Az ENSZ Közgyűlése nagy többséggel (142 igen, 10 nem, 12 tartózkodás) elfogadta a „New York-i nyilatkozatot", amely szerint a gázai háború után a Hamásznak le kell mondania a Gázai övezet feletti hatalomról, majd át kell adnia a fegyvereit a Palesztin Hatóságnak, hogy – az ENSZ támogatásával – létrejöhessen egy független palesztin állam. Az ENSZ szavazásán nemmel voksolt Izrael, az Egyesült Államok és Magyarország is.
A „New York-i nyilatkozat" újabb támogatást nyújt a kétállami – Izrael és Palesztina – megoldásnak, most először egyértelműen kizárva a rendezésből a szélsőséges palesztin szervezetet, a Hamászt, amely 2023. október 7-én terrortámadást indított Izrael ellen.
Forrás: News.Un.org
Izrael – írja az MTI – két éve keményen kritizálja, hogy az ENSZ-ben sem a Közgyűlés, sem a Biztonsági Tanács nem képes elítélni a Hamász 2023. október 7-i Izrael elleni támadását. A Franciaország és Szaúd-Arábia által megfogalmazott dokumentum viszont egyértelműen fogalmaz: „Elítéljük a Hamász által október 7-én polgári személyek ellen elkövetett támadásokat” – hangoztatja a New York-i nyilatkozat, amely elítéli az Izrael által a Gázai övezetben polgári személyek ellen végrehajtott támadásokat is.
Méltatta a döntést Emmanuel Macron francia elnök, aki korábban már jelezte, hogy szeptember 22-én az ENSZ-ben a palesztin kérdésről tartandó csúcstalálkozón országa elismeri a független palesztin államot. „Együttesen kijelöltük a béke felé vezető, visszafordíthatatlan utat” – mondta a New York-i nyilatkozat elfogadásáról a francia államfő.
Oren Marmorstein izraeli külügyi szóvivő ezzel szemben keményen bírálta „a valóságtól elszakadt politikai cirkuszt”, és elutasította a „szégyenletes” New York-i nyilatkozatot. „Nem a békés megoldást részesíti előnyben, hanem éppen ellenkezőleg (…) felbátorítja a Hamászt a háború folytatására” – írta az X-en a politikus.
„Ez a nyilatkozat ajándék a Hamásznak és egy újabb propagandafogás, amely aláássa a konfliktus lezárására irányuló komoly erőfeszítéseket” – jelentette ki Morgan Ortagus amerikai diplomata.
Forrás: MTI – Népszava
