Címkék
Holokauszt 80
Oktatás / 2024. Szeptember 20. / 14:39
Experience History: Utazó makettkiállítás nyílt Karcagon
A karcagi zsinagógában szerdán ünnepélyes keretek között mutatták be az Élet Menete Alapítvány új utazó kiállítását. Az alapítvány eddigi "legkülönlegesebb” szemléltető oktatási anyaga az Auschwitz-Birkenau koncentrációs tábor óriásmakettjének segítségével mutatja be a holokausztot és annak szélesebb kontextusát, illetve a helyi zsidó közösséghez köthető eseményeket. A tárlat szeptember végéig ingyenesen látogatható a karcagi zsinagógában.
Megemlékezések / 2024. Szeptember 15. / 15:33
Dicső sportsikereik sem akadályozhatták meg a magyar zsidó sportolók tragédiáját
– Most, amikor Kemény Ferencre és rajta keresztül a mártírhalált halt zsidó sportolókról, edzőkről, sportszervezőkről és mecénásokról emlékezünk meg, látnunk kell azt is, hogy milyen folyamatok játszódnak le körülöttünk. Látnunk kell, hogy a világ jelentős részén, úgy tűnik, megfeledkeznek a második világháború, a holokauszt tanulságairól – mondta dr. Grósz Andor Mazsihisz-elnök Kemény Ferenc és felesége botlatóköveinél.
Közélet / 2024. Szeptember 01. / 08:10
Csányi5: A holokauszt 33 tárgyon keresztül
Magyarországon eddig még soha nem vetített filmekből álló sorozatot indít az Auschwitz-Birkenau Emlékhely és Múzeummal közösen az Erzsébetvárosi Zsidó Örökségért Alapítvány (Csányi5). A Magyar Zsidó Örökségért (Mazsök) támogatásával megvalósult vetítés-sorozat első rendezvénye ma este 7 órakor lesz a Csányi utca 5. szám alatt lévő intézményben.
Megemlékezések / 2024. Augusztus 26. / 14:24
Mártír-istentiszteletek szeptemberben 2024/5784
Az alábbiakban a 2024. szeptemberében országosan megrendezésre kerülő mártír-istentiszteletek időpontjait és helyszíneit közöljük.
Kultúra / 2024. Július 29. / 13:02
Kik a holokauszt-irodalom méltatlanul elfeledett szerzői és miért felejtették el őket?
A Litera irodalmi portál podcastjának legutóbbi adásában olyan művek kerültek terítékre, amelyek lényeges rétegét alkotják a magyar holokauszt-irodalomnak, a kutatók igen szűk körén kívül mégsem tartja számon őket lényegében senki. A témáról Marczisovszky Anna irodalomtörténésszel és Tompa Andrea íróval a Litera szerkesztői, Greff András és Szekeres Dóra beszélgettek.
Megemlékezések / 2024. Július 22. / 15:30
Megemlékezés Petschauer Attila olimpiai bajnok botlatókövénél
A holokauszt 80. évfordulója és a Párizsi Olimpiai Játékok évében közös megemlékezést tart Petschauer Attila (1904-1943) olimpiai bajnok kardvívó és újságíró botlatókövénél a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) és a Magyar Vívó Szövetség július 23-án, kedden déli fél egykor. A helyszín a munkaszolgáltra hurcolt és ott meghalt bajnok utolsó budapesti lakóhelye: Attila út 65/c (I. ker.).
Oktatás / 2024. Július 17. / 12:16
A 80 éve történt magyar holokausztról: diákszemmel
A Siklósi Judit által vezetett zalaegerszegi Béke-Shalom Magyar-Izraeli Baráti Társaság idén tavasszal hirdette meg a „Holokauszt 80 diákszemmel" című pályázatát. A pályázóknak rövid esszében kellett megfogalmazniuk gondolataikat arról a hiányról, ami Zalaegerszegen érezhető azóta, hogy a vészkorszakban megölték szinte a teljes helyi zsidó közösséget.
Mazsihisz hírek / 2024. Július 16. / 15:37
A zene, a káddis és a Kol Nidré erejével a Dohány-zsinagógában
– A káddissal azt üzenjük, hogy belenyugszunk az Isten akaratába, elfogadjuk, mert nem tehetünk mást; míg a Kol Nidré azt üzeni: minden pusztulás dacára tovább élünk – e szavakkal vezette be dr. Frölich Róbert országos főrabbi a Dohány utcai zsinagógában tegnap este világsztárok részvételével megrendezett hangversenyt. Shlomo Mintz hegedűművészt állva tapsolta a közönség.
Megemlékezések / 2024. Július 10. / 09:20
Az OR-ZSE hallgatóinak kezdeményezésére emléktáblát avattak Kunhegyesen
Az OR-ZSE közösségszervező szakos hallgatóinak kezdeményezésére közadakozásból – az érintett önkormányzatok támogatásával és a Wallenberg Egyesülettel közösen – emléktáblát avattak a haláltáborokba hurcolt abádszalóki, kunhegyesi és tiszaderzsi zsidók emlékére a kunhegyesi vasútállomás falán. A diákok feladatuknak tekintik a magyar zsidóság épített és szellemi örökségének ápolását – tájákoztatta honlapunkat Dr. Goldmann Márta.
Megemlékezések / 2024. Július 08. / 14:22
Emléküket őrizzük – megemlékezések a hétvégén
A holokauszt magyarországi áldozataira emlékezve több vidéki helyszínen is mártír megemlékezéseket tartottak tegnap, ezek közül szemlézünk alábbi összeállításunkban.
Megemlékezések / 2024. Július 05. / 13:00
„Fényképeik fennmaradtak, de nem szólnak hozzám”
– Ez a világtalálkozó talán segít emlékezetközösséget létrehozni olyanokból, akik hozzám hasonlók és olyanokból, akik kicsivel több családi emlékkel rendelkeznek. Létrehozni egy közös emlékmozaikot, amely segíthet megérteni felmenőink életét, mindennapjait, örömeit és bánatait – mondta dr. Grósz Andor Mazsihisz-elnök a Zsidók Győri Gyökerei Világtalálkozón megrendezett konferencia megnyitóján.
Kultúra / 2024. Június 21. / 14:46
Vagon Naplók – emlékezés Mohácsi Jenőre
– Új és különleges színházi produkciót láthatnak a nézők Vagon Naplók – emlékezés Mohácsi Jenőre címmel a Kazán István Kamaraszínház előadásában június 23-án, vasárnap 15 órától a budapesti Fészek Művészklubban – tájékoztatta honlapunkat Rosenfeld Dániel kulturális menedzser. A Kriszt László által rendezett dokumentumdrámát a Holokauszt 80 Emlékév alkalmából mutatják be.