Elérni Isten közelébe: a Sávuot ünnepe

2021. Május 12. / 16:02


Elérni Isten közelébe: a Sávuot ünnepe

Vándorló arámi volt az apám, mondjuk a betakarítás idején, akkor, amikor otthon vagyunk és biztonságban, amikor mindenünk megvan. Épp ilyenkor kell visszaemlékeznünk arra, hogy idegenek voltunk egy idegen földön. Isten népe máshol nincs végleg otthon, csak az Eljövendőben, a Messiási Ígéretben. 

Idén május 16-án, vasárnap este 7 óra 57 perckor köszönt be Sávuot, a Tóraadás ünnepe, amely kedd este 9 óra 14 percig tart.  

A megszabadulás az elköteleződésig ötven nap telik el, amelyet egyesével számolunk. A Fáraó rabságából az Isten szolgálatáig érő idő ez. A szabadság annak az esélye, hogy eldönthessük, hová, kihez tartozunk, hogy megtalálhassuk azt, ami igazán fontos nekünk. 

A zsidók úgy döntöttek ott, ahol a világ minden hangja elnémul, a pusztában, a lélek csendjében, hogy Istent választják a világ királyai helyett, felveszik „az Ég királyságának igáját”. Úgy döntöttek, hogy betartják a Tóra parancsolatait, amely minden percüket meghatározza, ami azt jelenti, hogy életük egyetlen örömteli istentisztelet lesz. A vallás fogalma ismeretlen ugyanis a Biblia számára. Nincs az életnek vallási és nem vallási szférája: minden cselekedetünkkel Isten előtt állunk, mindig őt ünnepeljük. Ezért hálózza be a zsidók egész életét a 613 parancsolat, amelyet a Szináj hegyén kaptunk Sávuotkor, a hetek ünnepén, amikor a legközelebb voltunk Istenhez, a Magasságban. 

A Sávuot az otthonlét ünnepe, mert mezőgazdasági ünnep, mint minden zarándokünnepünk, a betakarításé, az anyagi biztonságé: a „minden megvan” örömünnepe, a hazaérkezése. Egy nomád sivatagi nép letelepedéséé.

A terményből áldozatot mutattak be őseink Istennek, akinek köszönhették. Isten azonban, a Seregek Ura, végső soron nem az otthonos termékenység, világbeli otthonlét Istene, hanem a pusztai vándorlásé, első híve, Ábrahám akkor talált rá, amikor elhagyta szülei házát, addigi életét. Népe akkor talált rá, amikor elhagyta Egyiptomot. A Tóra a nomád állattartókat, vándorló pásztorokat szereti, nem a letelepedett földműveseket: a legeltető Ábel áldozatát fogadja el a megtelepült, földműves Káiné helyett már a kezdet kezdetén. Isten követői, ahogy Martin Buber mondja, a hit nomádjai.

És mégis Sávuot a betakarítás és a Tóraadás ünnepe egyszerre. A pusztában kaptuk a Tórát, de a betakarításkor ünnepeljük Isten közelségét. A hit azonban kiragad bennünket a megelégedés önteltségéből. Aki áldoz a termésből, azt mondja: vándorló arámi volt az apám, aki lement Egyiptomba és jövevény volt ott kevesedmagával. Amikor elérünk a legmagasabbra, emlékeztetnünk kell magunkat, honnan érkeztünk. Isten közelébe érve alázatot kell tanulnunk, hogy méltóak legyünk az Ő Tórájára.

Közelít az év legemelkedettebb napja, készüljünk fel szívünkben az alázatra és a felemelkedésre, erre a megrázó kettős tapasztalatra: Isten ijesztő, magasztos közelségére, a Tóraadás ünnepére.

Boldog ünnepet!

A TÍZPARANCSOLAT 

1. Onajchi Ádajsem Elajkecho... – „Én vagyok az Örökkévaló, a Te Istened..." Akkor is és ma is ugyanazt jelenti: az Örökkévaló az egyetlen Isten, rajta kívül nincs más.

2. Laj jihje löho Elajkim áchérim – „Ne legyenek neked idegen isteneid." Ne csináljunk faragott isteneket és ne imádjuk azokat.

3. Laj szíszó esz sém Ádajsem Elajkecho lásov... – „Ne ejtsük ki hiába az Ő nevét..." Sem eskünél, sem egyebeknél.

4. Zochajr esz jajm hásábbosz lökádsaj – „Emlékezzél meg a szombatról és szenteld meg azt." A szombat szentségét hozza a középpontba ez a parancsolat.

5. Kábbéd esz ovíchó voesz imecho... – „Tiszteld apádat és anyádat." Mivel a szülők Isten társai egy-egy új élet teremtésénél, ezért ahogy az ember tiszteli Istent, ilyenformán tisztelni kell szüleit is – még a síron túl is. 

Az imént felsorolt öt parancsolat az első kőtáblán található, melyet úgy nevez a hagyományos tanítás – bén ódom IoMokajm – az embernek Isten iránti kötelességét hangsúlyozza. 

A most következő öt parancsolat pedig – amely a második táblán található – a hagyományos tanítás szerint – bén ódom löchávéraj – az embernek embertársához való viszonyát szabályozza.

6. Laj tircoch – „Ne ölj"

7. Laj tinof – „Ne törj házasságot"

8. Laj tignajv – „Ne lopj"

9. Laj szaane vöréácho éd soker – „Ne tégy hamis tanúvallomást"

10. Laj száchmajd – „Ne kívánd, ami a felebarátodé..."

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Megemlékezések
Zsidó emlékhelyek Nagykanizsán
2024. Április 17. / 18:27

Zsidó emlékhelyek Nagykanizsán