Hogyan maradjunk meg most is egymáshoz közel?  – Jó Szombatot!

2020. Március 27. / 16:48


Hogyan maradjunk meg most is egymáshoz közel? – Jó Szombatot!

A Tóra legbizalmasabb, leggyengédebb jelenetébe csöppenünk, szinte úgy érezzük, zavarjuk az Örökkévaló és Mózes duettjét, leskelődünk, amikor olvasunk róla. Mit tanulhatunk ebből épp most, a „social distancing” idején? – A most mindannyiunkat sújtó nehézségekben is mindenkinek békés, boldog ünnepet kívánunk!


Az előző hetiszakasz és egyúttal az előző könyv azzal ért véget, hogy az elkészült Frigysátor megtelt Isten jelenlétével, senki, még Mózes sem léphetett be oda. Isten egyfelől végtelenül, felfoghatatlanul meghalad Bennünket és a megtapasztalásához ez is hozzátartozik. Ezt nevezi – rossz fordítással – istenfélelemnek a rabbinikus hagyomány. Isten végtelenségének lenyűgöző felismeréséről van szó, ami éppen olyan ijesztő, mint amennyire feloldozó is.

A következő mondatokban, a harmadik könyv elején viszont azt olvassuk – hívja fel a figyelmet Justin David konzervatív rabbi –, hogy Isten megszólította Mózest és behívta a Frigysátor közepére, kizárólag őt, mert személyes mondandója volt számára. Most Mózes mégis bemehet és elgondolhatatlanul közel kerülhet Hozzá. Mert Isten megtapasztalásához hozzátartozik ennek az alkalmi közelségnek az érzése is, ezt nevezi a zsidó hagyomány „áhávát háSem”-nek, Isten szeretetének. Egyszerre halad meg minket végtelenül és van Hozzánk felfoghatatlanul, bensőségesen közel. Amiről beszél az Örökkévaló, az ugyanis épp a közeledés lehetősége, az intimitás megteremtése. Az áldozat összefoglaló neve héberül korban, a károv gyökből vezethető le, amely azt jelenti, közel. Feláldozni, elengedni valami fontosat könnyűvé tesz, közelebb enged minket Hozzá. Az önfeláldozás révén érhetjük el, másokra figyelni végtelen belső megnyugvás esélyét hordozza, meditáció tulajdonképpen. A befelé és a figyelés harmóniája, az ima és az önfeláldozás juttat Isten közelébe. Ahogy a Misna traktátusában, az Atyák Tanításaiban áll: a világ három fundamentuma a Tóra, Isten szolgálata és a jótettek.

Ez, úgy tűnik, olyan természetű igazság, amelyet Mózesnek is csak a legbensőségebb, személyes beszélgetés során tudott megtanítani az Örökkévaló.

Mi most a helyzet? A félelem elleni legerősebb orvosság éppen az együttlét lenne, és ettől foszt meg minket a vírus. Van egy elég ellentmondásos zsidó előírás a nők havi vérzésével kapcsolatban. Ilyenkor a házaspárok között minden intim érintkezés tilos. Ez meglehetősen kegyetlennek tűnik, tényleg nagyon nehéz úgy csinálni, hogy ne az legyen, ne minden gyengédség megvonása. De az, hogy milyen igazságmagva lehet, most megmutatkozik. Meg kell tanulnunk fizikai érintkezés nélkül kedvesnek, figyelmesnek lenni, intenzíven együtt lenni azoktól, akik nagyon fontosak nekünk, de el vagyunk tőlük zárva, lehet, hogy aránylag hosszú ideig. Szavakkal, figyelmes, együttérző hallgatással, most már akár gesztusokkal is, mert látjuk egymást a digitális kommunikációs platformokom. Vannak ortodox zsidók, akik állítják, hogy mindez még el is tud mélyíteni egy kapcsolatot. Legyen nekik igazuk.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek