A zsidó naptárban megannyi böjtnapja közül kettő kiemelkedik: Jom Kipur, ami a bűnökért való engesztelés tórai ünnepe, és Áv 9-e, amikor a Szentély pusztulását gyászoljuk. Minden más böjtnap napkeltétől napnyugtáig tart, ez a kettő azonban a megelőző nap napnyugtájának (idén hétfő este 7 óra 59 perc) elejétől másnap napnyugtájának végéig (kedd este 8 óra 33 perc). Szántó-Várnagy Binjomin, a Bét Jehuda közösség rabbijának írása a zsidóság legnagyobb gyásznapjáról, az Omek magazin aktuális számában.
A nap eseményei a hétfő délutáni szeudát hámáfszekettel kezdődnek [elválasztó lakoma].
Ez annyiban egyedülálló esemény, hogy a böjt gyásza mintha már az azt megelőző lakomával elkezdődne. Ugyanis nem szabad kétféle főtt vagy sült ételt fogyasztani benne egyszerre (például tojást és halat). Ez különleges érzékenységre nevel: ha ezt megengednénk, már az önmagában ellentmondana a gyászra való készülődésnek.
A Tórából egész nap csak azokat a részeket tanulhatjuk, amik a Szentély pusztulásával kapcsolatosak (ld. Kicur Sulchán Áruch 114:5), mivel a Tóra „örvendezteti a szívet”.
Ezután esti imára megyünk a zsinagógába, ahol a megszokottnál kevesebb világítás, eltávolított díszek, Tóratakarók és függönyök, a szokásosnál visszafogottabb, halkabb imádkozás jelzik az alkalom különlegességét. Az ima után Jeremiás siralmait [Échá] olvassuk, és még néhány gyászdalt [kinot].
A reggeli ima során nem hordunk tálitot, tefilint.
Gyászdalokat ilyenkor is olvasunk, de az Échát már nem olvassuk fel ismét. A reggeli gyászdalok listája jóval hosszabb, eredetileg egészen délig elhúzódott az olvasásuk, számos közösségben azonban már nem szokták felolvasni az összeset.
A halachikus déltől (vagyis a napkelte és napnyugta közötti felező időponttól, idén 12:48) kezdve valamelyest enyhül a gyász: már ülhetünk 30 cm-nél magasabb székre. A délutáni ima előtt a tálitot és a tefilint is felvesszük.
2.jpg)