Aminek örülünk: már jelentkeztek is önkéntesek a Dokuforte csapatába

2024. Szeptember 24. / 13:43


Aminek örülünk: már jelentkeztek is önkéntesek a Dokuforte csapatába

Múlt héten adtuk hírül, hogy a Dokuforte zsidó fotóarchívum önkénteseket keres, s most örömmel számolunk be róla, hogy Noa Schiller alapító tájékoztatása szerint már többen jelentkeztek cikkünk nyomán a felhívásra. Aki kedvet érez magában ehhez az önkéntes munkához, az olvassa tovább cikkünket!

Dokuforte  ingyenesen hozzáférhető digitális közösségi fotóarchívum, ahol Izrael és az izraeli diaszpóra történelmét, kultúráját, vallását és mindennapi életét lehet nézegetni, tanulmányozni a XIX. századtól 1998-ig. 

d2.jpgForrás: Dokuforte/Kinszki Judit

Ahhoz, hogy ez a fotótár fontos dokumentumértékkel bíró, közös kincsünkké válhasson, lelkes önkéntesek munkájára van szükség. Mint Noa Schiller honlapunknak elmondta: nagy örömmel töltötte el, hogy az egy héttel ezelőtt közzétett felhívás nyomán többen is jelentkeztek náluk. 

De ez nem azt jelenti, hogy újabb jelentkezőkert nem fogadnak, úgyhogy megismételjük: a diaszpóra közösségi fotóarchívuma lelkes önkéntesek jelentkezését és segítségét várja a lefényképezett múltunk digitális megőrzését célzó munkára. 

 Jelentkezés: dokuforte@dokuforte.com

Címlapkép: Ágnes Erényi Eisler Szász/Dokuforte

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Jonathan Sacks rabbi Ábrahám nagyságáról