József hazaér: sírás a palotában – Jó szombatot!

2021. December 10. / 13:11


József hazaér: sírás a palotában – Jó szombatot!

Kedves olvasóink, hittestvéreink! A szombat szent ünnepe ma 15 óra 34 perckor köszönt be, a királynő holnap 16 óra 45 perckor távozik körünkből. Ez idő alatt honlapunk, Facebook- és Instagram oldalunk nem frissül. A Tórából a Vájigás (Mózes 1.44:18-47:27) hetiszakaszt olvassuk Mózes első könyvéből. Minden kedves olvasónknak békés szombatot kívánunk! 

József egészen idáig nem volt önmaga, mindig valaki más volt. Ahhoz, hogy megbékéljen, önmagává kellett nőnie, még az utolsó percekben is ezen kellett dolgoznia, mielőtt végre sírhatott volna.

A Tóra nem fecseg sokat hősei érzéseiről, diszkrét, szűkszavú, szemérmes. 

Aki figyel, tudja, hogy a könyv jelentős részben lelki mozgások története, éppen ezért kerüli az édeskés pszichologizálást. Annál feltűnőbb, hogy az előző és a mostani hetiszakaszban háromszor is látjuk Józsefet sírni, kétszer magányosan, egyszer pedig annyira felszabadultan, hogy a fáraó egész palotáját átzengi.

József gyerekként halott édesanyja, Ráhel elsőszülöttje volt, ez volt Jákobnak, aki imádta, korán elvesztett, egyetlen szerelme, Ráhel helyett és ez volt a testvéreknek is, akik féltékenyen gyűlölték apjuk szeretete miatt. Amikor még nagyobb kivételezettségről álmodott, még nem saját magára vágyott igazán, csak ennek az állapotnak a meghosszabbítására.

Aztán rabszolga volt, Potifár nagyra hivatott gondnoka, elfelejtett egyiptomi börtönlakó, végül az egyiptomi birodalom pénzügyi vezetője, kíméletlenül szigorú és céltudatos főhivatalnok az országban, ahol idegen volt, ahol senki sem ismerte fiatalkora álmait és traumáit.

Jákob, az apja, maga is elkényeztetett, igazságtalanul, mások kárára túlszeretett gyerek volt, érzelmes és otthonülő bölcsészfiú, ez mélységes lelki rokonságuk, fullasztó szeretetük alapja. Ő azonban nem sokkal azután, hogy elkerült otthonról, szerelmes lett, aztán viszontláthatta a testvérét, rendezte viszonyát vele és hazament a szülőföldjére. Tudott sírni Ráhel és Ézsau előtt egyaránt. Józsefben és József körül nem rendeződött semmi. Érzelmi életének feltehető középpontjában a fiai állhattak, akik közül az elsőt úgy nevezte el, hogy az Örökkévaló elfeledtette velem atyám házát és minden fájdalmát. Akiket szeretett egyáltalán, azokra rakta rá elfojtásai terhét.

Amikor meglátta a testvéreit, akiket évtizedek óta elfelejteni próbált, amikor beteljesedtek infantilis álmai és ott hajbókoltak előtte, még uralkodott magán. Amikor a nagy, mamlasz, együgyű Rúbén, az elsőszülöttség ügyetlen elveszítője először tanúsít bűnbánatot azért, amit tettek, hogy fel ne ismerjék, hogy ki ne essen a szerepéből, kiszalad sírni. Aztán majd másodszor is, amikor megérkezik az öccse, Benjámin. Elbújva sír a birodalom nagyembere, már másodszorra adva tanújelét, hogy az Örökkévaló nem feledtette vele el apja házát és azt, ami ott történt vele. Még mindig ragaszkodik a szerepéhez, de az ismétlődő sírások, ahogy a korszak egyik legnagyobb Biblia-tudósa, Robert Alter mondja, „útjelzői a hősben zajló érzelmi folyamatnak”. Kizavarta szolgái hadát, hogy végre kiszolgáltatott lehessen és immár a testvérei előtt sírt, miután felfedte magát és megkérdezte: él-e még apám, noha már tudta, most számoltak róla be neki, hogy él. Abban a pillanatban, amikor a leendő zsidók több száz évre elhagyják Izrael földjét, József maga mégis hazaér atyja házába végre, újra.

Azért, mert József végigment az úton és újra képes volt kapcsolódni a családjához, csak ezért mondhatjuk mi is, hogy „od ávinu háj”, hogy atyáink és anyáink élnek. Mert van, hosszú és küzdelmes, visszautunk hozzájuk, az esélye legalábbis megvan talán.

Békés szombatot kívánunk!

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek