Ma lenne 73 éves Somló Tamás 

Az angyalarc állandó laza csúfondárossága azt üzente, hogy nem kell ezt azért annyira komolyan venni, semmit se kell, mert minden rendben lesz úgyis, mienk ez a cirkusz, itt mindenkire szerep vár. És ő meg is csinálta a maga szerepét, nélküle nincsen magyar rocktörténet. Mindent elvégzett, amit csak kellett neki, de azért még maradhatott volna.

Presser Gábor Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész tegnap megjelent első könyvével az ő emléke előtt is tiszteleg. 

Még úgyis csak 73 lenne ma, még ezt sem érte meg. Hiába nézett ki annyira üdén vagy néha inkább fanyarul fiatalosnak, hiába ígérte minden rockergesztusa, hogy nem lesz gond, mert gond lett. 

„A fölcseperedésem fontos tényezője volt a zsidóság. Ahogy kiléptem a Baross utca-Nagykörút sarkán az utcára, teljesen más világba csöppentem, mint ami a házon belül volt”. Ez a sáv a hetedik és nyolcadik kerület sajátos, kispolgári-kiskereskedő zsidóságának világán jelöl ki egy határpontot, az alsó része a pesti zsidó polgárságnak, akik tudják, hová tartoznak és honnan jönnek. Innen tanult valaki lenni, önazonos lenni. Innen volt a nyugalomra intő mosolya, a flegmasága és az ezzel keveredő érzelmessége.

Zenélni tanult gyerekkorától fogva, ott volt a legkevésbé besorolható, mindenből kilógó groteszk-korai punk zenekarban, a KEX-ben („tiéd a lélek és enyém a test, tiéd a Syrius, enyém a Kex” – énekelte később, tisztelgésképpen Deák Bill Gyula és Hobó), az Omegában és végül a részben az Omegából kinövő Locomotiv GT-ben, amelyben a magyar rockzene egy hosszú, elnyújtott pillanatra világszínvonalúvá vált. Csináltak maguknak szabadságot az élethez, megígérték és betartották, hogy mienk ez a cirkusz, itt mindenkire szerep vár. Főleg az övé volt ez a cirkusz, mert nem csak szaxofonista, nem csak gitáros, nem csak énekes, de zenebohóc is volt.

És jogász, túl az 50-en, az ország egyik legnagyobb zenészeként diplomát szerzett Dr. Somló Tamás. Meglesz ez is, mert úgyis minden O.K lesz. A minden O.K lesz szabadságának ígérete miatt szerettük igazán az Álomarcú lány és az Annyi mindent nem szerettem még szerzőjét.

Aztán az történt, hogy türelemmel viselt, hosszú súlyos betegség után, még a 69. születésnapja előtt – pedig legalább még ma itt kéne lennie, azt kéne írni róla, hogy Isten éltesse és elsütni a buta poént, hogy a rocker nem öregszik, legfeljebb meghal. Ez ma mind nem hangozhat el. 

Négy éve temettük a Kozma utcai zsidótemetőben. Legyen áldás az emléke, mondjuk és ő az esetében efelől nyugodtak lehetünk. Áldás az emléke.