Nógrádi Gergely a világ tetején: hatalmas elismerés közösségünk sztárkántorának

2017. Március 07. / 15:49


Nógrádi Gergely a világ tetején: hatalmas elismerés közösségünk sztárkántorának

Nemrég érkezett haza nagy amerikai koncertturnéjáról az író-énekes Nógrádi Gergely, a Frankel Zsinagóga kántora: fellépett a Carnegie Hallban, számtalan nagy zsinagógában, közös esetet adott Röhrig Gézával a magyar követségen, ahol mindkettejüket „A Magyar Kultúra és Művészet Tiszteletbeli Követévé” nevezte ki Szemerkényi Réka nagykövet.



Huszonöt nap alatt tizenhárom koncertet adott Észak-Amerikában

nogradi_r__hrig.jpg
Nógrádi Gergely és Röhrig Géza


New Yorkban kétszer is énekelt a 2015-ben Európa legjobb kántorhangjává (Anglia), 2016-ban A Zsidó Pavarottivá (USA) választott Nógrádi: két nap különbséggel lépett fel a világ leghíresebb koncerttermében, a Carnegie Hallban, illetve a manhattani Chelsea Zsinagógában. A koncertkörút utolsó állomásaként, a floridai Beth El Zsinagógában egy DVD-t is rögzített V'shamru címmel.

A nagysikerű koncertkörút érintette még többek között Buffalót, Connecticutot, Detroitot, Pennsylvaniát, New Jersey-t, Miamit, Venice-t, Palm Beachet és Kanadát, a legjelentősebb fellépés helyszíne azonban kétségkívül a Washingtoni Magyar Nagykövetség új, igen impozáns épülete volt, ahol a főkántor Röhrig Géza költővel, a Saul fia főszereplőjével adott közös estet telt ház előtt. Ennek az alkalomnak a zárásaként adományozta Szemerkényi Réka nagykövet asszony a „tiszteletbeli nagyköveti” kinevezést Nógrádi Gergely főkántornak és Röhrig Gézának.

nogradi_elismeres.jpg

Nógrádi Gergely eddig is a magyar zsidóság, hitközségünk és a Frankel körzet jó hírét vitte szerte a világban, eddig is közösségünk büszkesége volt és ez a küldetése végre hivatalos formát nyert.

Isten hozta újra itthon, Nagykövet urat, a MAZSIHISZ első és mostanáig egyetlen nagykövetét. Gratulálunk, kol ha kávod!

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek