Tévét hónap küszöbén, avagy böjtölünk és a javulás útjára lépünk

2019. December 28. / 17:03


Tévét hónap küszöbén, avagy böjtölünk és a javulás útjára lépünk

Zsidó naptár szerint hamarosan beköszönt Tévét hónapja, amelynek elnevezése az akhád eredetű „tavito”, azaz „javulás” szóból ered. Az elnevezés arra utalhat, hogy a mezőgazdaság számára előnyös hetek következnek, legalábbis a Közel-Keleten, ahol ebben az évszakban jótékony esők hullanak. Ne feledjük, hogy Tévét havában három böjt is lesz – nemhiába esszük magunkat tele fánkkal még most, hanuka idején.


Tévét a zsidó naptár negyedik hónapja a világ teremtésétől számított újév szerint, míg Niszántól számolva a tizedik. A héber Biblia, a Tánách is a tizedik hónapként említi, méghozzá Eszter Könyvében így: „a tizedik hónapban, amely tévét hónapja".  A „tévét" szó babilóniai eredetű, akhád nyelven „tavitonak” nevezik, ami javulást jelent, vagyis a mezőgazdaság javulását az esős időszaknak köszönhetően.

Tévétben három böjt is vár ránk, úgyhogy igyekezzünk sokat enni az édes hanukai fánkból, míg csak lehet.

Nyolcadikán a „Táánit Cáddikim", a Jámborok böjtje lesz, amit azért tartunk, tartják, mert ezen a napon fejezték be a Tánách görög fordítását. Igaz, hogy régen a Tánách idegen nyelvekre való fordítása a Tóra megszentségtelenítését, meggyalázását jelentette, így bölcseink szerint a Biblia görög nyelvre való fordítása súlyos bűn volt Izrael számára, hasonló, mint az aranyborjú bűne. A félelem nem volt alaptalan, hiszen a fordítások révén sokan félremagyarázták az írást, így például a rómaiak Rabbi Akivát és mártírtársait abszurd módon József elrablásáért ítélték halálra, holott a rabbi és társai sok száz évvel a bibliai József után éltek.

Tévét kilencedikén is böjtölünk, ennek neve „Táánit cádikim", mert ez a nap a Babilóniából való visszatérés vezetője, Ezra írnok és  hűséges munkatársa, Nehemja halálának napja. 

Sőt, Tévét tizedike is böjtnap, méghozzá kétszeresen is, hiszen Nebukadneccár, Babilón királya az i. e. VI. században e napon kezdte meg ostromát Jeruzsálem ellen. A király vesztegzárral vette körül a várost, így éhezésre ítélte Jeruzsálem védőit, akik másfél évig álltak ellen hősiesen. A böjtnapon Tórát olvasunk reggel is, este is. Az 1950-es évektől Tévét tizedikét az izraeli főrabbinátus „Táánit ciburnak”, azaz általános böjtnapnak hirdette meg a holokauszt emlékére, így e napon Káddist mondunk a meggyilkoltak emlékére.

A három böjt és a közelgő hidegek dacára minden kedves olvasónknak jó és sikeres Tévét hónapot kívánunk.

(Címlapkép: Geetanjal Khanna, Unsplash.com)

(Forrás: Hegedus.bzsh.hu – Eliezer Slomovits és Deutsch Gábor írásai alapján)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Megemlékezések
Ma 75 éve halt meg Zsolt Béla író, újságíró
Izrael
Kiállításmegnyitó – „Október 7.”
2024. Február 06. / 15:54

Kiállításmegnyitó – „Október 7.”