Akit keresnek: Jesua, avagy megjelent Nógrádi Gábor író 50. kötete

2024. Február 15. / 21:15


Akit keresnek: Jesua, avagy megjelent Nógrádi Gábor író 50. kötete

A népszerű író ötvenedik kötete történelmi regény, amely a kétezer évvel ezelőtti Közel-Kelet világába röpíti vissza az olvasót. A Móra Könyvkiadó gondozásában megjelent könyv a napokban került a boltokba, reméljük, olyan sikeres lesz, mint Nógrádi Gábor más művei. A szerzőnek szívből gratulálunk hozzá, hogy a számát tekintve „aranydiplomát" érő, új kötettel gazdagította a kortárs magyar irodalmat.

Nógrádi Gáborra illik a mondás: őt az is ismeri, aki nem is tudja, hogy ismeri. Hiszen Nógrádi írta a Sose halunk meg című, Koltai Róbert főszereplésével készült és általa is rendezett mozifilm forgatókönyvét, amelynek nem egy legendás sora az elmúlt harminc évben szállóigévé vált. S ő szerzője sok-sok gyerekkönyvnek, amelyeken egész generációk nőttek föl a nyolcvanas évek elejétől, amikor az egyik leghíresebb műve, a Gyerekrablás a Palánk utcában című regény először megjelent.

Nógrádi Gábor elmúlt 75 éves, de az írói alkatán és gazdag képzeletvilágán nem fogott az idő. Az elmúlt évtizedekben verseskötetek, gyerekkönyvek, ifjúsági regények tucatjai kerültek ki a keze alól, amelyek közül nagyon sok nem csupán szórakoztató, hanem oktató jellegű is. Az író játékos formában tanítja meg bölcs gyerekolvasóinak a kevésbé bölcs felnőttek olykor átláthatatlanul kesze-kusza világában való eligazodást. 

Akit keresnek: Jesua

Az író 50. kötete arról a zsidó tanítóról szól, akit Jézus néven tisztel a keresztény világ. A regény sajtóanyaga szerint „a Bibliában ugyan nem találunk utalást arra, hogy mit csinált Jézus tizenhárom és harmincéves kora között, mégis felmerülhet bennünk a kérdés, hogy a későbbi Messiás vajon ugyanolyan kamasz volt-e, mint a többiek. A feszült-feszes történetben ismét megjelenik az a bizonyos fényes csillag Betlehem felett. Heródes Antipász galileai fejedelmet félelem tölti el, hiszen ez azt jelenti, hogy az apja által elrendelt betlehemi gyermekgyilkosság során egy csecsemő életben maradt. Talán éppen az az egy, akitől a legjobban tart…". 

Gratulálunk Nógrádi Gábornak ahhoz, hogy most az 50. könyvének megjelenését ünnepelheti népes olvasótáborával együtt! Az új történelmi regénybe ezen az oldalon olvashatnak bele, az író honlapját pedig itt találják.

Címlapkép: Nogradi.hu

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek