„Hazatérése nem kívánatos” – rendhagyó időszaki kiállítás a HDKE-ben

2024. Október 29. / 09:49


„Hazatérése nem kívánatos” – rendhagyó időszaki kiállítás a HDKE-ben

Különleges időszaki kiállítást tekinthetünk meg a Holokauszt Emlékközpontban, amelynek októberi megnyitóján dr. Grósz Andor, a Holokauszt Emlékközpont kuratóriumának elnöke mondott beszédet. A kiállítást dr. Sziklai János ügyvéd mutatta be, a tárlatvezetést a kiállítás kurátorai, dr. Ádám István Pál és dr. Lénárt András tartották.

Ahogy megnyitó beszédében dr. Grósz Andor is rávilágított, az elmúlt években számtalan politika-történeti munka látott már napvilágot a magyarországi holokausztról, amikből tudjuk, hogy mikor, kik és hogyan döntöttek a zsidóellenes intézkedésekről, kirekesztésről, gettósításról, deportálásokról. A „Hazatérése nem kívánatos” című kiállítás rendhagyó ezek sorában, hiszen a hétköznapi emberek sorsán keresztül, felidézve egy város társadalmát alulnézetből közelíti meg a holokauszt tragédiáját.

Nem csak a mikrotörténelmi nézet miatt válik rendhagyóvá a tárlat. Annak gyakorlati megvalósítása is látványos és újszerű, kísérletet tesz egy városi tér rekonstruálására, amiben együtt jelennek meg olyan egyszerű, mindennapi emberek, mint a hentes, a házmester, a közlekedési dolgozó, az újságíró, vagy az ügyvéd. E szakmák valamennyien a városi lét egy-egy aspektusát testesítik meg, az egykori budapesti városlakó nap mint nap találkozhatott velük.

Az 1938-as és 1939-es első és második zsidó-ellenes törvény tízezreket tett munkanélkülivé, ellehetetlenítve a zsidó családok megélhetését. A foglalkoztatási áganként bevezetett megszorítás és annak következményei a kiállítás egyik legfontosabb kiindulópontja volt, ennek mentén kerültek bemutatásra a különböző hivatások és szakmák – hétköznapi emberek életén keresztül.

– Az 1940-es évek elejétől újabb és újabb zsidóellenes rendeletek szűkítették tovább a zsidók munkavállalását – mondta a Holokauszt Emlékközpont kuratóriumának elnöke, kiemelve, hogy 1943-ra a szakmai érdekvédelmi szervezetek valamennyien antiszemita irányítás alatt álltak, és érdekvédelem helyett a zsidó származású szaktársak kiszorításának, az úgynevezett „őrségváltás” gondolatának eszközévé lettek.

A zsinagóga karzatán lévő kiállítási térben különféle mesterségek nyomán láthatjuk, milyen módon veszítették el egzisztenciájukat az emberek. A tárlat első állomása az ügyvédek világába enged bepillantást, ami talán a leginkább kiugró szegmense a mindennapiságot megjelenítő kiállító térnek. Mégis megkerülhetetlen csoport, hiszen kiemelkedően magas volt a zsidó származásúak aránya a szegmensben. A kiállításon első pillantásra korabeli jogászbálokról szóló reklámok és fényképek, farsangi beszámolók idézik meg a kor hangulatát és a szakma sajátos presztizséhez tartozó társadalmi és kulturális miliőt. Beljebb lépve, a diplomák, ügyvédi névtáblák mellett megjelennek a zsidó származás feltűntetését is tartalmazó személyi lapok, házassági anyakönyvi kivonatok, lakcímtudakoló nyomtatványok is, illetve egy, az első világháborút megjárt zsebóra. Csupa olyan használati tárgy és a szakmához kötődő dokumentum, ami azon személyekhez kapcsolódik, akikről részletesen olvashatunk a falakra helyezett kiírásokon.

„Amikor 1944-ben (Dr. Mándy István) lánya, Stefánia behívót kapott a csepeli Weiss Manfréd Művek területén végzendő kényszermunkára, felmerült, hogy elbújhatna. Azonban apja úgy vélte, amíg az ember a jogszerűség keretein belül marad, amíg követi a szabályokat, addig nagyobb baj nem érheti. Stefániát azonban 1944 július elején Csepelről Auschwitzba deportálták, majd onnan egy sziléziai koncentrációs táborba került.”

Ha kicsit arrébb tekintünk, egy szépen keretezett, díszes jogi diploma mellett olvashatjuk dr. Grünfeld Lajos történetét, aki felszólalt a munkaszolgálatos századnál tapasztalható rossz körülmények ellen, követelve a munkaszolgálatosok védelmét, és akit megtorlásul az önbíráskodó keretlegények agyonvertek.

Érdekesség, hogy az egyetemeken megjelenő antiszemita incidensek megnövekedése és a párbajok magas száma következtében több neves kardvívó is kikerült a jogi egyetemről, így például dr. Gerde Oszkár és dr. Fuchs Jenő, akik mindketten olimpiai bajnok kardvívóink.

Az ügyvédektől átsétálhatunk egy másik foglalkozás világába, a hentesek közé. Itt több korabeli képet is láthatunk a Brauch hentesüzletről, és olvashatjuk a kolbászgyár 1945-ös, az orosz parancsnokságnak írt, a villanyáram visszakapcsolásáról szóló levelét is.

A hentes-mészáros mesterek vállalkozók voltak, akik a profitorientált szemlélet és racionális üzletvitel mellett próbáltak alkalmazkodni a körülményekhez – amelyek nem mindig voltak kedvezőek. A húshiány, a negyvenes évek rossz termése, a beszállítási kényszer és más politikai, gazdasági körülmények megfelelő táptalajt biztosítottak az antiszemitizmus megerősödésének a szegmensben. A háború alatt tehát a profit helyett a túlélés vált az elsőszámú törekvéssé, hiszen csakhamar a megoldás a problémára itt is a zsidó szaktársak kiszorítása lett, akiket az egész szakma gondjaiért okoltak.

A kiállításon kiemelten szerepelnek a legendásan rossz hírű házmesterek, akik területi kontrolt gyakoroltak a városi tér javarésze felett, gyakran kiszolgálóivá válva a náci hatóságoknak. 1942-től a magyar kormány rendeletben tiltotta meg, hogy zsidó származású személyek házfelügyelőként tevékenykedjenek, két évvel később pedig a csillagos házak kialakításában is jelentős szerepet kaptak a házmesterek. Ettől a pillanattól kezdve közvetlen befolyással bírtak a zsidó magyar emberek sorsáról és túlélési esélyeikről. Ráláttak az emberek életére, ismerték szokásaikat, módjukban állt feljelenteni, de akár bújtatni is őket.

A következő csoport a BSZKRT dolgozók csoportja a kiállításon. Míg a háború közeledtével nőtt az utasforgalom, és mivel az iparvállalatok teljes kapacitással működtek, gyakran hatalmas zsúfoltság volt a villamosokon, addig 1944-től másfajta nyomás nehezedett a kalauzokra és a villamosvezetőkre. Zsidók csak az utolsó kocsiban utazhattak – fogalmazta meg az egyik rendelet.

Egy meghökkentő és szomorú baleseti riport emlékezteti a látogatókat arra, hogy az egyre szorongatóbbá váló fojtó légkör következtében, az őket ért fenyegetés miatt milyen sokan próbáltak véget vetni az életüknek. Az öngyilkossági kísérletek egyik formája a robogó BSZKRT kocsik elé ugrás volt.

„Megkezdték a zsidó irodalmi termékek megsemmisítését”

olvashatjuk az újságírókról szóló részhez érkezve, ahol videófelvételen nézhetjük végig, ahogy 1944. június 6-tól kezdve 120 magyar és 130 külföldi zsidó szerző művét zúzzák be a hatóságok. A megsemmisítendő könyvek közé kerültek Molnár Ferenc és Bródy Sándor írásai, csakúgy, mint Felix Salten Bambi című meséje.

„Sáncmunkára vagyok beosztva Balfon, otthontól és minden utánpótlástól elzárva. Velem volt Szerb Tóni is, de sajnos csak volt; tegnapelőtt temettük el” – Sárközi György költő, műfordító Weörös Sándornak címzett levele után nemsokkal, végkimerülésben halt meg Balfon. Az ő történetét is megismerhetjük a kiállításon.

A térben is elkülönített szakmák megelevenítése nem összehasonlításként szolgál. A kiállítás erőssége, hogy könnyen értelmezhető módon tár elénk megindító, elgondolkodtató sorsokat, a borzalom és a látogatókat érzelmileg távolító horror helyett emberi történetekkel tanít bennünket. A tér egy pontján – a házmesterek részénél – egy fal résein keresztül nézhetünk meg fényképeket. Épp így tekinthetünk be mi is a tárlaton megismert személyek történeteibe, életük egy-egy szeletébe.

Zucker-Kertész Lilla írása

mazsihisz icon

Címkék

Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Megemlékezések
Hanna – szabadesés több szólamban a Gólem Színházban
Ünnepek
Szimhát Tóra: Készülhetünk az újrakezdésre