A szomszédunk is olyan, mint az Örökkévaló– Jó szombatot

A Mazsihisz hírei most elhallgatnak a szombat törvényei miatt, honlapunk nem frissül. A Szombat nem a kifelé, hanem a befelé figyelés ideje, több mint 24 órán keresztül, egy napnál kicsit hosszabb ideig, hogy „kerítést építsünk a Tórának”, megóvjuk, hogy a szombat szelleme minél tovább maradjon velünk.

A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten 16:09 óra, a Szombat királynője 17:14 órakor távozik körünkből, onnantól visszavárjuk Önöket honlapunkra. Addig találkozzunk személyesen, zsinagógáinkban. A Tórából ezen a héten a Noáh (Mózes 1. 6:9–11:32.) olvasunk a zsinagógáinkban.

Az özönvíz után a Teremtés újrakezdődik. Az Örökkévaló megismétli Noénak, amit Ádámnak és Évának mondott, hogy rendelkezésükre bocsátja a földet, és tudatja, hogy az ember az Ő képmását viseli. De van egy igen hangsúlyos különbség is.

„Aki ember vérét ontja, annak a vérét ember fogja kiontani, mert az Örökkévaló saját képmására alkotta az embert”. Így szól az istenképmásiság új megfogalmazása. Immár nem csak örömhírként, hanem figyelmeztetésként is. Az ember teremtésekor még világos volt, hogy az istenképmásiság méltóság, büszkeség tárgya. De már a második nemzedékben, alighogy az emberek elkezdték benépesíteni a földet, mindenki elfelejtette, hogy nem csak ő, de a többiek is mind az Ő képmásai. Káin úgy értette az istenképmásiságot, hogy ő olyan, mint az Örökkévaló és bármit megtehet, Ábelre viszont ez nem vonatkozik. Az ember elkezdte mindenhatónak képzelni magát, összekeverni önmagát Vele. Félreértette a tanítást, amely arról szólt, hogy ő volna a Teremtő képmása. A félreértés szülte azt a rengeteg erőszakot, amellyel Noé idejére megtelt a föld. 

Annyira megtelt, hogy a Seregek Ura megbánta a teremtést. El akarta törölni saját, általa alkotott képmását a föld színéről, visszavonni mindazt, amit csak nemrég, pár nemzedékkel ezelőtt fejezett be. Aztán beérte azzal, hogy újrakezdi, új játékszabályok szerint. Megismerte az emberben élő agresszív késztetéseket. És megpróbálta ugyanazt, a Teremtés szabályait másképp elmagyarázni. Az Ő képmását viseljük, de ez éppen nem azt jelenti, hogy bármit megtehetünk. Felelősséget ró ránk másokért.

A mondat, hogy aki vért ont, maga is vérontás áldozata lesz, azóta ezerszer igaznak bizonyult. Egyetlen elhúzódó konfliktusban sem tisztázható, ki ütött először, minden pusztítás csak ezerszer megérdemelt bosszú a sérelmekért, amelyet a másik okozott. A pusztítás sohasem vezet el az igazsághoz, mindig csak újabb pusztításhoz vezet.

Ezért tér vissza az istenképmásiság témája figyelmeztetésként: a másik is az, nem csak Te. Aki bárkire rátámad, az Örökkévalóra és a teremtésre emel kezet. Aztán pedig, amikor elérik őt is az általa elszabadított indulatok, vele is az Örökkévaló képmása vész el. A Teremtő nem fogja többé özönvízzel lerombolni a teremtést, de az emberek még megtehetik, mi még megtehetjük.

Az igazi feladat, tanítja Jonathan Sacks rabbi, nem önmagunkat, hanem a másikat, az idegent, a félelmetesen távoli másik embert, ellenfelünket ismerni fel az Ő képmásaként. Egymásban meglátni Őt. Évával és Ádámmal még nem kötött szövetséget a Seregek Ura, Noéval igen. Mert a szövetség viszony, amely a másik félhez fűz minket, mert Noé nemzedékének tagjai, szemben Ádámmal és Évával, már nincsenek egyedül a földön. Az ő feladatuk lesz a társaikban meglátni azt, aki az eget és a földet teremtette. Megosztaniuk egymással a földet. Noé az emberiség ősapja és mi azóta is ezt a leckét tanuljuk.

Jó szombatot kívánunk!