– Csak az ember rendelkezik az önfejlesztés lehetőségével, csak törekednie kell a jobbá válásra, a tökéletesedésre – tanítja Szerdócz Ervin rabbi az alábbi írásában a Nicávim-Vájéleh hetiszakasz kapcsán.
„Itt álltok a mai napon ti mindnyájan az Örökkévaló, a ti Istenetek színe előtt, fejeitek, törzseitek, véneitek, tiszttartóitok, Izrael minden férfija, gyermekeitek, feleségeitek és a te jövevényed, aki táborodban van a favágóidtól a vízmerítődig.”
(V.M. 29/9-10.)
A fenti Tóra-idézet megrendítő előzménye: „Íme, lásd, én elétek helyezek a mai napon áldást és átkot.” (V.M. 11/26) Rabbi Johanán ben Zakkaj szerint őseink hallották az átkokat és a feddésekben elmondott szörnyűségeket, arcuk elfehéredett, érezték, képtelenek lesznek ennyi csapást elviselni. Hogyan lehet mindezt elviselni? - kérdezték egymástól. Rabbi Johanán nyugtatta népét:
„…hányszor provokáltátok, hányszor gerjedt haragra viselkedésetek miatt az Örökkévaló? Ennek ellenére itt álltok mindnyájan, nem hagyott el benneteket, mindig van remény.” (Ros Hasono 17b)
„Simon rabbi szokta mondani: „...ne tartsd magad javíthatatlanul rossznak” (Ávot 2/13.). Minden ember egyenlő Isten előtt. „Senki, semmilyen helyzetben ne tekintse magát elveszettnek, tekintsen magára az Isten közötti szövetség aktív részeseként” (uo. Ros Hasono). A lehetőség adott mindenki számára, hogy változtasson, javítson életmódján.
Hogy lehet, hogy az angyalokat a hagyományos irodalom „álló”-nak (omdim), az embereket ezzel szemben „haladó”-nak (holhim) nevezi? Az angyalok változatlanok. Olyanok maradnak, amilyennek teremtve lettek. Nincsen módjuk változtatni, „javítani” magukon. Egy angyal sohasem lehet „jobb” angyal. Csak az ember rendelkezik az önfejlesztés lehetőségével, csak törekednie kell a jobbá válásra, a tökéletesedésre.
Miután a zsidó nép átlépte az Igéret Földjének határait, elfoglalta Jerikó és Áj városokat. „Gibeon lakói nem akartak harcba szállni a zsidókkal, ezért cselekedtek ők is ravaszsággal…..” (Józsua 9.) Mutatták kopott és foltozott ruháikat, saruikat, és azt mondták: „Messze földről jöttünk, most pedig kössetek velünk szövetséget”. Józsua kételkedett bennük és azt kérdezte: „Kik vagytok és honnan jöttök?” Gibeon lakói erre azt válaszolták: „Nagyon messze földről jöttek a te szolgáid, az Örökkévalónak Istenednek nevéért, mert hallottuk hírét és mindent, amit tett Egyiptomban.” „…és kötött velük Józsua szövetséget, hogy életben hagyja őket, és megesküdtek nekik…..” Három nap múlva kiderült a turpisság: „Meghallották, hogy a közelből valók és közepette laknak.”
Nem volt választása Józsuának: „Ezt tesszük majd velük, és életben hagyjuk őket, hogy ne legyen harag rajtunk az eskü miatt melyet esküdtünk nekik.” Gibeon lakóin és leszármazottjaikon negatív megkülönböztetés ragadt: „És lettek (büntetésül) favágók, és vízmerítők, az egész közösség számára.” (uo. Józsua 9)
Ez ellentmond az előbbi kijelentésnek: „Simon rabbi szokta mondani: „...ne tartsd magad javíthatatlanul rossznak. (Ávot 2/13.). Az idő, Isten akaratából, helyrehozta a dolgokat.
I. e. 536-ban a zsidók ötven év Babilóniai fogság után visszatérhettek hazájukba. Megindult az élet, felépítették a második Szentélyt és sor került a felavatásra. Minden szolgálatra találtak és kineveztek arra hivatott és alkalmas személyt. Csak favágónak és vízmerítőnek nem találtak jelentkezőt. Felkérték az egykori gibeoniták leszármazottjait, akik örömmel tettek eleget a felkérésnek.
A Szentély rituális működésében a favágó és vízmeritő foglalkozás ezek után tisztelettel és megbecsüléssel járó hivatássá vált.
Igazolva az idézett talmudi tételt: „Senki, semmilyen helyzetben ne tekintse magát elveszettnek, tekintsen magára, Isten közötti szövetség aktív részeseként. (uo. Ros Hasono)