Ünnepelt a Komáromi Zsidó Hitközség: átadták a Kehila-díjakat

2024. Szeptember 04. / 11:23


Ünnepelt a Komáromi Zsidó Hitközség: átadták a Kehila-díjakat

A Komáromi Zsidó Hitközség szeptember elsején, a zsidó kultúra európai napján nívós, ingyenes műsorral örvendeztette meg az érdeklődőket a komáromi Tiszti pavilon dísztermében. Annak fénypontjaként Paszternák Antal, a KZSH elnöke vezetésével öt Kehila – Közösségért díjat adtak át az arra érdemes személyeknek, illetve polgári társulásnak.

A Kisebbségi Kulturális Alap, Magyarország kormánya, a Nyitra Megyei Önkormányzat és Komárom város támogatásával megvalósult rendezvényen előbb dr. Toronyi Zsuzsanna, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár igazgatója Családi fiók – családi vitrin címmel tartott vetítéssel egybekötött előadást. Egyebek mellett a gyűjteményükbe került családi hagyatékokról és a digitalizált fénykép-hagyatékokról beszélt. Hangsúlyozta: amikor a zsidóság körében még nem valósult meg az anyakönyvezés, mintegy hiánypótlásként az általuk adományozott dísztárgyakon és további értékeken maradt fenn a nevük, ami a közösségi krónikába is bekerült…

Déltájt a kóser konyha és zsidó ételek kóstolóval egybekötött bemutatója következett, amely kapcsán a test és lélek épülését egyaránt szolgáló, zsidó étkezési törvényekről is szó esett. A budapesti zsidó konyhában készült, finom hidegkonyhai ételek és sütemények elfogyasztása után dr. Balázs Gábor, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem megbízott rektora Intimitás és szerelem a zsidó házasságban címmel tartott érdekes előadást. Eközben a poligám, mozaik-, szivárvány- és csoportházasságok jellemzőit is ecsetelte. Rámutatott: a zsidóság körében az egy nő és egy férfi monogám házassága az elfogadott...

Majd az ünnepség fénypontjaként a Kehila – Közösségért díjak átadására került sor, amelyen egyéb fontos  elfoglaltságai miatt nem mindegyik díjazott tudott részt venni. Az eseményt, amelyen műsorvezetőként Jókai Ági színművész működött közre, Malek Andrea énekes és Jáger Bandi zongorista, zeneszerző többnyelvű koncertje zárta. Lássuk, ez alkalommal kik kaptak díjat!

Ján Makovník, a helyi Komenský Alapiskola angol szakos pedagógusa az iskolai multimédiás projekt gondozója. Szívügyének tekinti, hogy a diákok aktívan bekapcsolódjanak a Holokauszt-megemlékezésekbe. Nyolcadikos tanulóival részt vett a Szlovákiai Gázművek által kiírt Hová vezetnek a kövek? című pályázaton.

Az iskola bejárata előtt található botlatókövek emléket állítanak a helyi Paszternák család azon tagjainak, akik a Holokauszt áldozatai lettek.

A Hová vezetnek a kövek? című dokumentumfilm elkészítése kapcsán megismerkedtek a család élettörténetével, felhasználták a meglévő dokumentumokat. Történelmi ismereteik bővítése mellett számos Holokauszt-emlékhelyet is felkerestek. Az elkészített kisfilmmel beneveztek a Cinema dokumentumfilmes pályázatára, ahol számos pozitív értékelést kaptak, és bejutottak az országos döntőbe, amely szeptember 5-6-án lesz Körmöcbányán.

Szabó Csekei Tímea művészettörténész a Duna Menti Múzeum munkatársa. Kutatási területe Komárom képzőművészete, különös tekintettel a 20. század első felére. A komáromiak a Facebookon megosztott fotóiból, bejegyzéseiből ismerhetik meg a város történelmét. Épületeket, utcarészleteket, kapukat, kilincseket fényképez. Az Ebédidő című sorozat követőinek száma állandóan gyarapszik. Visszaemlékezései során számos apró részletet idézett fel, melyek a város egykori zsidó lakóira emlékeztetnek. Helytörténeti sétákat szervez iskolai csoportok és felnőtt érdeklődők számára. A Holokauszt 80. évfordulójának tiszteletére az ő ötlete alapján valósult meg a Töredékek – komáromi sorsok és történetek című képzőművészeti kiállítás a Menházban. amely a Komáromhoz kötődő neves zsidó művészek alkotásait mutatja be. A nagysikerű kiállítás látogatói megismerhetik a múzeum tulajdonában lévő és a magángyűjtőktől kölcsönzött alkotásokat. Vendége volt a KZSH internetes klubjának, ahol érdekes zsidó vonatkozású előadása elnyerte a hallgatóság tetszését.

Katarína Répásová, az Állami Levéltár Komáromi Fióklevéltárának munkatársa évekkel ezelőtt a hitközségnél előadást tartott az elkobzott zsidó vagyonok sorsáról. A Komáromi Napok alatt szervezett program során levéltárosként hozzájárult az elérhető zsidó vonatkozású dokumentumok bemutatásához. Támogatja azok kutatásait, akik a gyökereiket keresve a leváltárhoz fordulnak segítségért. Kurátorként szintén jelentős munkát végzett az említett Töredékek című kiállítás létrejöttében.

(A hagyományos rendezvény végén Csekei Szabó Tímea és Katarína Répásová leváltáros vezetésével megtekinthető volt ez a kamarakiállítás, amelyet a Duna Menti Múzeum a Nyitrai Állami Levéltár Komáromi Fióklevéltárával és a komáromi hitközséggel közösen hívott életre.)

A Komáromból származó dr. Wágnerné Mohácsy Erzsébet hosszú ideje Nagykanizsán él. Amíg egészségi állapota engedte, aktívan részt vett a komáromi közösség életében. Közeli rokoni kapcsolat fűzte dr. Lipscher Mór, a legendás sebészorvos családjához. Sok munkát fektetett a családfa elkészítésébe, s megírta Lipscher Mór élettörténetét. Szerkesztette a komáromi zsidó közösségről fellelhető adatokat, s rendszeresen részt vesz annak online klubjában. Tájékozottságát bizonyító hozzászólásait örömmel hallgatják az előadók és az érdeklődők.

A FONTIS Polgári Társulás tagjai: Ľuboš Trubini, Soňa Trubiniová és Pavol Pös. Őket az előzőktől eltérően nem a Komáromi Zsidó Hitközség, hanem a pozsonyi Jozef Dukes mérnök javasolta e díjra. Kezdeményezésükre került sor a verebélyi és a szentmihályúri zsidó temetők rendbetételére. Munkájukat önkéntes segítők támogatták, a helyi önkormányzatok pedig eszközöket biztosítottak. Rendszeresen bekapcsolódnak a Zsidó Kulturális Örökség Védelme Alapítvány által hirdetett rendezvényekbe. A Holokauszt szlovákiai emléknapján, szeptember 9-én évente tisztelegnek Az el nem feledett szomszédok emléke előtt.

A színvonalas ünnepség egyik szünetében elbeszélgettem Paszternák Antallal, a Komáromi Zsidó Hitközség elnökével. Az általa a KZSH tevékenységéről, tagutánpótlásáról, támogatottságáról és a helyi zsinagóga időszerű felújításáról mondott érdekességeket majd egy másik cikkünkben tesszük közzé. (Forrás: Ma7.sk)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Ünnepek
Nagyünnepi köszöntő a Herman Lipót Klubban
Hírek a zsidó világból
Villányi András fotóművész kiállításmegnyitója Székesfehérváron
Zsidó világ
RS9 Színház: Mi történik a sabbati asztalnál?