Mai születésnapos: Sándor Csikar, az Aranycsapat MTK-s aranytartaléka

2016. November 26. / 18:49


Mai születésnapos: Sándor Csikar, az Aranycsapat MTK-s aranytartaléka

Sándor Károly, a szegény szegedi, móravárosi családból származó, utolérhetetlen jobbszélső 19 évesen került a fővárosba, és onnantól már elválaszthatatlan volt pályája az MTK-tól. A legnagyobb magyar focisták egyikéről nevezte el a klub az első magyar futballakadémiát.


s__ndorcsikar_11_26.jpg
Sándor Csikar 1953-ban. Fotó: Járai Rudolf / MTI

„Ha fővárosi, polgári családban születik, egyetemi tanár lett volna, mert fantasztikus esze van”, így jellemezte Szepesi György a játékintelligenciáját, hozzátéve, hogy szerencsére nem polgári és nem fővárosi családból jött, úgyhogy azzá lehetett, amivé lett. Abban kamatoztatta a tehetségét, amiben tudta, a felemelkedés egyetlen nyitva álló útján, a fociban. De azért mégsem volt jó ez így, még akkor sem, ha Sándor Károlyt egy mégoly igazságtalanul berendezett társadalom sem tudta legyőzni. Kicsi volt és gyors és okos, ragyogó jobbszélső volt már 19 évesen, amikor végre felhozta a fővárosba a magyar zsidóság kedvenc csapata, az éppen fénykorára készülődő MTK 1947-ben.

A Honvéd és az MTK volt az ’50-es évek Aranycsapatának két legfőbb bázisa, de Csikar jobbára nem került be a kezdőbe, Kocsis és Puskás Budait szerette volna látni a helyén, vele jobban összeszoktak, és Csikar amúgy sem volt „könnyű ember”, nem titkolta el karrierjére tekintve a véleményét, úgyhogy minden szempontból jobb volt nélküle a futball szempontjait leszámítva. Nem játszott a 6:3-on, nem játszott a megnyert olimpián, nem játszott továbbá Bernben sem az NSZK ellen, az elveszített világbajnoki döntőn, a magyar foci legsötétebb napján sem, ezért tarthatja magát azóta is a legenda, hogy Csikarral minden másképpen történt volna.

Félelmetes, már-már a természet törvényeinek ellentmondó szögekből tudott gólt lőni, és egyetlen labdát sem tekintett reménytelennek: minden helyzetből kicsikart valamit, így lett Karcsiból Csikar, hogy ezen az összetéveszthetetlenül egyedi néven vonuljon be a futballtörténelembe.

Az Aranycsapat szétesése után ő volt a válogatott csapatkapitánya, de a klubját, az MTK-t soha nem hagyta el. Visszavonulása után sem. A világegyetem kevés stabil pontjának egyike az volt, hogy Sándor Csikar ott ül a helyén minden hazai mérkőzésen, erre rendszerektől függetlenül lehetett számítani. Idős emberként is figyelt a fiatalokra, a csapat jövőjére, elbűvölte a futballtudás, a tehetség. Igen, ha véletlenül szerencsésebben talál megszületni, egészen pontosan akármi lehetett volna belőle és abban az akármiben is a legjobbak között lett volna: tehetséges volt, szorgalmas és alázatos.

Nehezen fogadta el, hogy az utánpótlásnevelő MTK-akadémiát róla nevezzék el még életében, a csapattársát, Hidegkuti Nándort ajánlotta maga helyett. Csak akkor nyugodott meg, amikor biztosították róla: Hidegkutiról a Hungária körúti stadiont fogják elnevezni.

Azt, hogy a körülmények nem mindig kényeztették el, meglehetős derűvel szemlélte: győztes alkat volt, mert elégedett volt az életével és nem tudott jól haragudni. Bő két évvel ezelőtt ment el, akkor már egy ideje nem látták a stadionban. Legyen áldás az emléke.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek