Gál Péter: A szitoksztár – egy elfelejtett,
obszcén zsidó díva

2020. Május 13. / 18:15


Gál Péter: A szitoksztár – egy elfelejtett, obszcén zsidó díva

Van úgy, hogy a semmiből feltűnik egy csillag, ragyog kicsit, azután visszahullik a semmibe. Előkerül egy név, amelyet mindenki ismer. Azután eltelnek az évek és az emberek tűnődve megkérdezik: ki ez?

Akkor történt mindez, amikor semmi nem volt megbotránkoztatóbb, mintha egy férfitársaságban ingujjra vetkezett. Otthon ezt meg lehetett tenni, de társaságban soha, hiszen még a strandra is „dresszbe” kellett öltözni. Este bajuszkötő járta és hosszú, földig érő hálóing.

Nőknél a kacérság csúcsa volt, ha a bokáját valaki közszemlére tette. Onnan feljebb pedig már tiszta pornográfia.

Bizonyos témákról nem illett beszélni, és bizonyos szavakat egy úriembernek egyszerűen nem lehetett kiejteni. Pláne nem nők előtt.

Fontos még tudni, hogy Magyarországon igen sokáig a német nyelv volt divatban. Az emberek többsége el sem tudta képzelni, hogy egy színpadon magyarul is meg lehet szólalni. A vicc nyelve a német volt.

Nagy Endrének köszönhetjük azt, hogy a magyar nyelv uralni kezdte a kabarét. A közönség ráébredt, hogy a pesti vicc csak magyarul jó.

A férfiközönség élénken reagált a legkisebb szexuális utalásra is, és egy-egy kétértelmű kuplé – Nagy Endre szavaival – „a feketemisék fülledt hangulatát gyullasztotta” a kabaréban.

Ahogyan aztán a mindkét nembeli genitáliák egyre nagyobb érdeklődést keltettek, főként pedig egyre nagyobb SIKERT, arattak, s az előadók vásottan összekacsintottak a publikummal, egykettőre előkerültek a leghivatottabb előadók is.

Feltűnt akkoriban egy szende arckifejezésű fiatal leányzó, aki ártatlan arccal a legnagyobb malacságokat vágta a közönség képébe, akik azt hitték rosszul hallanak. Az általa előadott kétértelmű, sikamlós kuplék olyan merészek voltak, mint a boka kivillanása a ruha alól.

Scheiner Hermin Senjének hívták. Máramarosszigeten született 1887. január 18-án és persze Hollywoodban halt meg, 1966. februárjában. Apja Solti Imre (Scheiner Izsák) orfeumigazgató volt, akinek színpadán Kolozsvárott már nyolcéves korában fellépett, anyja Jäger Chana.

Budapesten végezte a középiskolát, magánéletének további részleteiről azonban szinte semmit nem tudunk. Ő azon ritka sztárok közé tartozott, akik csak a színpadon szeretnek csillogni, magánéletük részleteit nem osztják meg a közönséggel.

Végigjárta ellenben Budapest szinte valamennyi mulatóját.  1908-tól 1928-ig a Royal Orfeumban, 1914–1918 között a Royal Sörkabaréban, 1922–23-ban a Palace Kabaréban, 1924-ben a Papagáj Kabaréban, 1931-től 1938-ig a Komédiában énekelt kuplékat.

A magyar zsidó lexikon szerint premier mozikban is énekelt vidám sanzonokat. A lexikon a pikáns kuplékról nem tesz említést.

Hamar közismert lett, és hihetetlen népszerűségre tett szert. Ő volt a malac dalok királynője. Persze a nevét megváltoztatta. Az emberek SOLTI Herminként ismerték és szerették meg. Mit szerették? Imádták!

Három évtizeden át volt a kabarék sztárja, a pikáns kuplék koronázatlan királynője. Bécsben is többször fellépett. A neve biztos kasszasikert jelentett.

A kétértelmű kuplék előadása elsősorban az ő nevéhez fűződött. Sajátos előadói stílusának zamatát a palócos tájszólás és enyhén hisztérikus orgánuma adta.

Nem akármilyen bátorság kellett ahhoz, hogy ezeket a számokat valaki nyilvánosan elénekelje. Egy 1900-ban kiadott főkapitányi rendelet szerint: "De tilos még az is, hogy a szereplő tagok a színrekerülő ének és szavalati darabok szövegét, vagy a mutatványokat közszemérmet sértő arczjátékkal vagy taglejtésekkel kísérjék." s az ellenőrzés korántsem csupán a közönség színe előtt elhangzó szöveget vizsgálta.

Ilyen körülmények között, amikor is az ügyeletes rendőrségi tisztviselő bármikor betilthatott egy-egy túlságosan merésznek ítélt műsorszámot, különösen felértékelődött a képes beszéd, a felszínes hasonlóságokra vagy áthallásokra alapozó taktika, amely különösen az eredendően léha kuplék számára bizonyult gyümölcsöző megoldásnak. Így volt ez már a szórakoztatóipar németnyelvűségének éveiben is, s úgyszintén ez a gyakorlat élt azután tovább a bízvást nemzeti sikerként is elkönyvelhető brettli magyarosodási folyamatát követően.

(Brettli: igénytelen színvonalú énekes-táncos színi előadás a német Brettel átvétele; ennek eredeti jelentése ‘deszka’, értve a színpad deszkáira)

A szerzőknek, az előadóknak és magának az előadásnak teret adó színháznak is, nem csak az erkölcsi, de a jogi korlátokkal is számolniok kellett. Szoros, bár éppenséggel nem kijátszhatatlan rendőri felügyelet alatt álltak, de persze a korrupció is segített.

„Azt mondta a direktorom, / A múltkor énnekem: / Vigyázzak arra, ne legyen / Pikáns az énekem.” – énekelte meg a sok estén betiltott Solti Hermin működésének egyik alapvető problémáját, hogy pár sorral odébb már ekképpen mentse „hüle” és se füle-se farka dalocskáját („Hogy van a Pali bácsi?”): „A kupléban fölösleges / A fül meg a… farok”. S ha már ennél a kettős értelmű szónál járunk, hát említsük meg azt a sajátosságot, hogy a férfiasságra e dalokban rendszerint valamely hangszer említése utal: legyen szó akár a „trom-trom-trom-trom, trombitás” „rettentő nagy hangszeréről”, akár Irving Berlin magyarra áttett one-stepjének („Izidor, Izidor, rajtad van a sor”) hegedűjéről és annak vonójáról. A dús témából olyan számok merítettek, mint a hatalmas „lő inger”-éről csupáncsak papoló „Lőwinger, óh, Lőwinger”, vagy épp a „Csingilingi prütty” című sláger, ahol is az újdonsült férj mond csődöt: „Lagzi után a menyecske /, Várt, meg várt, meg várt, / Mert a férje szerelmileg / Nem tett benne kárt. / A férj mekeg, makog, dadog: / 'Fiam oly ideges vagyok, / Várhat még az ügy.' / Csingilingi, csingilingi, / Csingilingi prütty!”

Külön tanulmányt, szinte már regényt-érdemel, de addig is említtessék meg egy kitérő erejéig a malac kuplé magyar történetének egyik főszereplője Lőwy Árpád, akinek nevét nincs olyan igazi bölcsész és műveltségére valamit is adó ember, aki ne ismerné. Neve kiejtése közösséget teremt, összetartozást és beavatottságot jelöl: egymás közt vagyunk – sugallja. Pornográf verseit – paradox módon – a legkényesebb ízlésűeknek is illik olvasni.

Pedig a „pornográf” Lővy a valóságban tudós ember volt, bizonyos Réthy László etnográfus, numizmatikus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

Hermin, térjünk rá vissza, 1911. október 29-én Budapesten, a Józsefvárosban házasságot kötött Király Ernő színésszel. 1956-ban, mások szerint a harmincas években, emigrált Amerikába.

Végigélte a történelmet, és meg kellett tanulnia, hogy lehet állatként bánni az emberrel, és nincs az a gyalázatos disznóság, amit az emberekkel meg ne lehetne tenni. Hol volt már az a pár kétértelmű kifejezés! Már senki sem tudott pirulni.

Hogyan születtek ezek a nem túl igényes dalok? Így ír erről Solti Hermin egyik háziszerzője, Kellér Dezső: „Beültem a Japánba, és mert szeretem a rendszeres munkát, mindenekelőtt lelkiismeretesen összeírtam azokat a testi funkciókat, amelyek egy pikáns Solti-kuplé alapját képezhetik. Utána ami káromkodás hirtelen eszembe jutott, azt is mind papírra vetettem, hogy legyen elegendő nyersanyagom. Aztán elkezdődött a vajúdás. Végül valahogy összeállt a szám. Megnéztem az órámat, fél hét, Solti ilyenkor már benn van az öltözőjében. Ugrás, vigyük el neki!

Pár perc múlva már ott álltam Solti öltözője előtt. Kopogtatásomra kinyílt az ajtó. A művésznő már szereplésre készen, estélyi ruhában állt a tükör előtt. Kézcsók és bemutatkozás. Solti kedvesen hellyel kínált, és elkezdett beszélgetni velem. Melegen érdeklődött családomról, munkámról, egész életemről. A  társalgásnak olyan színezete volt, mint amikor egy háziasszony ismerkedik a vendéggel, aki első ízben lépte át otthonának a küszöbét. Ezek után érthető, hogy amikor arra kért, olvassam fel a számot, fülig pirultam zavaromban.

– Nagyságos asszonyom – dadogtam –, ne haragudjon, de hogy képzeli rólam? Ilyesmit én egy hölgy előtt? Ha megengedi, itthagyom, de könyörgök, csak akkor tessék belenézni, amikor már elmentem…”

Az igazi siker persze az, ha egy művet betilt a cenzúra. Solti Herminek (és Kellér Dezsőnek) ezt is sikerült elérnie.

Ez volt a Bánatos leányka dala c. opus. 

„A bíborfényben jön az alkony,
a hegyre ráfekszik a Nap.
S míg csend honol a tengerparton,
a vízre ráfekszik a hab.

 A virágra ráfekszik az illat,
az égre ráfekszik a csillag,
csak énrám nem…mosolyog senki.
A tűbe bedugják a cérnát,
kemencébe a tüzifát,
tentába dugják be a tollat,
tésztába a mazsolát.
Dugót dugnak az üvegbe,
pengét dugnak a zsiletbe,
csak énbelém… nem szerelmes senki.”

Nem véletlen, hogy Jókai szobra hátat fordított a színháznak. Ezzel azonban nem volt vége, még kapott egy féléves szilenciumot is. Igaz, nem a fenti malackodás, hanem egy elhadart baki miatt.

Solti Hermin legnagyobb botránya állítólag egy szimpla nyelvbotlásból fakadt, amikor is egy hadarós kupléban mássalhangzót rontott az alábbi sorban: "szuszog, mint tót a pipán". Az utolsó szónál azonban a művésznőnek megbicsaklott a nyelve…

A műfaj azután a negyvenes éveket követően nagyjából megszűnt létezni, Solti Hermin is eltűnt, először a magyar életből, aztán az emlékezetből is.

Nem tudom megállni, hogy zárásként ne iktassak be ide egy mérsékelten mulatságos, de annál tanulságosabb anekdotát.

Kevesen tudják, hogy Kellér Dezső sikeres magyarnóta-szerző is volt. Egy idő után, ahogy az emlékek egyre jobban megfakulnak, már senki meg nem mondaná, hogy egy „echte” magyar nóta voltaképp műdal. Ilyen volt pl. a „Paplak mellett lakik a Katika” vagy a „Szeretem a kertet, mely a házad előtt virul” c. ismert dalocska. Senki meg nem mondta volna, hogy ezek a dalok nem a magyar nép, hanem egy akkor éppen magyarnak nem tekintett ember ajkán születtek.

Ilyen körülmények között kapott Kellér nem mindennapi művészi elismerést.

Ez 1944-ben történt, amikor a már akkor is jól ismert művész munkaszolgálatosként védte a hazát, történetesen, mint vasúti pályatest építő. Éppen homokot planirozott a töltésen, amikor a keretlegény ráordított: Kellér, hozzám! Kellér mindenre elkészülve odapattant és jelentkezett: parancs.

A keretlegény végigmérte. Mondja, tényleg maga írta azt a gyönyörű magyar nótát, hogy Szeretem a kertet?

Alázatosan jelentem, igenis, én.

A keretlegény őszintén elcsodálkozott olyannyira, hogy még belerúgni is elfelejtett, és megkérdezte:

Hát nem akadt erre egy keresztény?

Egy derűs asztaltársaság 1911-ből, Trieszt egyik vendéglőjének teraszán. A fotográfia bal szélén látható méltóságos tartású hölgy Blaha Lujza, mellette Solti Dezső, középen Solti Hermin, míg a jobbról második úr az asztalnál a ma leginkább tyúkhúsleveséről ismert színészfejedelem: Újházi Ede

trieszt-cikk-asztaltársaság.jpg

A realista színjátszás úttörője a zenés színház és közelebbről a János vitéz ősbemutatója körül is elévülhetetlen érdemeket szerzett: ő ajándékozta a címszerepet játszó Fedák Sárinak díszes karikás ostorát, s ő vállalta magára a feladatot, hogy az ősbemutató estéjén a színfalak mögül kutyaugatást utánozva előkészítse a pásztorok királyának színrelépését.

Dr. Gál Péter írása 

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Mazsihisz hírek
Van még szabad kapacitása a JADbeJAD támogatásnak!
Hírek, lapszemle
Winona Ryder kitálalt a hollywoodi antiszemitizmusról
Ünnepek
Tisá BeÁv – a zsidóság legnagyobb gyásznapja

Kommentek