Horthyliget emlékműve: Bűnjel, amely idővel emlékjellé lehet

– Köszönöm Schiffer Jánosnak, Kácsor Zsoltnak, Varga Tamásnak és mindenkinek, aki hozzásegített minket ahhoz, hogy ez a történet a közösen átélt múltunk része lehessen, és soha ne legyen a jövő része – mondta Karácsony Gergely főpolgármester a Horthyliget áldozatainak állított emlékmű mai avatásán. A Csepel-szigeten létrehozott internáló- és gyűjtőtáborban 1944-ben több száz újságírót, jogászt, üzletembert, művészt tartottak fogva.

Varga Tamás szobrászművész alkotása megrendítően szimbolikus kép arról a korról, amely kiváló íráskészséggel bíró újságírókat, ismert jogászokat, művészeket küldött a halálba, vagy ahogyan az egyik túlélő, Ritter Aladár egy cikkében fogalmazott: a pokol belső tornácára. Ami nem más volt, mint Horthyliget, ahol 1944-ben több mint hétszáz embert tartottak fogva, közülük mintegy kétszáz áldozatot Auschwitzba deportáltak. 

Fotó: Mazsihisz.hu

A ma átadott mű két nagyméretű alumíniumlemezből áll, ezeken gyermekírással van rávésve  az áldozatok neve. Az alkotó szándéka ezzel az volt, hogy a néző föltegye magának a kérdést: ezeket az embereket gyerekkorukban miért tanították meg szépen írni, ha később éppen amiatt ítélték halálra őket, mert írtak? A mű alumínium anyaga arra utal, hogy a lágert a többek között repülőgépeket is gyártó Weiss Manfréd Művek volt gyártelepén nozták létre, a két lemez pedig Mózes két kőtábláját idézi meg.

A rendezvényen többek között jelen volt dr. Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke, Kirschner Péter, a Mazsike elnöke, dr. Bánáti János, a  Magyar Ügyvédi Kamara és a Budapesti Ügyvédi Kamara volt elnöke, dr. Zima András, a Holokauszt Emlékközpont vezetője. A politikusok közül megjelent Bősz Anett, a főváros humán területért felelős főpolgármester-helyettese, valamint Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője. Az írótársadalomból tiszteletét tette Zoltán Gábor, az Orgia című regény szerzője.

A főváros által rendezett mai holokauszt megemlékezésen elsőként Hegedűs D. Géza színművész mondta el Méliusz József: Jitgadal elégia című versét, amely egy nem zsidó embernek  a holokauszt bűne miatt elmondott, fájdalmas és önkínzó vádbeszéde a nem zsidókhoz, akik a bűnt elkövették vagy cinkosan, közönyösen félrenéztek és hallgattak.

Hegedűs D. Géza (Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI)

Majd dr. Schiffer János, a NÜB Nácizmus Üldözötteinek Országos Egyesülete elnöke, volt főpolgármester-helyettes szólt. 

– Az általam képviselt egyesület tagsága holokauszt-túlélőkből és az ő leszármazottaikból áll. Ez az egyesület karolta fel és vitte végig azt a kezdeményezést, amelynek célja, hogy ne lehessen elfelejteni a magyarországi közvélemény előtt máig szinte teljesen ismeretlen gyűjtő- és internálótábort, amely a Csepel-szigeten Horthyliget néven működött. Ahová magyar katonák vitték az újságok vezető munkatársait, ügyvédeket, bankárokat, cégvezetőket, művészeket és tartottak ott fogva teljesen ártatlanul, hiszen a „bűnük” mindössze a zsidó származásuk volt.

Dr. Schiffer János (Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI)

Az egyesület elnöke szerint fel kell tennünk magunknak a kérdést: ki fog emlékezni és emlékeztetni, ha idővel már nem lesz egyetlen szemtanúja sem a holokausztnak? Erre a kérdésre Ignatz Bubis német túlélő szavai adják az egyik választ: ,,Mi, a Soá áldozatai vagyunk a felelősek azért, hogy minket ne lehessen elfelejteni. Mert ha az áldozatokat elfelejtik, megölik őket ismét.”

– A társadalom nem beszélte ki magából a traumát, hanem elhárítja magától, és úgy tesz, mintha nem volt hozzá közük, a holokauszt csak a zsidók ügye volna, holott nem az – jelentette ki az elnök. – Ugyanolyan nemzeti tragédia, mint az első világháborúban odaveszett 600 ezer magyar katona halála, vagy a Don-kanyarban elpusztult 100 ezer magyar katona elvesztése.

Dr. Schiffer János leszögezte: „ha egyszer a magyar társadalom kibeszéli majd magából a 80 évvel ezelőtt elkövetett bűnöket, akkor ez a mű már nem bűnjel lesz többé. Hanem valódi emlékjel azok tiszteletére, akiket az embertelenség pusztított el, de akik az emberségnek köszönhetően kerülnek be a nemzeti emlékezetbe”. 

Frederick Bondy az egyik áldozatról, Bondy Istvánról

Horthyligetre hurcolták Bondy István színművészt is, a Vígszínház egykori tagját, akit Auschwitzban gyilkoltak meg. A színész sorsát az unokaöccse, az Egyesült Államokban élő Frederick Bondy kutatta, aki az avatás alkalmából írt egy angol nyelvű levelet, az elnök ebből olvasott fel egy részletet magyarul: 

„Bondy Istvánt a német megszállás után, 1944 májusában a nyílt utcán tartóztatták le. Az volt a vád ellene, hogy egy újsággal eltakarta a ruháján lévő sárga csillagot. Édesanyja még aznap bement hozzá, hogy meglátogassa, de azt mondták neki, jöjjön vissza holnap. Másnap visszatért, de akkor már senki nem tudta megmondani neki, hogy mi történt a fiával. Ez volt az utolsó információ róla. Évekkel később egy barátja találta meg Bondy István nevét a horthyligeti foglyok listáján, amit az a zsidó segélyszervezet készített, amely élelemmel látta el a foglyokat, a magyar kormány ugyanis megtagadta az élelmezésüket.” 

Mester Tamás, a Mazsihisz alelnöke, a BZSH elnöke a beszédében felhívta a figyelmet arra a tényre, amit a magyar társadalomban sajnos sokan nem szeretnek hallani: a magyarországi holokauszt nem 1944. április 16-án kezdődött, hanem korábban, amikor szavak és babonák mérgezték a légkört, és a Horthy-rendszer politikájának része volt „a zsidóktól való megtisztítása” a különböző szakmákat, hivatásrendeket, gazdasági területeket. 

Mester Tamás (Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI)

Idézte Ritter Aladár túlélőt, aki a Magyar Sajtó hasábjain számolt be arról, hogy a fogvatartóik – akik magyar katonák voltak – milyen kegyetlenül bántak az újságírókkal, volt egy társuk, akit agyonvertek. 

Mester Tamás elmondta: a holokausztban a magyarországi zsidóság nagyobb részét meggyilkolták, odveszett a vidéki zsidóság mintegy 75 százaléka. Budapesten nem volt olyan család, amelynek ne lettek volna halottai, míg vidéken éppen ellenkezőleg: a túlélőknek azzal kellett szembesülniük, hogy nem volt többé családjuk.

Ezután Kádár István, a Budapesti Fesztiválzenekar hegedűművésze adta elő  Maurice Ravel: Kaddish című művét, majd Karácsony Gergely főpolgármester mondott beszédet.

Karácsony Gergely (Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI)

– Ez a mi történelmünk. Ezt nem elfeledni, nem relativizálni, végképp nem felmagasztalni kell, hanem tanulni belőle. A holokauszt nemcsak a zsidók története, hanem mindenkié: kitörölhetetlen felkiáltójel, hogy mivé is lehet az ember. A holokausztban szilánkokra tört a hit, hogy az ember minden körülmények között ember tud maradni – mondta a vészkorszakról a főpolgármester.

Karácsony Gergely az emlékezés és emlékeztetés mementójának nevezte a most átadott művet.  

Mint fogalmazott, az emlékjel a horthyligeti internáló- és gyűjtőtáborba hurcolt emberek nevét viseli: újságírókét, írókét, jogászokét, zsidókét, magyarokét, emberekét.

– Nyolcvan év után is maradtak olyan emlékek, amelyeknek feltárásával tartozunk. Tartozunk az áldozatoknak, magunknak és az utánunk jövőknek. Nem másra emlékezünk hát, hanem a saját történelmünkre – jelentette ki. –  A  holokauszt velünk történt és nagy részben mi magunk követtük el, erre mindig emlékeznünk kell, ha olyan mondatokkal, tettekkel és politikával szembesülünk, ami visszaálmodja magát a két háború közötti Magyarországba.