Ma 155 éve született Fényes Adolf, a szegény emberek festője

A felmenői rabbik voltak, az 1867. április 29-én született Fényes Adolf azonban festőművész lett, ám így is az emberek szolgálatában állt, akárcsak rabbi ősei: hiszen a szegény magyar parasztemberek és munkások festője volt, az ő életüket tárta a világ elé. A nyilasoknak azonban ez mit sem számított. Gettóba hurcolták, ahonnan felszabadult ugyan, ám legyöngült szervezete nem bírta a megpróbáltatásokat: a szegények festője 1945-ben halt meg, 77 évesen.

Fényes Adolf édesapja egy kecskeméti rabbi, Fischmann Simon volt, ám anyai ágon is voltak rabbi felmenői, hiszen édesanyja – Wahrmann Regina – annak az Israel Wahrmann rabbinak volt az unokája, akit a Pesti Izraelita Hitközség első rabbijaként ismerünk. A Wahrmann név persze máshonnan is ismerős lehet a magyar zsidó közösségben, hiszen Fényes Adolf édesanyjának testvére az a Wahrmann Mór volt, aki az első magyar zsidó származású képviselő volt a parlamentben. 

Fényes Adolf – aki édesapja 1879-ben bekövetkezett halála után Kecskemétről Budapestre költözött, és felvette a Fényes nevet – jogi egyetemre járt ugyan, ám művészi elhivatottsága erősebbnek bizonyult a jogi doktorátus megszerzésének ambíciójától. Tanulmányait félbehagyta, és 20 évesen Székely Bertalan és Greguss János növendéke lett, majd Weimarban Max Thedytől tanult, innen pedig Párizsba költözött, ahol William-Adolphe Bouguereau volt a mestere. 

Ebéd (1900 körül)

A Magyarországra való visszatérése után négy éven át tanult Benczúr Gyula mesteriskolájában. Pletyka című képével 1895-ben elnyerte a Képzőművészeti Társaság díját, a Cívódás című alkotásával pedig Rudits-ösztöndíjat nyert. A századfordulón elkezdett Szegény emberek élete című festményciklusa a kritikai realizmus legszebb magyarországi művei közé tartozik. 

A roppant tehetséges, és a festőművészi pályára tudatosan készülő fiatal Fényes Adolf a szolnoki művésztelep egyik alapító tagja volt, 1902-től minden nyarat az alföldi városban töltött. Itt, az Alföldön látta azokat a szegény, nélkülözésben és szűkölködésben élő, egyszerű embereket, akik alkotásainak fókuszába kerültek, s akik miatt máig a „szegény emberek festőjeként” tisztelik.

Testvérek

1901-ben a Műcsarnok különtermében volt egyéni tárlata, itt az Öregember című olajfestménye elnyerte a Lipótvárosi Kaszinó díját. 1905-ben a Nemzeti Szalonban, 1912-ben pedig az Ernst Múzeumban rendezett gyűjteményes kiállítást.

Nemcsak Magyarországon, de külföldön is elismerték munkásságát. A Család ccímű műve egy 1900-as párizsi kiállításon kitüntetésben részesült. Az 1929-es év kiemelkedő sikereket hozott számára: egy varsói nemzetközi tárlatom első helyezést ért el, a barcelonai világkiállításon pedig Gran Premió díjat kapott. 

Napszámos, 1900

Az 1930-as években sokat betegeskedett, egyre kevesebbet alkotott, majd következett a magyar zsidók fokozatos jogfosztása és a magyar nemzetből való kirekesztése, ami őt sem kímélte. Azt nem lehet elhallgatni, hogy munkásságára való tekintettel Horthy Miklós kormányzói mentességben részesítette, ám az 1944-es rettenetes év Fényes Adolf számára is végzetesnek bizonyult. A nyilas hatalomátvétel után a nyilasok gettóba hurcolták, ott élte meg Budapest ostromát, de – két hónappal a gettó felszabadulása után – a Nagymező utcai műteremlakásban agyvérzést kapott, a kórházban már nem tudták megmenteni. 

Főbb művei ezen a linken megtekinthetők.

Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon; Hung-Art.hu

(Címlapkép: Önarckép)