Ma lenne 100 éves II. János Pál

Ő volt az első pápa, aki ellátogatott egy zsinagógába. Ő volt az első pápa, aki imádkozott a Siratófalnál. És ő volt „Szent Péter óta az első pápa, aki zsidók között nőtt fel”. Ő volt az a pápa, akinek első és – a dolgok természeténél fogva valószínűleg egyetlen – szerelme a zsidó szomszéd kislány volt, akivel először ment színházba.

Karol Wojtyla, a világtörténelem első lengyel pápája, aki 27 évig ült Róma püspöki székében, és aki 129 országba látogatott el pápasága alatt, egy Wadowice nevű kisvárosban látta meg Isten teremtett világát, egy olyan településen, amelynek 10 ezer lakója közül 3 ezer volt zsidó. 

Az evezésért és síelésért is rajongó, sportszerető Wojtyla gyerekkorában sokat focizott, főleg kapusként, az iskolában, ahol gyakorta csaptak össze a pályán a zsidó és a katolikus fiúk. A későbbi pápa viszont nem egyszer a zsidók közé állt, „Izráel kapuját” őrizte ezeken a meccseken. Később azt is elmesélte, hogy kis zsidó barátaiban lengyel hazafiságuk fogta meg igazán. 

Vannak, akik úgy tartják, hogy szerelmes volt abba zsidó lányba, Ginka Beerbe, aki először vitte el színházba és ez az utóbbi szerelem, amelyet Ginkának köszönhetett, később tartósnak bizonyult: Wojtyla próbálkozott később színjátszással és színdarabírással is. 

Igaz, hogy már Krakkóban, először egyetemistaként. Ebben a városban élte át a második világháborút, itt volt kénytelen végignézni a megszállt ország szenvedéseit és a hatalmas, nagy múltú lengyel zsidóság elpusztítását. A háború alatt dönti el, miután édesapja halálát követően, alig több mint 20 évesen teljesen egyedül marad, hogy pap lesz. Aligha volt független ez az elhatározása mindattól, amit maga körül látott. Később maga is mondja, hogy – félig-meddig a holokauszt szemtanújaként – ő sem tudott soha szabadulni az emlékeitől.

Miután a nácik elhagyják Krakkót, Wojtyla megment egy a végkimerülés közelébe került zsidó lányt az éh-és fagyhaláltól és konzekvensen elutasítja az elárvult zsidó gyerekek megkeresztelését: egyikőjüknek segít, hogy rokonaihoz kerülhessen, akik a zsidó hitben nevelhetik fel. 

A kora gyerekkor emlékei és a háborús tapasztalatok teszik lelkes és harcos filoszemitává egész hátralévő életére és ekkor kezdődő szolgálatára: 1946-ban, Mindenszentek napján szentelik pappá.

Informális ifjúsági csoportokat szervez: együtt sportolnak, tanulnak és imádkoznak. Hogy ne hívják fel magukra a sztálinista hatóságok figyelmét, csak Wujeknek szólíthatják az atyát ifjú hívei. Ez a beceneve szintén egész életén át elkíséri: „Wujek mindig Wujek marad” – ígéri egyszer és be is tartja Róma püspökeként is. 

Amikor 1979-ben pápaként először látogat Lengyelországba és elmondja beszédét benne a híres felszólítással, hogy „Ne féljetek” – a beszédet, amellyel bátorítást ad a nemsokára szervezkedni kezdő Szolidaritás-mozgalomnak – ellátogat egyúttal Auschwitzba is, a pápák közt elsőként. „Nem tudom volna nem eljönni ide” – mondja. 

Ő az első pápa továbbá, aki ellátogat a római Nagy Zsinagógába 1986-ban és ő a pápa akkor is, amikor a Vatikán 1993-ban felveszi a diplomáciai kapcsolatokat Izraellel.

Amikor 2000-ben Izraelben jár, ellátogat a Jád Vásémbe és imádkozik a Siratófalnál: a fal résébe helyezett cédulán bocsánatért könyörög az Örökkévalóhoz a keresztények zsidók elleni bűnei miatt.

Noha számtalan vallás felé nyitja ki a katolikus egyházat, úgy gondolja, hogy a zsidóság és a kereszténység kapcsolata egészen különös és bensőséges, mivel Jézus „Izrael igaz fia volt, alakja mélyen beágyazódik népe hosszú történetébe”. A zsidók II. János Pál szerint a keresztények idősebb testvérei (talán nem árt tudni, hogy Wojtyla volt szülei legkisebb gyermeke és imádott bátyját korán elveszítette). A kifejezés az „idősebb testvérről” a nagy lengyel romantikus költőt, Adam Mickiewiczet idézi.

A pápa háborús tapasztalatai, az, hogy a lengyel zsidóság megsemmisülésének szemtanúja volt, ez ihlette sokak szerint emberi jogi elköteleződését is: első enciklikája is az emberi méltósággal foglalkozott és a létező szocializmust is az emberi jogok ellen elkövetett bűneiért támadta. A „ne féljetek” buzdításában is benne lehetett mindaz, amit a háború során látott Lengyelországban. „Tudjátok: nem egyedül kell hordoznotok fájdalmas emlékeitek terhét” – írta a Varsói Gettó felkelésének 50. évfordulóján.

Ő volt az egyedüli pápa mindeddig, akit a rabbik, néhány hónappal halála előtt, papi áldásban részesítettek. Hat éve együtt avatták szentté a zsidóság megengesztelésében élenjáró másik nagy pápával, XXIII. Jánossal.

„Ő volt az első pápa Szent Péter óta, aki zsidók között nőtt fel – írta életrajzírója, Marco Politi. Hosszú, messzire vezető és a magasba tartó útja során soha nem feledte el egykori barátait.