Kedves olvasóink, hittestvéreink! A szombat szent ünnepe ma kora este 16
óra 06 perckor köszönt be, a királynő holnap este 17 óra 11 perckor távozik
körünkből. Ez idő alatt honlapunk, valamint Facebook- és Instagram oldalunk nem
frissül. A Tórából ezen a héten a Vájéra (Mózes 1. 18-22.) hetiszakaszt
olvassuk. Békés szombatot minden kedves hittestvérünknek!
Ábrahám kétszer is pontosan azt teszi, amit Sára mond neki, de közben,
ahogy a Tóra jelzi is finoman, egyszer sem figyel rá. Ráhagyni valakire, amit
mond, megtenni, amit kér, hogy békén hagyjon minket utána, a konfliktus
elkerülése érdekében, éppen az ellenkezője annak, amikor odafigyelünk rá.
Az előző hetiszakaszban Sára, arra hivatkozva, hogy ő meddő, azt
javasolja Ábrahámnak, hogy háljon együtt Hágárral, a szolgálóval, nemzzen neki
gyereket, és Ábrahám „hallgatott Sára hangjára”, azt tette, amit mond. Együtt
volt Hágárral, és gyereket nemzett neki. Igazán nem érheti szó a ház elejét,
Ábrahám szófogadó férj, ha azt tudjuk gondolni, hogy Sára – és Hágár – tényleg
ezt szerette volna.
A mostani hetiszakaszban, Sára és Ábrahám közös gyereke, Izsák
születése után Sára azt kéri Ábrahámtól, hogy űzze el az előző gyereket,
Jismáelt és Hágárt, az anyját is, a gyereket, aki az ő „ötlete” volt, csak ő és
Izsák maradjon. És amikor Ábrahám kissé elbizonytalanodik, azt kéri tőle az
Isten, hogy hallja meg a felesége hangját. Szinte ugyanazokkal a szavakkal,
hívja fel rá a figyelmet Dov Linzer rabbi, a női rabbikat is képző ortodox
amerikai szeminárium vezetője, mint az előző esetben. Csak a toldalék más:
bekolá és lekol, hangjára és hangjába. Hallgass a hangjára, lekol, nagyjából
úgy érthető Linzer szerint, hogy csináld azt, amit mond. A bekol valami olyasmi
lehetne, hogy hallgass bele a hangjába, figyelj rá oda, értsd jól meg.
Ábrahám akkor, amikor gyermeket nemzett Hágárnak, bár azt tette, amit
Sára javasolt, nem figyelt rá oda. Nem értette, nem érdekelte, hogy a
„javaslatát” a kétségbeesés szüli, hogy nem azt akarja tényleg, hogy csalják
meg, hogy Ábrahám visszaéljen a szolgáló kiszolgáltatottságával, hogy mástól
legyen gyereke, vigaszt akart és reményt, azt, hogy a férje, aki nem volt hozzá
sohasem különösebben gyengéd, aki kétszer engedte elhurcolni idegen és hatalmas
férfiaknak, vigasztalja meg gyermektelenségében, biztosítsa a szeretetéről,
hallja meg abban, amit mond, a panaszt, a fájdalmat. Ábrahám ehelyett megvonta
a vállát, és tényleg gyereket nemzett a szolgálónak. Hallotta, amit Sára mond
és megtette, jó, legyen. Ez az engedelmesség szinte a szeretet ellentéte.
Amikor Sára ki is fejezi, mennyire nem azt szerette volna, amit kért,
mennyire nem tudja elviselni a saját javaslata következményeit, amikor el
akarja zavarni Hágárt és Jismáelt, Isten arra kéri Ábrahámot, hallgasson már
bele abba, amit a felesége beszél, vegye már észre, mi történik vele, miért
beszél szörnyűségeket, milyen állapotban van. Ábrahám azonban nem érti és
megint azt csinálja, tovább mélyítve a családi katasztrófát, amit Sára
ténylegesen mond. Ahelyett, hogy odafigyelne rá, engedelmeskedik.
Odafigyelni arra, amit valaki mond, messze több, mint meghallani, mit
beszél. Ha nem akarjuk érteni a helyzetet, amelyben a szavak elhangzanak, ha
ráhagyjuk, vagy megsértődünk, mert a bántás mögötti segélykiáltást elmulasztjuk
meghallani, nem fogunk tudni beszélgetni, és minden kapcsolatunk halálra lesz
ítélve. Ha nem vesszük komolyan a kérdést, hogy az, aki fontos nekünk, „hogy
mondhat ilyet”, miért beszél úgy, ahogy, veszélyezteti kisebb és nagyobb
közösségeinket. Engedelmesnek lenni megértés helyett vagy megbántódni megértés
helyett tulajdonképpen egykutya. A tényleges, megértő, együttérző figyelem
megspórolása és mint minden ilyen spórolásnak, ennek is sokszorosan kell majd
mindig megfizetni az árát. Az ősapák és ősanyák története többek között út is
ehhez az odafigyeléshez.
Békés ünnepet kívánunk!
Vári György írása.
