Klikkelj a zsidóságra! – online tanulás gyerekeknek

2018. Október 03. / 11:07


Klikkelj a zsidóságra! – online tanulás gyerekeknek

A budapesti Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola 2015 őszén indította el e-learning (vagyis internetes távoktatási) programját, amely lehetővé teszi 7-18 éves vidéki és határon túli zsidó fiatalok bekapcsolódását a Lauder Iskola zsidó oktatási programjába. A tanterv a zsidósággal és a héber nyelvvel kapcsolatos ismeretek széles spektrumát nyújtja az alapoktól kezdve egészen a haladó szintig. A program az oktató és a diákok által előre egyeztetett időpontban, heti rendszerességgel online zajlik. Évente kétszer személyes közösségi találkozót is szerveznek, amelyen a gyerekek családját is vendégül látják. A részletekről az iskola oktatóit, Fenyő Ágnes programvezetőt és Lantai Lindát kérdeztük.


2015 óta mennyi diákhoz jutott el a távoktatási program?

Az első évben 20 diákkal indult távoktatási programunk; az első félévben négy csoportban a judaisztika tanulmányokkal, és sokan ezt már a 2. félévben kiegészítették a héberórákkal. Azóta kb. 15 új diák csatlakozott a programhoz. A lehetőség a vidéken élő zsidó fiatalok számára adatik meg, azonban már több diák és család esetében előfordult, hogy felköltöztek Budapestre és a legtöbb esetben zsidó oktatási intézményben folytatták tanulmányaikat (a Lauder Iskola mellett volt, aki a Scheiber Iskolát választotta). A Budapestre való költözéssel ezeknek a diákoknak a tanulmányai befejeződtek a programban, de az online órákon való részvétel mellett ezt is sikerként éltük, éljük meg. Hiszen a családok döntésében az is szerepet játszhat, hogy a gyerekek közelebb kerülnek zsidó gyökereikhez, bővítik tudásukat, és egy zsidó iskolában való tanulást helyezik előtérbe.

Hogyan épül föl a képzés tematikailag?


A gyerekek 4-6 fős csoportokban dolgoznak együtt egy-egy tanárral az év során. Az első évben a judaisztika program elsősorban általános zsidó ismereteket oszt meg a gyerekekkel, a zsidó ünnepek, az év körforgása köré szerveződve. Az év tervezett témakörei a következők: a zsidó naptár, zsidó ünnepeink, a sábát, zsidó jelképek, tudnivalók a kóserságról, micvék, zsidó történelem dióhéjban, és természetesen Izrael sem maradhat ki a témák közül. A témakörök mélységének feldolgozását a gyerekek érdeklődési köre is befolyásolhatja. A héber tanulmányokat az alapoktól kezdik a csoportok, megtanulják a betűket, az álefbetet, és olyan egyszerű párbeszédeket is modellezünk velük, amiket akár egy izraeli látogatás során is bevethetnek. A családok visszajelzéseiből azt látjuk, hogy a program egyik legjobb része számukra, amikor évente kétszer Budapesten szervezünk nekik találkozási lehetőséget és egész napos programot. Itt a tanulás mellett a közös élményeken van a legnagyobb hangsúly, az ünnepek megélésén például hanukakor, vagy akár a bowlingozáson, korcsolyázáson, ami szintén nagyon jó kis csapatot kovácsol belőlük.

Milyen technikai eszközigénye van a programnak a gyerekek, a családok részéről?

A tudás közös elmélyítéséhez a gyerekek tabletet vagy számítógépet használnak. A zoom program segítségével létrehozzuk a csoportok osztálytermét, amihez hétről hétre csatlakozni tudnak az órákon. Itt mindannyian látják egymást és a tanárt is, hozzá tudnak szólni az órákhoz, és még arra is van lehetőség, hogy az óra menetét – technikailag – ne mindig a tanár, hanem a gyerek is irányíthassa. Általában ez a technikai alapfelszereltség és internetelérés nem szokott gondot okozni a családoknak, de volt már arra példa, hogy a géppel és tablettel nem rendelkező családok tőlünk kaptak eszközt használatra arra az időtartamra, amíg a diákok a program tagjai.

Vidéken mely településekről van érdeklődő?

Igen jó kapcsolatban vagyunk a közép-magyarországi régió azon településeivel, ahol működő közösség van. Róna Tamás rabbi úr jóvoltából igen sok családhoz eljutott az e-learning program híre a kezdetekkor, így Kecskemétről és Kiskunhalasról egy népes diák csapat a program része. Emellett voltak és vannak diákjaink a következő városokból: Balatonfüred, Békés, Békéscsaba, Cegléd, Helvécia, Kaposvár, Mád, Tinnye, Veszprém. Az országhatárokat is sikerült kitágítanunk, és jelentkezett már hozzánk tanuló Bécsből és néhány német városból is, elsősorban ott élő magyar családokból, akik fontosnak tartották, hogy gyermekük magyarul tanuljon a zsidóságról. Sok esetben azt tapasztaltuk, hogy a program híre főleg szájról szájra terjed a közösségeken belül és kisebb távolságokban, de mi magunk is látjuk, hogy még sok településre, zsidó közösségbe nem jutott el a információ a lehetőségről, pedig nyitottak lennénk és a kapacitásunk is engedi, hogy további tanulók csatlakozhassanak programunkhoz.

K. Zs.

Az idei csoportok az őszi ünnepek után indulnak. További információk: Jelentkezés e-mailben: e-learning@lauder.hu

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek