Zsidó Kulturális Fesztivál: Irodalmi összeállítás harmonika kísérettel: Máté Gáborral beszélgettünk

Megrendítő és érzékeny irodalmi esten vehetünk részt, ha ellátogatunk a Rumbach utcai zsinagógába szeptember 9-én, hétfőn este 7 órakor. A ,,…Van-e ott haza még?” – Irodalmi összeállítás harmonika kísérettel – Bánsági Ildikó, Görög László, Máté Gábor és Móser Ádám műsora.

JEGYVÁSÁRLÁS ÉS RÉSZLETES PRPGRAM IDE KATTINTVA

A program leírásánál Esterházy Péter sorait olvashatjuk:

„Amit bizonyosan tudunk a 21. századról (…), hogy ez az a század, amikor meg fognak halni a holokauszt túlélői. Mindenki. Lassan elhagynak minket a túlélők és magunkra maradunk. El akarjuk-e felejteni a történteket, mint egy rossz álmot vagy elfogadni akarjuk, mint az emberi történet, civilizáció nagy traumáját?

E sorok arra emlékeztetnek, hogy a 21. században az utolsó holokauszt-túlélők is eltávoznak közülünk, távozásuk pedig döntő kérdéssel szembesít minket: vajon ezt a felfoghatatlan kegyetlenséget a történelemkönyvekbe zárjuk, és hagyjuk, hogy távoli rémálomként elhalványuljon, vagy szembenézünk vele, mint az emberiség egyik legnagyobb traumájával, és tanulunk belőle?

Jegyvásárlás és részletes program a képre kattitnva

Máté Gáborral beszélgettem, aki nem nemcsak előadja, hanem rendezi is ezt a produkciót.

Megosztana néhány gondolatot a címválasztásról, és hogy milyen előzetes elképzelésekkel vágtak bele ebbe a közös munkába?

A ”....van-e ott haza még....” cím egyrészt idézet A hetedik eclogából. Üzen a nézőknek, hogy ez a nagyerejű Radnóti vers elhangzik az esten, másrészt nem csupán azt fejezi ki, hogy a második világháborúban akkora volt a pusztulás, hogy egész városok tűntek el a bombázások alatt, hanem a zsidóság, különösen pedig a magyar zsidóság számára azt is jelentette, hogy a lakosság életben maradott része beköltözött a deportáltak otthonaiba, cinikus módon jelezve, hogy akit elhurcoltak, az bizonyára nem jön vissza többé. Hazának nevezhető-e egyáltalán az az ország, ahol ez a gyalázat megtörténhetik? Köztudott Theodor Adorno zsidó származású filozófus kijelentése, miszerint

a holocaust után nem lehet többé verset írni,

nap mint nap jutott eszembe ez a gondolat, súlyosbítva azzal a teherrel, hogy lehet-e irodalmi összeállítást készíteni erről. És azt közönség előtt előadni. Három hónapon keresztül frissítettem eddigi tudásomat olvasmány anyagomat. Kínlódva dolgoztam, próbáltam az anyag súlyán enyhíteni, hogy egyáltalán elviselhetővé tegyem a szembesülést a huszadik század hatalmas szégyenével. Manapság, amikor nap mint nap újra és újra átírják a múltunkat, kisszerű politikai előnyöket remélve ettől, kötelességemnek éreztem, hogy belevágjunk ebbe a lehetetlen feladatba.

Esterházy Péter idézete arra utal, hogy válaszút előtt állunk, amikor arról kell döntenünk, hogyan emlékezzünk a holokausztra. Ön szerint mi a holokauszt emlékezetének legfontosabb aspektusa, amit meg kell őrizni és közvetíteni kell a jövő generációk felé?

Az anyag összeállításakor jelent meg Magyarországon először Debreczeni József, vajdasági újságíró Hideg krematórium c. munkája, amely eddig nem ismert részletekkel gazdagította tudásunkat. Ezt olvasva döntöttem úgy, hogy meg kell kísérelnünk elfogadni a történteket, hogy tisztában legyünk történelmünkkel és jobban megértsük a jelenünket is.

Önt és az előadókat milyen személyes kapcsolatok vagy motivációk késztették arra, hogy részt vegyenek ebben a produkcióban?

A velem közreműködő művészek tehetsége a legfontosabb motiváció. Móser Ádám, aki a zenét szerzi és játssza majd, több olyan előadásban is részt vett már, amely érintette a zsidóság traumáját, Görög László a miskolci színház A velencei kalmár előadásának emlékezetes Shylockjaként bizonyította érintettségét, Bánsági Ildikó jelenünk egyik legérzékenyebb művésznője, egyedülálló módon képes átélten közvetíteni egy-egy visszaemlékezést. Főleg filmes alakításaiban ismerhettünk meg női sorsokat, amelyeken a történelem gázolt keresztül.

Zucker-Kertész Lilla