Mit tehetünk mi Istenért – jó szombatot!

Kedves olvasóink, hittestvéreink! A szombat szent ünnepe ma délután 16 óra 25 perckor köszönt be, a királynő holnap délután 17 óra 33 perckor távozik körünkből. Ez idő alatt a honlapunk, a Facebook- és Instagram oldalunk nem frissül. A Tórából ezen a héten a Bó hetiszakaszt olvassuk. Mindenkinek jó szombatot kívánunk!

A csapások folytatódnak és végül, a legirtózatosabb után, Egyiptom ura elengedi a Seregek Urának népét, akik elhagyják a Szolgaság Házát, Egyiptomot, kapkodva és megrendülten. Még ezekben a kivételesen drámai pillanatokban meg kell azonban tanulniuk, hogy történetük nem az övék, azonnal történelemmé lesz, mihelyt végbemegy. Az eget és földet megrázó események áradatában meg kell hallgatniuk, hogy mindent el kell majd mesélniük az utódaiknak. Ezt kell majd felelniük a gyerekeiknek, akik megkérdezik, kik vagyunk mi tulajdonképpen, azt, hogy mi vagyunk az a nép, akiket az Örökkévaló erős kézzel kivezetett Egyiptomból, akik akkor születtek meg, amikor szabaddá váltak. Az ember legelső és legvégső kérdése mégis az, hogy ki vagyok én tulajdonképpen. Azért ilyen sürgős az, hogy ami történik, azonnal történetté legyen, mert egyetlen percig sem élhetünk elviselhetően a „ki vagyok én” kérdésre felelő történetek nélkül.

A fáraó máshogy ismeri a történetet. Arra figyelmezteti Mózest párharcuk végjátékában, hogy „lássátok, rossz az, ami előttetek áll” (10. fejezet, 10.vers). Azt állítja, Isten rosszat tervez tenni a zsidókkal, ő is előre megírja a történetet és csak a végén fog majd kiderülni, kinek van igaza, Mózesnek vagy neki. Amikor Izrael aranyborjút készít, hogy őt imádja szabadítója helyett, Isten fontolóra veszi, hogy befejezi a további kísérletezést a zsidókkal és elpusztítja őket, ahogy fontolóra vette ugyanezt az egész emberiség vonatkozásában az özönvíz idején. Akkor másképp döntött és elküldte Ábrahámot, szövetséget kötött vele, hogy áldás legyen a föld minden családja számára, hogy megállítsa a romlást. Most úgy tűnik, hogy a B-terv is kudarcot vallott, a teremtést le kell zárni végképp elhibázott projektként. Ebben a pillanatban Mózes eszébe juttatja a fáraó jóslatát.

„Miért szóljanak az Egyiptomiak, mondván: vesztükre hozta ki őket, hogy megölje őket a hegyek között és elpusztítsa őket a föld színéről; térj meg haragod fölgerjedéséből és gondold meg a népednek szánt veszedelmet.” (Mózes II. könyve, 32. fejezet, 12.vers). 

A veszedelem, szó szerint a rossz vagy gonosz, amelyet itt Mózes említ, ugyanaz a szó, amelyet a fáraó is használ a Tóra szerint (ne piszkáljuk azt a kérdést, hogy vajon miért gondoljuk, hogy a fáraó héberül beszélgetett Mózessel, jól tudjuk, hogy a Fáraó lánya adta Mózes héber nevét).

Mózes tiszteletteljes szemtelenséggel megkéri Istent, hogy „térjen meg” és a következő mondatában emlékezteti őt az ősatyáknak tett ígéretére, hogy megsokasítja utódaikat és országot ad nekik. Most már nem lehet csak úgy megöldösni őket, Istent köti az ígérete. És a teremtés azóta is zajlik, máig nem került le a napirendről.

De a fáraó jóslata még mindig aktuális, bármikor igaza lehet. A Talmudban áll, hogy a jeruzsálemi Szentély utolsó főpapjainak egyike, amikor hosszúnapkor (jankiperkor, az engesztelés napján, a bűnbánat nagy zsidó ünnepén) belépett a Szentély legbelső, legszentebb terébe, megpillantotta Isten, amint magas trónján ült. „Jismáel fiam, áldj meg engem” – kérte a Jóisten a főpapot. És akkor elhangzott az Istenre mondott áldás.

„Legyen az az akaratod, hogy megbocsátásod meghaladja haragodat, elhalványítsa más tulajdonságaidat, hogy adj kegyelmet minden gyermekednek és hogy átlépd értük az ítélet, az ítélkezés határait”. És Isten bólintott egyetértése jeleként.

Azért kell megáldanunk Istent, hogy legyen valami, ami erősebb az Ő mindenhatóságánál. Hogy legyen megbocsátás.

Békés szombatot kívánunk!

Vári György írása