Egy tusakodás következményei

– Van-e szerepe vagy következménye a fájdalomnak az ember életében? Nietzsche szállóigévé lett kijelentése nyomán többen állítják: „ami nem öl meg, az megerősít!” – erről értekezik a Vájislach hetiszakasszal kapcsolatos írásában Szerdócz Ervin rabbi.

Jákob ősapa élete fordulóponthoz közeledik. Jákobból, a fondorlatosból, aki megtévesztéssel éri el terveit, Izrael lesz. Új nevének jelentése: „Isten harcosa”. A zsidó nép, az „izraeliták”, akik tőle származnak, mint az egyistenhit hirdetői, „Istenért” küzdenek.

Mi történhetett, hogy Jákob életében ilyen fordulat következett be?

Jákob még fiatal, éretlen fejjel fondorlattal megveszi testvére elsőszülöttségét, majd elorozza az apai áldást, mely a Tóra szerint az elsőszülött kiváltsága.

Ézsau, a becsapott és csalódott testvér azt mondta: „….nem joggal nevezték-e őt el Jákobnak (csalónak), két ízben álnokul bánt el velem: elvette elsőszülöttségemet és most elvette áldásomat is.” (I.M. 27/36.)

Jákob fondorlattal visszavonhatatlan áldást nyert apjától, ami nem őt, hanem testvérét illette volna. „ …légy úr testvéreid felett és boruljanak le előtted anyád fiai, legyen átkozott, aki téged átkoz és legyen áldott, aki téged áld.” (uo.27/29.)

Mit „nyert” Jákob ezzel az áldással? Azt, hogy testvére, Ézsau nem árthatott neki. De ezt egyikük sem tudta.

Ézsau bosszúra készen mondta: „...közelednek az atyámért való gyásznapok, akkor megölöm testvéremet, Jákobot”. (I.M. 27/41). „Jákob egyedül maradt...”, (I.M. 32/25.), egyedül maradt félelmével. Isten bizonytalanságban tartja: „könyörületet gyakorlok azon, akin megkönyörülök”. (II.M. 33/19)

És akkor: „…tusakodott vele egy ember hajnalhasadtáig.” (I.M.32/25.) Ki volt Ő? Ráfáel angyal nem lehetett, hiszen az egészségéért volt felelős. Bölcseink szerint Miháel angyal volt „és mikor látta, hogy nem bír vele, megérintette csípőjének forgócsontját és kificamodott Jákob forgócsontja tusakodás közben.” (I.M. 32/26.) Ez volt a fizikai büntetése Jákobnak, „sántított csípőjén.” (I.M. 32/32.)

Jichák Ejzikot, a kálói rabbit fiatalkorától kezdve élete végéig súlyos betegség gyötörte, amiről mindenki tudta, hogy mérhetetlen kínokkal járt. Egyszer megkérdezte tőle az orvosa, hogyan képes a fájdalmat panasz és nyögés nélkül elviselni. A rabbi ezt válaszolta: 

– Könnyen megérti, ha figyelembe veszi, hogy a fájdalom fölhorzsolja és kilúgozza a lelket. És minthogy így van, az ember nem tehet egyebet, mint szeretettel fogadja a fájdalmat, nem berzenkedik ellene. De bizonyos idő elteltével segít rajta az így nyert életerő abban, hogy elviselje a pillanat fájdalmát. Ez pedig csak egy pillanatig tart, hiszen ami már elmúlt, az nincsen jelen, a majd bekövetkező fájdalmakkal meg ugyan ki törődik.

Jákob fájdalmas csípősérüléséről sehol máshol nincs említés a Szentírásban, még hivatkozás sincs! A kálói rabbi azt vallotta, hogy fájdalma talán büntetés lehetett valamiért, ami korábban történt. Ugyanakkor fájdalma miatt került közel Istenhez, mint Jákob, akinek megváltozott neve jelezte: Isten harcosa lett. „A fájdalom, ami nem öl meg, megerősít.”

Ezért mondja az örökkévaló Jákobnak: „Ne legyen többé a neved Jákob, hanem Izrael, mert küzdöttél Istennel és emberekkel és győztél” (I.M. 32/29.