Harsányi László: Zsidó művészek a viharban (60. rész) – Sík Olga

2021. Április 28. / 11:31


Harsányi László: Zsidó művészek a viharban (60. rész) – Sík Olga

1939-ben, az első két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) – a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben –  a fellépési lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára létrehozta a Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 550 színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott lehetőséghez és szó szerint éltető levegőhöz.

E hasábokon időről-időre bemutatok egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül.

sik_olga_httpwww.jegymester.hu.jpg

„A zenei emlékeim nagyon koraiak. Édesapám nagyon szépen hegedült. A lányok mindegyike tanult zongorázni. Nem zongoráztak briliánsan, de zongoráztak. És mindenki énekelt, nem utolsó sorban. És arra emlékszem még – azért elég rég volt –, hogy édesanyámtól örökölhettem az alt hangot. Mert mikor apám hegedült, anyám énekelt. És az a bársonyos mély hang, az nekem nagyon tetszett. Aztán mindent eltanultam tőlük, mind a kettőtől.”

Ezek a mondatok abból a portréfilmből valók, amelyet 2005-ben készítettek Sík Olga operaénekessel, művésztanárral. (A film részleteit tartalmazó leírt változat, a Parlandó 2018/7 számában jelent meg.)

Sík olga parlandó 2018. 7.jpg

Sík Olga 1911. augusztus 11-én született Máramarosszigeten. Schön Olga néven született és ezen a néven végezte el a Zeneakadémia operatanszakát. Ezen a néven kezdődtek el fellépései. Az elsőről 1930 májusában számolt be a Debreceni Újság, amikor a városi zeneiskola éves bemutatójáról beszámolva Schön Olga csengő mezzojáról írt. A korai, iskolai debreceni szereplések után a következő, már pesti fellépésekről 1934-ben tudósított az Újság, amikor zsidó szervezetek, közöttük az OMIKE rendezvényein lépett fel. 1936 és 1938 között a növendékhangversenyek következtek, amelyekről a napilapok rendre beszámoltak, így írt például az Esti Kurir 1938 márciusában: „Schön Olga ereje tömör mezzoszopránjának mélységében van”.

Sík Schön Olga Színházi Élet 1938. 13_.jpg

A Schön Olga név áll az 1940-es házassági anyakönyvi kivonatban, amely Scher Tibor rabbival kötött házasságának az okmánya.

1939 januárjától már Sík Olga néven lépett fel, főként a Pesti Izraelita Hitközség különböző rendezvényein. 1939 novemberétől ott volt az OMIKE Művészakció társulatában. Többek között 1940-ben szerepe volt a Lammermoori Luciában, 1941-ben a Hoffmann meséiben, a Rigolettoban. 1942-1943-ban fellépett Racine: Eszter című tragédiájában, az Állarcosbálban, a Hoffmann meséiben. 1944-ben Gounod Faustjában szerepelt a Goldmark-teremben.

A Világ 1947 augusztusában (Sík Olga Operaházból való elbocsátásának híréhez kapcsolódóan) közli Scher Tibornak, Sík Olga férjének néhány mondatát felesége háború alatti tevékenységéről:

„…felesége 1944-ben illegális tevékenységet folytatott és összekötő volt a később tragikus véget ért Komoly Ottó és a Magyar Front között. Egyízben futárszolgálat közben Budán elfogták, a Svábhegyre vitték, ott borzalmasan bántalmazták.”

Sík Olga 1945 júniusában mutatkozott be az Operaházban vendégszereplőként, nem is akármilyen szerepben, Azucenát énekelte a Trubadurban. A kritikák vegyesek voltak. Az év végén dalestje volt a Zeneakadémia nagytermében. Egy év múlva a híradások új operaházi szerepéről (Magdaléna) számoltak be a Rigolettoban.

Sík Olga Fényszóró 1945. 8. 22_.jpg

Az operaházi évek után a Filharmónia énekesnője, illetve ekkor kezdte el hangképző énektanári küldetését. Sík Olga korszakalkotó volt mind a modern énekhangképzés, mind a művészi önkifejezés fejlesztése területén. Úgy tartotta a hangképzés független az énekstílusoktól és ennek jegyében tanított komolyzenei és könnyűzenei énekeseket is. Gyakran ismételt mondata volt

: „… határ a csillagos ég…”

Sík Olga a Bartok Béla Konzervatórium és az Országos Szórakoztatózenei Központ majd rövid ideig a Kőbányai Zenei Stúdió énektanára lett.

Sík Olga httpdev.mymusic.hu.jpg

Életének utolsó éveiben már csak otthonában vállalt növendékeket. 2007. december 30-án halt meg Budapesten. Szinte utolsó napjáig tanított.

Képek:

1) Portré. jegymester.hu
2) Portré. Parlandó 2018. 7.
3) Delila szerepében. Színházi Élet 1938. 13.
4) Fényszóró. 1945. 8. 22.
5) Portré. https://kultura.hu/konnyu-sik-olga-szeretetkoncert/

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Hírek a zsidó világból
A kristályéjszaka árnyékában megszervezett amszterdami pogromról
Zsidó világ
Jonathan Sacks rabbi Ábrahám nagyságáról