Szerdócz Ervin: A zsidók magukban hordozzák a remény ígéretét

– Az ókori Rómában zsidókat nem ünnepeltek diadalmeneten, nem tartottak aranykoszorút a fejük fölé. De minden zsidó ösztönösen tudta, hogy az „Egyetlen Egy” vele van! – írja e heti írásában Szerdócz Ervin újpesti főrabbi az aktuális hetiszakasz kapcsán.

Lech-lekhá  לֶךְ-לְךָ

א  וַיֹּאמֶר יְהוָה אֶל-אַבְרָם, לֶךְ-לְךָ מֵאַרְצְךָ וּמִמּוֹלַדְתְּךָ וּמִבֵּית אָבִיךָ, אֶל-הָאָרֶץ, אֲשֶׁר אַרְאֶךָּ.

„Az Örökkévaló így szólt Ábrahámhoz: Menj el az országodból, szülőföldedről és atyád házából abba az országba, amelyet mutatok neked.” (I.M.12/1.)

Rómában, a Via Sacra legmagasabb pontján, a Forum Románumon áll egy ismert diadalív, melyet iu. 81-ben Domitianus császár állíttatott Titus világra szóló jeruzsálemi győzelmének tiszteletére. A világ „urának” deklarált római hadsereg legyőzte a zsidókat. A hosszú hadjárat során, 600 ezer ember halt meg, 70 ezer zsidót vittek rabláncon Rómába. 

A vallási-világnézeti okokból kitört lázadásnak többek között az volt az oka, hogy a zsidóság nem volt hajlandók részt venni a császárkultuszban, még annak ellenére sem, hogy tulajdonképpen a római uralkodók a zsidó államot birodalmi egységként akarták integrálni. A rómaiak nem voltak tisztában azzal, hogy a zsidók nem ismertek félelmet, vagy áldozatot, ha I-tenükről, az örök EGY-ről volt szó.

A diadalív belső felületén két dombormű látható. Az egyiken a győzelmi menet látható: győztesek koszorúját viselő császár a négylovas kocsiján, allegorikus alakokkal körülvéve.

A másik relief a diadalmenet egyik legfontosabb jelenetét ábrázolja: egy csoport szolga győzelmi trófeaként a jeruzsálemi templom kincseit viszi a vállán. Láthatjuk az asztalt, amelyre az áldozati kenyereket tették ki, a zsidó vallás szent edényeit és harsonáit, és végül a hétágú gyertyatartót.A tragikus eseménnyel megszűnt a zsidó államiság. Caesareából zsidó foglyokkal megrakott hajók indultak Rómába, hogy a foglyok vasra verve vonuljanak a római légiók előtt.

Az ókori társadalomban, de az újabb történelemben is, a rabszolgasorba került emberek elvesztették identitásukat, eltűntek a történelemben.  És itt kap jelentőséget a fent idézett felszólítás: Menj el az országodból, szülőföldedről és atyád házából abba az országba, amelyet mutatok neked”.

I-ten utasította Ábrahám ősapát az örök érvényű ígérettel:

וִהְיִיתֶם לִי סְגֻלָּה מִכָּל-הָעַמִּים, כִּי-לִי כָּל-הָאָרֶץ
„ …értékes kincs lesztek számomra, az összes népek között, mert enyém a föld.” (Mózes II. könyve)  

Ez az I-eni kijelentés három évezreden át a küldetés és remény, előremutató prófécia hangján szólt. Az volt az üzenete, hogy I-en akaratából kényszerültek elhagyni országukat, szülőföldjüket, hazájukat. A zsidók számára a fenti mondat az azt követő mondattal teljesedett jóslattá:

וְאֶעֶשְׂךָ, לְגוֹי גָּדוֹל, וַאֲבָרֶכְךָ, וַאֲגַדְּלָה שְׁמֶךָ; וֶהְיֵה, בְּרָכָה
.„Én nagy népé teszlek téged, megáldalak és naggyá teszem nevedet, és áldássá leszel (Mózes I, 12,2.) 

Minden időben a kinyilatkozás egyedülálló, biztató erővel bírt! Igen! Elüldöztek országodból, hazádból, de a helyzet, amibe kerültél, átmeneti. Érvényesülni fogsz, mert veled lesz gondviselő I-tened. 

Számtalan példa van arra a történelemben, hogy idegen földre, kilátástalan helyzetbe került zsidók megtartották vallásukat, identitásukat és érvényesültek ott, ahova szomorú sorsuk miatt kerültek. Beteljesedett a jóslat. Persze érvényesülésüknek más oka is volt. Tudtak írni és olvasni. Micsoda szellemi előny más népekkel szemben!   

És íme, egy példa.

Máramarosszigeten, az egykori „kis Jeruzsálemben” nagy lélekszámú család volt a Káhán család. Számukra a családi „Jichesz” (spirituális családi örökség, nemesi privilégium) kivételesen fontos volt. Erre a család hihetetlenül büszke volt. Rányomta bélyegét személyiségükre, viselkedésükre. Egykor egy zsidó családi „Jichesz” deklaratív tényéhez 36 ős kimutatása kellett. A Káhán család tagjai Jichesz levelek hosszú sorát őrizték. „Nemesi „okleveleket” melyekben történetírók, utazók, és tudósok könyvei igazolták, hogy a család bizonyíthatóan több mint 1800 éves múltra néz vissza. 

Ősük, a híres Tápuchim család, időszámítás után 70-ben szerepel először a zsidó történelemben. A család bizonyítani tudta, hogy Titusz diadalmenete előtt hajtották őket Rómába, Jeruzsálem elfoglalását követően. 

A spalatói (spliti) Dávid rabbi – orvos, nyelvész, a Chemách Dovid című szótár szerzője, Ázárjá de Rossi, a M’or Éjnájim című híres bölcseleti mű szerzője –, valamint a Sém Hág’dolim című írás igazolta, hogy a hagyomány szerint Titus diadalmenetében Jochnánán ben Lévi Cháláv és Simon bár Giorá, a júdeai felkelés hadvezérein kívül négy előkelő főúri családot hurcoltak végig Róma fórumán. 

Há-Tápuchim (Tapuch-alma), Há-Áldumim (vörösek), Há-Z’kénim (öregek) és Há-Ánávim (szerények) mind a Káhánok ősei. És láss csodát, a négy család rövidesen felszabadult a rabszolgaságból és szerepet kapott a birodalmi adminisztrációban, mint pénzügyi szervezők, gazdasági hivatalnokok, tanácsadók.

A római zsidóság feje, a talmudi iskola, a vallási bíróság feje is a Káhánok őse, az egykori Tapuchim család tagja volt Nátán ben Jechiél, akit rabbi Nátán Há-Romi, vagyis a római Nátánnak neveztek, más néven: Nátán báál-há-Áruch aki az Áruch című könyv (talmudi és midrás szavak szótára) szerzője volt!

Tudelai Benjámin, a híres zsidó utazó 1172-ben a Mászáot Binjomin művében ír a családról. Dániel, a gyülekezet rabbija egyben gazdasági tanácsadó is volt. Az utazó Jechiel ben Abrahámot, „mesárét sel pápo”, a pápa bizalmasaként, mint a pápa tanácsadóját, birtokának kezelőjét aposztrofálta. III. Sándor (1105-1181) pápa vagyoni felügyelője is Káhán-ős volt.

A család történetének fonala feltűnik Bajorországban a XVI. században. Rabbi Hálévi Heller, a térség főrabbija volt. Fiát, rabbi Jom-tov Lippman Hellert, a Toszáfot-Jomtov kommentár szerzőjét szerencsétlenségére Prágába csábították II. Ferdinánd császár udvarába. A helybeli féltékeny, antiszemita előkelőségek feljelentették különféle koholt vádakkal és börtönbe került. Bécsi pártfogója, Jakob Bassevi váltságdíjként tízezer tallért adományozott, így visszanyerte szabadságát. 

Ki tudja, hány és hány nem Káhán-ős, akik római rabszolgák voltak, futott be ilyen vagy olyan karriert?! De nem is ez a lényeg! Hol van már az egykori római birodalom?! A zsidók ezzel szemben a mai napig genetikailag magukénak tudják és hordozzák a remény ígéretét: וַאֲבָרֶכְך ; וֶהְיֵה, בְּרָכָה „megáldalak és légy áldássá.” 

Caesar óta minden ókori római diadalmeneten egy szolga állt a császár mögött a négylovas ünnepi quadrigán, egy arany koszorút tartott a császár feje fölé, és a következőt volt hivatva fülébe mondani: „Respice post te, hominem memento te.” „Tekints magad mögé! Ne felejtsd: te is ember vagy!” 

Zsidókat nem ünnepeltek diadalmeneten. Nem tartottak aranykoszorút fejük fölé.Ezzel szemben minden zsidó ösztönösen tudja, ha maga mögé tekint, és ha sorsa felszólítja:  לֶךְ-לְךָ „Menj, ahova küldelek”, tudja, hogy az „Egyetlen Egy” vele van! Azt is tudja:

בְּכָל-הַמָּקוֹם אֲשֶׁר אַזְכִּיר אֶת-שְׁמִי, אָבוֹא אֵלֶיךָ וּבֵרַכְתִּיךָ.
„Minden helyen, ahol Nevemen szólítasz, eljövök hozzád és megáldalak….!” 

Ámen!