Izrael belügyminiszterével tárgyalt a Mazsihisz-elnök és az országos főrabbi

2024. Március 04. / 11:55


Izrael belügyminiszterével tárgyalt a Mazsihisz-elnök és az országos főrabbi

A Magyarországon hivatalos látogatáson tartózkodó Moshe Arbellel, a Zsidó Állam belügyminiszterével folytatott megbeszélést tegnap dr. Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke és dr. Frölich Róbert országos főrabbi. Moshe Arbel a találkozón üdvözölte az elnök Izraelben tett látogatását, amelynek során a Mazsihisz delegációja találkozott a Zsidó Állam elnökével.

_DSF1.jpg

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnökével és az országos főrabbival folytatott, konstruktív hangulatú megbeszélésen Moshe Arbel belügyminiszter érdeklődött a magyar zsidó közösség mindennapjai, ezen belül a Mazsihisz előtt álló feladatok, fejlesztések iránt. Egyúttal üdvözölte, hogy dr. Grósz Andor a Mazsihisz delegációjával a napokban eredményekben sikeres, hivatalos látogatást tett Izraelben.

A magyar zsidó közösség életéről szólva dr. Grósz Andor elmondta a miniszternek, hogy hazánkban a Mazsihisz a legnagyobb zsidó felekezet, s kitért arra: október hetedike után a különböző zsidó felekezetek vezetői megegyeztek abban, hogy a Hamász ellen folyó háború idejére félreteszik a meglévő nézetkülönbségeket. Moshe Arbel felvetette, hogy a felekezetek számára közös ügy lehet a magyarországi zsidó temetők működtetése, mire dr. Frölich Róbert országos főrabbi emlékeztetett rá: a Mazsihisz mintegy 1500 temetőt tart fenn az országban, és miképpen a múltban, így a jövőben is saját hatáskörben kívánja fenntartani ezeket a létesítményeket.

A találkozón a Mazsihisz elnöke tájékoztatta a belügyminisztert arról, hogy a Szövetség október hetedike után milyen jellegű támogatásokat nyújtott izraeli testvéreinknek. Hozzátette: a magyar zsidóság szolidaritását és együttérzését Izraelben személyesen tolmácsolta több meghatározó politikai vezetőnek, és Jichák Hercog államfőnek is.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Közélet
Téli szünet a NÜB-irodában
2024. December 04. / 15:02

Téli szünet a NÜB-irodában

Kultúra
13. Budapesti Zsidó Filmfesztivál 
2024. November 11. / 15:17

13. Budapesti Zsidó Filmfesztivál