Mai születésnapos: Yves Klein, a feketeöves botrány-képzőművész, aki feltalált egy új színt

Japánban dzsúdózott fiatalon, egyetlen hangra komponált zenét, egyetlen színnel festett, a monokróm képek „feltalálója”, aki önálló színt fedezett fel, a kék egy „nemzetközi Klein-kéknek nevezett árnyalatát. Filozófus volt és kalandor, a Klein név zsidónak adta el, pedig csak zsidóbarát volt: leginkább két zsidó, a bibliai Salamon-király és Moshe Dayan tábornok barátja. Kis szünet után folytatjuk nagy sikerű születésnapi rovatunkat, nekünk is hiányzott már.

Mindkét szülője festő volt, úgyhogy ő tett egy-két kitérőt, amíg kénytelen volt újra visszaérkezni szülei foglalkozás: minden ebbe az irányba vezette. Az egyetem alatt elkezdett dzsúdózni, majd bejárta a világot és Olaszország Anglia, majd Spanyolország után Japánban élt éveken keresztül az ’50-es évek elején, itt a küzdősportja nagymestere lett. Előzőleg azonban még komponált egy szimfóniát, az „egyhangú csend szimfóniáját”. A darab 40 perces volt, két tétele közül az első egyetlen hang elnyújtása volt 20 percen keresztül, a második rész pedig a csöndé volt, 20 teljes percen át. Ez a John Cage híres művét megelőlegező munka már a festő kísérleteit vetítette előre. A monokróm képeket, a színekkel kapcsolatos kísérleteket, amelyek közül főleg a kék érdekelte, az ég és a tenger, a végtelenséget sugalló elemek sajátos kékje, amelyekben misztikus érdeklődése megpillantotta a semmi fenyegetését, hiszen a mindig korlátozott anyagon túl szinte egybeesik az űr és a végtelen. A „nemzetközi Klein-kék” színárnyalatát is ez a keresés inspirálta és a performansz-művészeteket megelőlegező kísérletezését is a lebegéssel, illetve a semmit bemutató üres kiállítótermeket leghíresebb „tárlatán”. Egyszerre volt polgárpukkasztó avantgardista és spirituális útkereső mindaddig, amíg szűken mért földi évei engedték: 34 éves múlt, amikor harmadik szívrohama elvitte.

Imádta a trükköket, a „varázslatot” és a legjobb trükkjei egyikét édesapjától kapta: a nevét. Yves Kleinről természetesen mindenki azt hitte, hogy zsidó volt, furcsa intellektuális vonzalmai is hihetővé tették az elképzelést, ráadásul a zsidók szeretnek büszkék lenni a „híres embereikre”, sokan kerülnek gyanúba, akik jól mutatnának a kilében Charlie Chaplin tényleg zsidós figurájától egészen Yves Kleinig, akiről még ma is úgy tudja számos zsidó és nem zsidó oldal, hogy Ábrahám szövetségének tagja volt. De nem, nem volt az. Bár azért, ha nagyon akarja az ember és ki ne akarná őt nagyon, találhatunk egy-két szálat, amely Salamon király templomáig és Moshe Dayanig vezet.

Salamon templomának leírásait csodálta és úgy tervezte, újraalapítja a „Hitler előtti” Bauhaus-iskolát. Meg is van egy lista arról, kit hívott volna meg tanárnak, a harcművészeteket is felvette volna a tantárgyak közé, professzoruk pedig az épp ekkoriban, az ’51-es évek végén katonai pályafutását befejező Moshe Dayan lett volna a tervei szerint: őt alighanem Moshe Feldenkraison keresztül ismerte, aki a dzsúdó világhírű izraeli úttörője és a mozgást nagy mértékben megkönnyítő Feldenkrais-módszer megalapítója volt, az a pszichológus, aki megtanította fejen állni David Ben Guriont. Az új Bauhaus-iskolából azonban nem lett semmi végül, Yves Klein korai halála miatt, ezért Moshe Dayan sem csatlakozhatott az új európai Bauhaus-mozgalomhoz. Kár, szép lett volna.

A folyton nyughatatlanul kísérletező Yves Kleinnek pedig adjon békés nyugovást az Örökkévaló egészen a Messiás eljöveteléig és a feltámadásig. Ami legyen meg minél előbb, még a mi napjainkban.

Cikk_aljara_lila_.jpg