Dr. Grósz Andor: ,,Ma különleges embereket köszöntünk"

2024. December 16. / 16:18


Dr. Grósz Andor: ,,Ma különleges embereket köszöntünk"

– Ma olyan különleges embereket köszöntünk, akik nem hangzatosan, hanem csendben, belső indíttatásból és emberségből dolgoznak a közösség javára hosszú évek óta – mondta dr. Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke azon az ünnepélyes eseményen, amelyen a Magyarországi Zsidóságért Díjat adták át Baranyi Máriának és Fekete Róbertnek. A harmadik díjazott (Philip Carmel) nem tudott jelen lenni a díjátadón, ezért neki később adják át a rangos elismerést.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) Síp utcai székházának dísztermében tartották múlt pénteken a Magyarországi Zsidóságért Díj átadó ünnepségét, amelyen a Szövetséget dr. Grósz Andor elnök, dr. Kunos Péter, a Mazsihisz és a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) ügyvezető igazgatója, valamint dr. Nógrádi Péter, a Mazsihisz alelnöke képviselte. Emelte az esemény fényét, hogy a díjátadón az országos hírű Kuna testvérek adtak elő az ünnepség rangjához illő és méltó zeneszámokat. 

1.jpegCsoportkép a díjazottakkal, a Mazsihisz képviselőivel és a méltatókkal

Az ünnepélyes külsőségeknek megvolt a maguk jelentősége, elvégre a Magyarországi Zsidóságért Díj rangos elismerés, amelyet nem sokan érdemelnek ki. Ez az oka annak, hogy a Mazsihisz elnöke különösen meleg, bensőséges hangon méltatta a díjazottakat, akiknek köszönhetően – mint dr. Grósz Andor mondta – humánummal és emberséggel telítődik meg az a tevékenység, amelyet a magyarországi zsidó közösségekért, tágabban tehát a magyar társadalom érdekében végeznek. 

Idén az egyik díjazott Baranyi Mária, aki a német Kezdeményezés az Európai Zsidó Temetőkért (Erhaltung und zum Schutz jüdischer Friedhöfe – ESJF) magyarországi koordinátora. Az említett közhasznú szervezet igen fontos szerepet játszik a zsidó kulturális örökség megőrzésében Európában. Célja a zsidó temetők védelme és megőrzése Európa-szerte, így tevékenységük kiterjed a temetők felmérésére és dokumentálására, a temetők bekerítése és védelmére a rongálások ellen, valamint oktatási programok szervezése a zsidó temetők történetéről és jelentőségéről. 

4.jpegBaranyi Mária átveszi a díjat dr. Grósz Andortól, balra dr. Kunos Péter

Baranyi Mária 2019-től vesz részt  az ESJF munkájában, amelynek 2021-ben lett a hazai koordinátora. Munkájába tartozik a hazai zsidó temetők felmérése, a temető-bekerítési programok szervezése, koordinálása, a zsidó értékek bemutatása konferenciák, ismeretterjesztő programok szervezésével, a történelmi emlékezet és tudatformálás elősegítése az egyetemes emberi értékek melletti kiállással és a megkülönböztetés és kirekesztés következetes elutasításával.

A díj átvétele után Baranyi Mária elmondta: ő maga nem a zsidó közösség tagja, ám az elmúlt évtizedekben a zsidósággal kapcsolatban és a zsidóságért végzett munkája révén megismerte közösségünk alapértékeit. Ennek ismeretében – mint mondta – csodálatosnak tartja azokat a vallási és kulturális értékeket, amelyeket a zsidóság a magáénak vall, és mélyen hisz benne, hogy ezen eszmények által az egész világ gazdagodhat.

Ugyancsak a német szervezethez kötődik a másik díjazott, Philip Carmel, aki az Erhaltung und zum Schutz jüdischer Friedhöfe ügyvezető igazgatója 2015 óta, sőt ő maga volt a szervezet egyik alapítója. Az általuk végzett munka nagyságrendjét jelzi: Megalakulása óta a szervezet 10 európai országban több mint 300 zsidó temető megóvásában működött közre, mintegy 5000 zsidó temetkezési helyen végzett helyszíni felmérést és készített róluk adatbázist. 

2.jpegFekete Róbert (középen)

A Magyarországi Zsidóságért Díj 2024. évi harmadik kitüntetettje Fekete Róbert, a Vas vármegyei Olaszfa község független polgármestere, aki azzal érdemelte ki az elismerést, hogy fáradhatatlanul dolgozik az egykor Olaszfán élt hittestvéreink emlékezetének ápolásáért. Neki köszönhetően a település 2004-ben a túlélők és leszármazottak részvételével megemlékezést szervezett, majd 2014-ben a kitartásának és személyes hozzájárulásának eredményeként a faluban emlékművet állítottak a zsidó áldozatoknak. Az emlékművet idén, a magyarországi holokauszt 80. évfordulója alkalmából emlékparkká bővítettek. Az emlékpark avatásán részt vettek az olaszfai felmenőkkel rendelkező Rechnitzer család tagjait Szombathelyről és Budapestről, valamint az olaszfai Wéber család leszármazottai Kanadából.

Fekete Róbert meghatottan mondott köszönetet az elismerésért, amely őt – mint fogalmazott – még erősebben ösztönzi arra, hogy kivegye a részét a zsidósággal kapcsolatos helyi emlékezetkultúra ápolásáért.

Mily szépek a sátraid, Jákob, hajlékaid, ó Izráel!

A rendezvényen Darvas István főrabbi, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (OR-ZSE) elnöke adott tanítást, aki a Kuna testvérek által előadott egyik liturgikus dal kapcsán fejtette ki gondolatait. Mivel a műben elhangzott a bibliai Bileám varázsló-próféta leghíresebb mondata (Mily szépek a sátraid, Jákob, hajlékaid, ó Izráel!), a főrabbi megemlítette: a zsidóságon belül létezik egy kisebbség, amely szerint ezt a mondatot nekünk, zsidók lévén, nem szabadna elmondanunk, elvégre Bileám lényegében Izrael vesztére tört. 

3.jpegDarvas István főrabbi

Ám van egy másik nézet is – folytatta a főrabbi –, miszerint nem azt kell néznünk, hogy a megjegyzést ki tette, hanem azt, hogy ez a mondat idővel mivé lett, márpedig Bileám mondata kétségkívül Izrael dicsőségére vált, ezért is emlegetjük nap mint nap. Ezt a motívumot Darvas István így kötötte össze a díjazottak személyével: ők olyan emberek, akiknek a szavaik teljes összhangban vannak a tetteikkel, azaz a tevékenységük egyenesen következik abból, aminek a szavaikkal hangot adnak.  

Fotók: M. Schmidt János

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Judaizmus
Amulettek a zsidó hagyományban
2024. November 04. / 11:00

Amulettek a zsidó hagyományban

Izrael védelmében
Nemes Dániel a hágai büntetőbíróság letartóztatási parancsáról
Zsidó világ
„Ábrahám élemedett korú, öreg ember lett..."