökkévaló Mózeshez következőképpen:

Ex 14,2 Szólj Izráel fiaihoz, forduljanak vissza és táborozzanak Pi-Háhirot előtt, Migdól és a tenger között; Báal Cefón előtt üssetek tábort, vele szemben a tenger mellett.

Ex 14,3 És Fáraó így fog szólani Izráel fiairól: Eltévedtek ők ebben az országban, bezárult rájuk a sivatag.

Ex 14,4 És én megkeményítem Fáraó szívét és űzőbe veszi őket és dicsőséget szerzek Fáraón és egész seregén és megtudják az egyiptomiak, hogy én vagyok az Örökkévaló; – és így is cselekedtek.

Ex 14,5 És hírül hozták Egyiptom királyának, hogy elmenekült a nép és megváltozott Fáraónak és szolgáinak szíve a nép iránt és szóltak: Mit cselekedtünk, hogy elbocsátottuk Izráelt a mi szolgálatunkból?

Ex 14,6 És befogatta szekerét és hadinépét magával vitte.

Ex 14,7 És vett hatszáz válogatott hadiszekeret és Egyiptom egész szekérhadát és válogatott vitézek voltak mindegyiken.

Ex 14,8 És az Örökkévaló megkeményítette Fáraó, Egyiptom királyának szívét és üldözőbe vette Izráel fiait, mert Izráel fiai kivonultak magasra emelt kézzel.

Ex 14,9 És üldözték őket az egyiptomiak Fáraónak minden lova, szekérhada, lovasai és serege és utól is érték őket, amint táboroztak a tengernél, Pi-Háhirotnál, Báal Cefón előtt.

Ex 14,10 És midőn Fáraó közeledett, Izráel fiai fölemelték szemüket és íme az egyiptomiak nyomulnak utánuk és féltek nagyon és fölkiáltottak Izráel fiai az Örökkévalóhoz.

Ex 14,11 És szóltak Mózeshez: Talán mert nincs elég sírhely Egyiptomban, azért hoztál ki bennünket, hogy meghaljunk a sivatagban? – Mit tettél velünk, hogy kivezettél Egyiptomból?

Ex 14,12 Nem azt mondottuk-e neked Egyiptomban, szólván: hagyj minket, hadd szolgáljuk az egyiptomiakat? Mert jobb nekünk az egyiptomiakat szolgálni, mint elveszni a sivatagban.

Ex 14,13 És szólott Mózes a néphez: Ne féljetek, álljatok nyugodtan és nézzétek az Örökkévaló segítségét, amit ma értetek cselekszik, mert amint ama láttátok az egyiptomiakat, nem fogjátok többé őket látni ezentúl soha!

Ex 14,14 Az Örökkévaló harcol érettetek, ti pedig hallgassatok!

Ex 14,15 És szólott az Örökkévaló Mózeshez: Miért kiáltasz hozzám? – Szólt Izráel fiaihoz és induljanak!

Ex 14,16 Te pedig emeld fel botodat és nyujtsd ki karodat a tenger fölé és hasítsd ketté és Izráel fiai menjenek be a tengerbe száraz földön.

Ex 14,17 És én íme megkeményítem az egyiptomiak szívét és utánuk nyomulnak és dicsőséget szerzek Fáraón és egész seregén, szekérhadán és lovasain.

Ex 14,18 És megtudják az egyiptomiak, hogy én vagyok az Örökkévaló, midőn dicsőséget szerzek Fáraón, szekérhadán és lovasain.

Ex 14,19 És elvonult Isten angyala, aki előbb Izráel tábora előtt haladt és ment mögöttük és elvonult a felhőoszlop előlük és megállott nyomukban.

Ex 14,20 És Egyiptom tábora és Izráel tábora közé került és ott volt a felhő és a sötétség; és az bevilágította az éjszakát és nem közeledett egyik tábor a másikhoz egész éjjel.

Ex 14,21 És kinyujtotta Mózes karját a tenger fölé és az Örökkévaló hatalmas keleti szélviharral megindította a tengert egész éjjel és szárazzá tette a tengert és meghasadtak a vizek.

Ex 14,22 És Izráel fiai bementek a tenger közepébe száraz földön és a vizek falként álltak mellettük jobbkezük felől és balkezük felől.

Ex 14,23 És az egyiptomiak üldözőbe vették őket és utánuk nyomultak Fáraó minden lova, szekérhada és lovasa, a tenger közepébe.

Ex 14,24 És történt reggeli őrváltás idején, hogy letekintett az Örökkévaló Egyiptom táborára tűz- és felhőoszlopban és összezavarta Egyiptom táborát.

Ex 14,25 És lehullatta hadiszekereinek kerekeit és nehézséggel vonszoltatta; és szólottak az egyiptomiak: meneküljünk Izráel elől, mert az Örökkévaló harcol értük az egyiptomiakkal.

Ex 14,26 És szólott az Örökkévaló Mózeshez: Nyujtsd ki karodat a tenger fölé és térjenek vissza a vizek az egyiptomiakra, szekérhadukra és lovasaikra.

Ex 14,27 És kinyujtotta Mózes karját a tenger fölé és visszatért a tenger reggeltájban állandó helyére, az egyiptomiak pedig futottak feléje és az Örökkévaló az egyiptomiakat belesodorta a tenger közepébe.

Ex 14,28 És visszatértek a vizek és elborították a szekérhadat és a lovasokat Fáraó egész seregével, amely utánuk nyomult a tengerbe; nem maradt meg közülök egy sem.

Ex 14,29 De Izráel fiai szárazföldön vonultak át a tenger közepében és a víz falként állott mellettük jobbfelől és balfelől.

Ex 14,30 És megmentette az nap az Örökkévaló Izráelt az egyiptomiak kezéből és Izráel látta az egyiptomiakat holtan a tenger partján.

Ex 14,31 És meglátta Izráel a hatalmas kezet, amellyel cselekedett az Örökkévaló az egyiptomiakon és félte a nép az Örökkévalót és hitt az Örökkévalóban és Mózesben, az ő szolgájában.

Ex 15. 

Ex 15,1 Akkor énekelte Mózes Izráel fiaival ezt a dalt az Örökkévalónak és szóltak, mondván: Hadd énekeljek az Örökkévalónak, mivel oly fönségesen fönséges ő, ki a lovat és lovasát a tengerbe temette.

Ex 15,2 Az Örökkévaló az én erőm és én énekem és ő volt az én segítségem; ez az én Istenem, akit dicsőítek, atyám Istene, hadd magasztalom őt!

Ex 15,3 Az Örökkévaló a háború ura, Örökkévaló az ő neve!

Ex 15,4 Fáraó hadiszekereit és seregét a tengerbe döntötte, harcosainak színe-java a Sástengerbe fulladt.

Ex 15,5 A hullámok elborították őket, leszálltak a mélységekbe, mint a kő.

Ex 15,6 A te jobbkarod, ó Örökkévaló, fönséges az erőben, a te jobbkarod, ó Örökkévaló, darabokra zúzza az ellenséget.

Ex 15,7 A te fönséged nagyságában ledöntöd az ellened támadókat, szabadon engeded haragodat és elemészti őket, mint a polyvát.

Ex 15,8 Indulatod viharától felduzzadnak a vizek, megállanak, mint a gát, az ömlő hullámok, megdermednek a forgatagok a tenger szívében.

Ex 15,9 Így szól az ellenség: Űzőbe veszem őket, utólérem, zsákmányt osztok, betelik rajtuk a lelkem, kirántom kardomat és megsemmisíti őket karom.

Ex 15,10 Te azonban fuvallatoddal leheltél és elborította őket a tengerár, elsüllyedtek, mint az ólom a rengeteg vizekben.

Ex 15,11 Ki olyan, mint te, a hatalmasok között, ó Örökkévaló? Ki hozzád fogható, szentségben magasztos, dicsőségben félelmetes, csodaművelő?

Ex 15,12 Kinyujtottad jobbodat, elnyelte őket a föld.

Ex 15,13 Vezérelted kegyelmeddel ezt a népet, amelyet megváltottál; hatalmaddal terelted szentséged hajléka felé.

Ex 15,14 Hallották a népek és megrendülnek, remegés fogja el Peleset lakóit.

Ex 15,15 Akkor megriadtak Edóm törzsfői, Móáb hatalmasait iszonyat ragadja meg, elcsüggednek Kánaán minden lakosai.

Ex 15,16 Rájuk szakad rettegés és félelem, karod hatalma alatt elnémulnak, mint a kő, míg átvonul a te néped, ó Örökkévaló, míg átvonul ez a nép, amelyet magadnak szereztél.

Ex 15,17 Elviszed őket és elhelyezed őket örök birtokod hegyén, székhelyedre, melyet hajlékodul alkottál, ó Örökkévaló, a szentélybe Uram, amelyet emeltek kezeid.

Ex 15,18 Az Örökkévaló uralkodni fog mindörökké!

Ex 15,19 Mert Fáraó lovassága, szekérhadával és lovasaival behatolt a tengerbe és az Örökkévaló visszaterelte rájuk a tenger vizét, de Izráel fiai átmentek száraz földön a tenger közepén.

Ex 15,20 És kezébe vette Mirjám, a prófétanő, Áron nőtestvére a dobot és kimentek utána mind a nők dobokkal és körtáncokkal.

Ex 15,21 És dalba kezdett előttük Mirjám: Énekeljetek az Örökkévalónak, mert fönségesen fönséges ő, a lovat és lovasát a tenger mélyébe döntötte!

Ex 15,22 És útnak indította Mózes Izráelt a Sástengertől és elmentek Súr sivatagja felé és meneteltek három napon át a sivatagban és nem találtak vizet.

Ex 15,23 Majd elérkeztek Márába, de nem ihattak vizet Márában, mert keserű volt, ezért is nevezték a helyet Márának [Keserű].

Ex 15,24 És zúgolódott a nép Mózes ellen, mondván: mit igyunk?

Ex 15,25 És fölkiáltott ő az Örökkévalóhoz és az Örökkévaló mutatott neki egy fát és azt a vízbe dobta és édessé vált a víz; ott adott számára törvényt és rendelkezést és ugyanott próbára tette őket.

Ex 15,26 És szólott: Ha hallgatva hallgatsz Örökkévaló Istened hangjára és azt cselekszed, ami egyenes az ő szemei előtt és figyelsz parancsolataira és megőrzöd törvényeit mind, nem hozom reád a sok betegséget, melyekkel az egyiptomiakat sujtottam, mert én, az Örökkévaló vagyok a te gyógyítód.

Ex 15,27 És elérkeztek Élimbe, és ott volt tizenkét forrás és hetven pálma és ott tábort ütöttek a víz mellett.

Ex 16. 

Ex 16,1 És tovább vonultak Élimből és elérkezett egész Izráel gyülekezete Szin sivatagához, amely Élim és Szinaj között van, a második hónap tizenötödik napján Egyiptomból való kivonulásuk után.

Ex 16,2 És zúgolódott Izráel egész gyülekezete Mózes és Áron ellen a sivatagban.

Ex 16,3 És szólottak hozzájuk Izráel fiai: Bár meghaltunk volna az Örökkévaló keze által Egyiptom országában, mikor ültünk a húsosfazék mellett, mikor kenyeret ehettünk jóllakásig, mert kihoztatok bennünket ebbe a sivatagba, hogy megöljétek ezt a nagy gyülekezetet éhhalállal.

Ex 16,4 És szólt az Örökkévaló Mózeshez: Íme, én mint esőt hullatok nektek kenyeret az égből és ki fog menni a nép és szedni fog mindennap arra a napra valót, hogy ezzel próbára tegyem, vajjon fog-e járni az én törvényemben vagy nem?

Ex 16,5 És ha jön a hatodik nap, tartsák készletben, amit bevisznek és lesz az kétszerese annak, amit naponta szednek.

Ex 16,6 És szólott Mózes és Áron Izráel fiaihoz: Este meg fogjátok tudni, hogy az Örökkévaló vezetett ki benneteket Egyiptom országából.

Ex 16,7 És reggel meg fogjátok látni az Örökkévaló dicsőségét, amidőn meghallja zugolódástokat az Örökkévaló ellen, mert mik vagyunk mi, hogy ellenünk zúgolódtok?

Ex 16,8 És megmondta Mózes: Ez lesz majd, ha ad az Örökkévaló nektek este húst, hogy egyétek és reggel kenyeret, hogy jóllakjatok, amikor hallja az Örökkévaló a ti zúgolódástokat, amellyel ti ellene zúgolódtok, mert mik vagyunk mi? – Nem ellenünk van a ti zúgolódástok, hanem az Örökkévaló ellen.

Ex 16,9 És mondta Mózes Áronnak: Szólj Izráel fiainak egész gyülekezetéhez: közeledjetek az Örökkévaló színe elé, mert meghallotta zúgolódástokat!

Ex 16,10 És történt, midőn Áron szólt Izráel egész gyülekezetéhez: megfordultak a sivatag felé és íme az Örökkévaló dicsősége megjelent a borulatban.

Ex 16,11 És szólt az Örökkévaló Mózeshez következőképpen:

Ex 16,12 Hallottam Izráel fiainak zúgolódását; hirdesd nekik, mondván: szürkület idején húst fogtok enni és reggel jóllakhattok kenyérrel, és megtudjátok, hogy én vagyok az Örökkévaló, a ti Istenetek!

Ex 16,13 És történt este; fölszálltak a fürjek és elborították a táborhelyet, reggel pedig volt a harmat lerakódása a tábor körül.

Ex 16,14 És fölszállt a harmat lerakódása, íme a sivatag felületén valami finom pikkelyszerű volt, finom mint a zuzmara a földön.

Ex 16,15 És látták azt Izráel fiai és szólott egyik a másikhoz: Mi ez? – mert nem tudták mi az. És mondá nekik Mózes; ez a kenyér, melyet az Örökkévaló adott nektek eledelül.

Ex 16,16 Ez az, amiről Isten meghagyta, szedegessetek belőle, kiki étke szerint, fejenként egy ómerrel, a lelkek száma szerint vigyen mindenki azoknak, akik sátrában vannak.

Ex 16,17 És így cselekedtek Izráel fiai és szedegettek, egyik többet, a másik kevesebbet.

Ex 16,18 És megmérték ómerrel és nem volt többje annak, aki többet szedett és nem volt kevesebbje annak, aki kevesebbet szedett, mindenki annyit szedett, amennyit elfogyaszthat.

Ex 16,19 És szólott hozzájuk Mózes: senki se hagyjon belőle reggelre.

Ex 16,20 De nem hallgattak Mózesre és néhányan meghagytak belőle reggelre és férgessé vált és elbűzhödött; és megneheztelt rájuk Mózes.

Ex 16,21 És azután szedték azt reggelente, minden reggel kiki étke szerint; mikor pedig a nap melegen sütött, elolvadt.

Ex 16,22 És történt a hatodik napon, kétannyi kenyeret szedtek, két ómert egy személyre és eljöttek a gyülekezet fejedelmei mind és elmondták Mózesnek.

Ex 16,23 Ő pedig szólt hozzájuk: ez az, amit meghagyott az Örökkévaló; pihenő ünnep, szentséges szombat lesz holnap az Örökkévalónak; amit megsüttök, süssétek, amit megfőztök, főzzétek, ami fölös pedig megmarad, tegyétek el magatoknak megőrzésre reggelig.

Ex 16,24 És félretették reggelig, amint megparancsolta Mózes és nem romlott el és féreg nem volt rajta.

Ex 16,25 És szólott Mózes: fogyasszátok el ma, mert szombat a mai nap az Örökkévaló tiszteletére; a mai napon nem találhatjátok a mezőn.

Ex 16,26 Hat napon át szedhetitek, de a hetedik nap szombat, azon nem lesz.

Ex 16,27 És történt a hetedik napon, kimentek néhányan szedegetni, de nem találtak.

Ex 16,28 És szólott az Örökkévaló Mózeshez: Meddig vonakodtok megtartani parancsolataimat és tanításaimat?

Ex 16,29 Látjátok, hogy az Örökkévaló adta nektek a szombatot, azért ad ő nektek két napi kenyeret a hatodik napon; maradjon mindenki a maga helyén és ne menjen ki senki helyéről a hetedik napon!

Ex 16,30 És erre pihenést tartott a nép a hetedik napon.

Ex 16,31 És elnevezte azt Izráel háza mannának, és az olyan volt, mint a koriandrum magva, fehér, az íze pedig olyan, mint a mézes lepényé.

Ex 16,32 És szólott Mózes: ez az, amit a Örökkévaló elrendelt: egy teli ómerrel legyen belőle megőrzésre következő nemzedékeitek számára, hogy lássák a kenyeret, amelyet enni adtam nektek a sivatagban, midőn kivezettelek titeket Egyiptom országából.

Ex 16,33 És szólott Mózes Áronhoz: Végy egy üvegedényt és tégy abba egy ómer mannát és helyezd el azt az Örökkévaló előtt megőrzésre késő nemzedékeitek számára.

Ex 16,34 Amint megparancsolta az Örökkévaló Mózesnek, úgy helyezte azt el Áron a bizonyság helye előtt megőrzésre.

Ex 16,35 Izráel gyermekei pedig negyven éven át ették a mannát, amíg elérkeztek a lakott földre; a mannát ették, amíg elérkeztek Kanaán országának határához.

Ex 16,36 Egy ómer pedig az éfának tizedrésze volt.

Ex 17. 

Ex 17,1 És Izráel fiainak egész gyülekezete Isten szava által rendelt meneteléseik során Szin sivatagjából tovább vonult és tábort ütött Refidimben, és nem volt a nép számára ivóvíz.

Ex 17,2 És pörbe szállt a nép Mózessel és szóltak: Adjatok nekünk vizet, hogy igyunk. És felelt nekik Mózes: Mit pörlekedtek vélem, mit kísértitek az Örökkévalót?

Ex 17,3 És szomjúságot szenvedett ott a nép vízre és zúgolódott ott a nép Mózes ellen és szólott: Miért hoztál fel bennünket Egyiptomból, hogy megöljetek engem és fiaimat és jószágaimat szomjúságban?

Ex 17,4 És felkiáltott Mózes az Örökkévalóhoz, mondván: Mit tegyek ezzel a néppel? Még kevés híja és megköveznek!

Ex 17,5 És szólott az Örökkévaló Mózeshez: Lépj a nép elé és végy magaddal néhányat Izráel vénei közül és botodat, amellyel a folyamot sujtottad, vedd kezedbe és menj.

Ex 17,6 Íme, én ott állok előtted a sziklán Hórébnél és sujts a sziklára és ömleni fog belőle a víz és inni fog a nép; és így cselekedett Mózes Izráel vénei előtt.

Ex 17,7 És elnevezte azt a helyet Masszának és Meribának, Izráel fiainak pörlekedése és az Örökkévaló megkísértése miatt, midőn így szóltak: vajjon köztünk van-e hát az Örökkévaló avagy nincsen?

Ex 17,8 Ekkor jött Amálék és hadakozott Izráellel Refidimben.

Ex 17,9 És szólott Mózes Józsuához: Válogass ki nekünk férfiakat és menj, ütközz meg Amálékkal. Holnap én ott állok a domb tetején és Isten vesszeje kezemben lesz.

Ex 17,10 És Józsua úgy cselekedett, amint Mózes mondta neki, hogy szálljon szembe Amálékkal; és Mózes, Áron és Húr fölmentek a domb csúcsára.

Ex 17,11 És történt, midőn Mózes felemelte karját, akkor erősödött Izráel és midőn lebocsátotta karját, akkor erősödött Amálék.

Ex 17,12 És Mózes karjai nehezek voltak, ezért vettek egy követ és elhelyezték alatta és ő leült rája és Áron meg Húr támogatták karját, az egyik innen, a másik túlnan. És így két karja kitartott napszállatig.

Ex 17,13 És megverte Józsua Amálékot és népét a kard élével.

Ex 17,14 És szólott az Örökkévaló Mózeshez: Írd fel ezt emlékezetül egy könyvbe és helyezd Józsua fülébe is, hogy el fogom törölni Amálék emlékét az ég alól.

Ex 17,15 És Mózes oltárt épített és elnevezte ezzel a névvel: Az Örökkévaló az én lobogóm!

Ex 17,16 És szólt: mivel kart emelt Isten trónja ellen, háborúja lesz az Örökkévalónak Amálék ellen nemzedékről nemzedékre!

***

Magyarázatok a hetiszakaszhoz

Ne imádkozz, Mózes: vezess!

Amikor észrevették, hogy a fáraó seregei a nyomukban vannak, Izrael népe újra kétségbeesett és kiáltott az Úrhoz, egyfelől, vagyis imádkozni kezdett, másfelől pedig belefogott Mózes szidalmazásába: talán nincs elég sírhely Egyiptomban, hogy ide hoztál minket meghalni? – kérdezik és ez is mutatja, hogy a zsidók a legnehezebb helyzetben sem veszítik el fekete humorukat, pesszimizmusuk törhetetlen.  

Mózes azzal nyugtatja őket, hogy a Seregek Ura fog harcolni értük, nem kell félniük, maradjanak nyugton. A következő mondatból azonban kiderül, hogy mintha ő maga sem értené a saját szavait, amelyekkel Isten akaratát közvetíti.

„És mondta az Örökkévaló Mózesnek: Mit kiáltasz hozzám? Szólj Izráel fiaihoz, hogy vonuljanak ”.

Ebből a türelmetlen felszólításból világossá válik, hogy Mózes, nyugalomra intő szónoklata után maga is beállt imádkozni a többiek közé: úgy gondolta, hogy Isten majd az ő közreműködésük nélkül legyőzi Egyiptomot. Úgy gondolta, Isten majd megoldja helyettünk és nélkülünk az életproblémáinkat. Úgy gondolta, hogy a megnyugvás nem a felelős döntés előfeltétele, hanem egyszerű passzivitás. Istenben hinni, Isten által kijelölt vezetőnek lenni nem felelősségvállalás, hanem a felelősség elengedése. 

A jámborság nem a gyengék óvása érdekében vállalt kockázat, hanem tehetetlen képmutatás. 

Ezért sürgeti Isten, hogy fejezze be a bohóckodást és indítsa végre útnak Izraelt. A valódi hit alázat és cselekvés egysége. Hit abban, hogy a Seregek ura, a világ teremtője szét fogja választani a vizeket, amelyek falként magasodnak majd az átvonuló Izrael mellett kétoldalt és épp ezért el kell indulnia és szólítani, vezetni a népet.

A Tóra figyelmeztet, hogy a látszatra legnagyobb jámborság is lehet az igazi hit ellentéte. 

A hetiszakasz címe, Besáláh a küldeni, elküldeni igéből származik. A fáraó elküldte a népet végre. A hit mindig kilépés, elindulás, felelősségvállalás és döntés. És mivel semmit sem lehet biztosan kiszámítani, minden döntésünk ilyen ugrás a bizonytalanságba. Minden döntés kockázatos. Ha egyáltalán el akarunk indulni valaha is bárhová, remélnünk kell, hogy Isten kettéválasztja majd a Sás-tengert előttünk. 

Amikor Amálek megtámadja Izraelt, Mózes Józsuét jelöli ki, hogy csatába vezesse ellene a népet és előtte állítsa össze hadseregét: „Válassz ki nekünk férfiakat, menj és harcolj Amálek ellen” – kéri. A „nekünk” világossá teszi, hogy Mózes az első pillanattól vezetőtársának, egyenrangú partnerének tekinti kiszemelt tanítványát és majdani utódát. Mózes óta a tanítványok egyenrangúak kell, hogy legyenek a mestereikkel: a hagyományt nem adják, hanem kapják (a kabala szó nem hagyományt, hanem szó szerint kapományt jelent). 

A tanítónak tudnia kell, hogy nem ő a fontos: tudnia kell, hogy „csak posta voltál”, ahogy Babits verse írja, csak Isten Tórájának továbbadója. Csak az lehet zsidó tanító, akinek már nem önmaga a fontos. Mózes már az út legelején elkezdi utóda nevelését. Az igazi zsidó vezető – pontosan azért, mert tudja, hogy nem ő a fontos – egy életen át készül a visszavonulásra.

Az Amálek elleni küzdelem során, amikor Mózes felemelve tartotta a kezét, Izrael megerősödött, amikor lehanyatlott a keze, a nép meghátrált. Ez nem csoda, Isten nem avatkozik be a küzdelembe, még a neve sem említettik itt. Mózes egyszerűen azt csinálja végre, a hetiszakasz utolsó soraiban, amit egy vezetőnek kell. Utat mutat – fölfelé, az égre, ahol Izrael valódi és egyetlen vezetője lakik.

Forrás: Mazsihisz.hu

***

Radnóti Zoltán: Emléklap a fiókod tetején...

Így ötven fölött sokszor gondolkodom azon, hogy érdemes-e még bármit is felhalmozni. Gyűjteni. Könyveket, képeket, tollakat, bélyeget, órát, vagy bármit. Gyártsak időkapszulát? Vagy a gyermekeimnek vagyont? 

Ezt csak azért írtam le, mert érdekes parancsolt kap Áron: vegyen egy edénykét (cincenet), és tegyen abba egy ómernyi mannát, majd helyezze azt el azt az Örökkévaló előtt – az eljövendő nemzedékek számára.” 

Hm... Liza lányom rögtön megkérdezné: „és nem fog megromlani? Vagy megaszalódni?” Más meg azt kérdezné: „Ki őrzi, és kinek adja tovább, ha már öreg vagy egyszerűen nincs kedve az őrzéshez? És miért mutogassuk az gyermekeinknek? És ez az egész miért lesz fontos az unokáink unokáinak? 

Akkor most feltennék egy személyes kérdést! Neked mi a zsidó tárgyad? Mi fejezi ki számodra leginkább, hogy zsidó vagy és miért? Most csak tárgyra gondolj! Szeretnéd, hogy ez a tárgy megmaradjon az unokádnak is, és az ő unokájának is és még tovább? 

Emlékszem az én első ilyen tárgyam egy ezüst „háj” (חי) medál volt, a második egy arany Dávid csillag, még a '80-as évek végén… 

Természetesen a manna is egy szimbólum. A gondoskodásé. Bármi is van, járhatsz sivatagban, vagy bárhol, mindig találkozhatsz Istennel, akár teljesen materiális módon, egy darab mannában is. Jelképeink megszólítanak!Évezredek óta kísérnek bennünket. Mert összegyűjtötték atyáink. Bíztak az Örökkévalóban, és ezt az erős bizalmat közvetíteni is akarták a közösség minden tagja felé.

Látható és érezhető zsidók voltak. Ám a hit mellett még egy alapvetése van a túlélésnek: gyűjtsünk szavakat és vigyázzunk rájuk! Ezeket nem lehet edénykébe zárni, hanem el kell mesélni. A Tóra folyamatos tanulása, megismerése, felolvasása is biztosítéka a megmaradásunknak! 

És még valami! Az előző kettő nagyon-nagyon szép dolog… Szükséges a túléléshez! Egyénként lehetünk csoda-zsidók a szimbólumainkkal és a tanulásunkkal…  

Kell még valami: A tetteink! A két lábunk! Az időnk, amit egymásra szentelünk! Amit hétközbeni és ünnepnapi zsinagógába járással is kifejezésre juttatunk. 

Gondolkodjunk, vajon képesek vagyunk-e az edénybe zárt manna megőrzésére és az épségben való továbbadására! Ha a válaszunk nemleges, akkor gondolkodjunk tovább, vajon miért válaszolunk nemmel. Ha igenleges, akkor azt vizsgáljuk, miben rejlik lelkesedésünk kulcsa… És erre vigyázzunk - teljes erőnkből! 

Ha valaki egyszer definiálni akarná egy szóval a zsidóságot – akkor talán ez lehetne: „megőrizni”.

Így, a levél végére tudatosult bennem, hogy érdemes gyűjteni, ám csak olyasmit, aminek a közelségében jól érzem magam, amit érintve vagy szemlélve elmosolyodom, és lelkem erőt merít. Amiért érdemes fáradozni. 

És még egy dolgot elárulok: aki odafigyel, annak lehet hatalmas érzelemgyűjteménye is – amit viszont nem otthon tart, hanem szét van szórva a világban. Azaz bármerre is mész, találkozhatsz a gyűjteményed egy-egy darabjával. Egy neked szánt mosoly, egy jó szó vagy egy érintés. Mind embertől, mind Istentől, mind a saját önazonos zsidó lelkedtől.

Forrás: Radnóti Zoltán főrabbi (Bét Sálom) hírlevelei

***

Szerdócz Ervin: A remény és a mindenkori „Mózes”

„...és hittek az Örökkévalóban és szolgájában, Mózesben.” (II.M. 14/31.)

Izrael fiai csodás körülmények között elhagyták rabszolgaságuk, megaláztatásuk, a zsidó népet kemény munkával sújtó Egyiptomot országát. Saját szemükkel látták a Sás-tengerbe veszni az őket üldöző Fáraót seregével együtt. Még visszacseng fülükben a szabadság extázisában énekelt, az isteni gondviselésről szóló „Szabadulás Éneke”. Saját tapasztalatként megélt csodák után minden okuk megvolt hinni Istenben.

Cádok Hákohen  lublini rabbi (1823-1900) tanította: „Az embernek éppúgy kötelessége hinni önmagában, ahogyan az Örökkévalóban hisz. Hinnie kell, hogy lelke az Örökkévalótól van, és a Teremtőnek öröme telik szolgálatában". 

A Mózes által képviselt nemzedék abban a hitben élt, hogy Isten, bár útjai kiszámíthatatlanok, gondoskodik népéről és öröme telik Izrael fiainak minden jócselekedetében. Ehhez kötődik a következő történet!

A mindenkori „Mózes" segítsége

Történt, hogy egyszer egy szegény zsidó felkereste Menachem Mendel Morgenstern  (1787-1859) kocki rabbit anyagi segítséget kérve, hogy férjhez tudja adni lányát, amihez sok pénz kell. Neki, szegénynek nem volt pénze. Se sok, se kevés. 

A rabbi, mivel neki se állt rendelkezése elegendő pénz, amivel kisegíthette volna, írt egy levelet és elküldte Chenstin  városába Mose Chajim Rottenberghez  (1765-1827). Arra kérte a rabbit, hogy lehetőségei szerint támogassa az embert. 

A szegény zsidó gyalog indult Chenstinbe, mivel útiköltségre sem volt pénze. Azzal a reménnyel állt a rabbi elé, hogy megkapja a szükséges összeget lánya kiházasításához. Nagy csalódást okozott, hogy a rabbi adott ugyan pénzt, de messze nem annyit, mint amennyire számított. Csóválta a fejét és szomorúan állapította meg: „lám, ennyit ér a kocki rabbi ajánlólevele”. Többet költött ennivalóra, mint amennyit a rabbitól kapott. Csalódottan indult haza. 

Ahogy elhagyta a rabbi házát, Mose Chajim Rottenberg  nekilátott, hogy elkészítse mindazt, amire egy zsidó esküvőn szükség lehet. Ruhákat vásárolt a menyasszonynak és a vőlegénynek, beszerezte az esküvőhöz szükséges dolgokat: ennivalót és bort. Végül nagyobb összeget vett magához, mindent felpakolt egy echós szekérre és az ember után iramodott. Amikor utolérte, átadott mindent az embernek, aki szóhoz se jutott a csodálkozástól. Miután összeszedte magát, ezt kérdezte a rabbitól: 

„Mondja, drága rabbi, ha elhatározta, hogy kisegít szorult helyzetemben, hogy lányomat méltóan férjhez adhassam, mire volt jó ekkora szívfájdalmat okozni?".

– Nos azért – válaszolta Mose Chajim rabbi – mert a kocki Menachem Mendel ajánlólevelével a kezedben biztos voltál benne, hogy én, akiről beszélik, hogy jómódú és jótékonykodó vagyok, helyben teljesítem kérésedet. Fel akartam hívni rá a figyelmedrt, hogy közben megfeledkeztél az Örökkévalóról, arról, hogy Ő az, aki minden teremtményéről gondoskodik. Isten útjai kiszámíthatatlanok, „....szavára lesz meg minden, amit elrendel, előáll.” (33. Zsolt. 9)  Csak eszköz vagyok Isten kezében, aki elhatározta, hogy segíteni fog rajtad. 

Úgy néztél rám, mintha én lennék „Mózes, Isten embere” (90. Zsolt.1), miközben elfeledkeztél az Örökkévalóról. Hinni kell az Örökkévalóban, aki kiszemeli a mindenkori „Mózest”, aki végrehajtja akaratát! Erre akartalak a számodra furcsa és érthetetlen viselkedésemmel megtanítani.

A rabbi a beszédét így fejezte be: „hiszem, hogy sikerült! Menj békével és add férjhez lányod!". „Mert midőn gyermeked szemlélik kezeim művét, ők fogják megszentelni nevemet, hirdetik Jákob Szentjének szentségét és Izrael Istenét félő hódolattal tisztelik.” (Jesája 29/23.)  Ez áll a Szentírásban:

„Mert benne örvend a szívünk, hiszen szentsége nevében bízunk!”(33. Zsolt. 21.)

Forrás: Mazsihisz.hu