A szavaktól a holokausztig – Kovács Tamás egyetemi docens előadása Kiskunhalason

2024. Március 07. / 12:17


A szavaktól a holokausztig – Kovács Tamás egyetemi docens előadása Kiskunhalason

A Kiskunhalasi Zsidó Hitközség tisztelettel meghívja Önt a Holokauszt 80. évfordulója alkalmából megrendezésre kerülő emlékév soron következő eseményére, Kovács Tamás, a Nemzetközi Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának habilitált egyetemi docensének: „A szavaktól a holokausztig” című előadásra 2024. március 20-án, kedden, 17.30 órakor a Kiskunhalasi Zsidó Hitközség nagytermébe.  (Pontos cím: Kiskunhalas, Petőfi u. 1.)

1944 tavasza és nyara a magyar zsidóság történetének legtragikusabb időszaka volt: közel 440.000 embert deportáltak, döntő többségüket Auschwitz-Birkenauba, további tízezreket pedig behívtak munkaszolgálatra. Az előadás a szikár tények és események bemutatásán túl igyekszik bemutatni azt a szavakkal kezdődő folyamatot, amely végül elvezetett a deportálásokhoz, majd a nyilas hatalomátvétel utáni halálmenetekhez és kivégzésekhez.

Az előadás kitér a zsidó ellenállásra és embermentésre is, nemkülönben az 1945 után hazatért deportáltak előtt álló kihívásokra és dilemmákra.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek