Áv hó 9.

Áv hó 9.

tisabeav.jpg

Áv hó 9. (Tisá b'áv) a zsidó történelemben szerencsétlen előjelű: az első Szentély pusztulásának napja i. e. 586-ban, a másodiké 70-ben, Betár előestéé 135-ben, a spanyol zsidók kiűzetéséé 1492-ben. Zechárjától (8:16-19.) és a Misnából (Rós Hás. 1:13.) tudjuk, hogy böjtként ülték meg. A böjtöt megelőző vacsorán - a gyász jeléül = hamuval hintett, főtt tojást esznek.

A zsinagógában a frigyszekrény függönyét leveszik, annak emlékére, hogy Titus átszúrta a Szentek szentjének kárpitját. Papucsot vesznek fel, a földön vagy felfordított imapultokon ülnek. Néhol akár a gyászolók - nem a megszokott helyüket foglalják el. A kántor monoton hangon imádkozik elő. Este a Siralmak könyvét olvassák fel, reggel a Kinot (gyászdalok) gyűjteményét, amelyben elégiák vannak a különböző korok zsidó szenvedéseiről: pl. a tíz mártírt megörökítő Árzé há-I'vánon, Juda Hállévi Cijjon háló tisáli kezdetű költeménye, Rothenburgi Rabbi Méiré az 1242-es párizsi Talmudégetésről. Az angolszász nyelvterületen Simon Schwab Kiná ál churbán há-ácháron címu gyászdalával bővült a gyűjtemény.

Ez az európai zsidóság nagy részét elpusztító kataklizmát siratja el. A reggeli istentiszteleten nem öltenek tállitot és nem teszik fel a tefillint, mert ezek díszeknek számítanak.

Szokásban van ilyenkor a temetőlátogatás. A gyerekek - Magyarországon is - a szomorú hangulat fokozására a kegyelettevők közé szamártövist és bojtorjánt (Újvári Péter) vagy bogáncsot (Mendele Móchér Szefárim, I. B. Singer) dobáltak.