Bemutatták Uri Asaf: Amíg árnyékot vetek című naplóját az Írók Boltjában

Az író-költő-képzőművész új könyve tíz év naplójegyzeteit tartalmazza, de ne gondolják, hogy „egyszerű" naplóról van szó. Habár a szövegek időrendben, azaz naplószerűen követik egymást, ezek az írások magas színvonalú szépprózai művek, sőt – ahogyan a kötetbemutatón Jász Attila költő fogalmazott – lényegében prózaversek. Ezzel maga Uri Asaf is egyetértett, olyannyira, hogy el is árulta: e naplójegyzetek számos verséhez szolgáltak később „nyersanyagként". 

Az Amíg árnyékot vetek című könyv Uri Asaf 2003-2013 között írt naplójegyzeteit tartalmazza, és az Írók Boltjában tartott bemutatón természetesen az volt az egyik első kérdés a szerzőhöz, hogy miért éppen 2003-tól kezdett naplót írni. A válasz egyszerűnek indult, de természetesen – Urira oly jellemzően – összetettre sikerült: azért kezdett naplót írni, mert meg akarta örökíteni saját maga számára, hogy mi minden foglalkoztatja éppen, hogy min és kin töpreng, min dolgozik, ám sokáig nem is gondolt arra, hogy ezek publikálható vagy publikálandó szövegek lesznek. Hiszen végső soron a magánügyeiről van szó. 

Középen Uri Asaf, balról Jász Attila, jobbról Reichert Gábor

De hát lehetnek-e magánügyei egy olyan kivételes tehetségű alkotónak, mint Uri Asaf? Hiszen vannak olyan művészek – és közéjük tartozik ő maga is – akiknek a magánügyeik is „közügyek" abban az értelemben, hogy a világról, a művészetről, az irodalomról vagy a festésről vallott gondolatai nagyon is értékesek a közönség számára.

Az első sorban Ungváry Rudolf, Földényi F. László és Klimó Károly

A szerzővel a bemutatón Jász Attila költő és Reichert Gábor szerkesztő beszélgetett, akiknek köszönhetően megtudhattuk, hogy mit jelentett és mit jelent Uri Asaf kettős, azaz Magyarország és Izrael között megosztott élete, és fény derült arra is:  az évtizedeken át a Jeruzsálemi Héber Egyetem vegyészkutatójaként dolgozó Uri mindig is „párhuzamosan" működtette az egyetemi és a művész „én"-jét. Hiszen már a vegyészet felé is éppen a színek felől fordult a figyelme: gyermekkorában különböző kémiai anyagokkal kísérletezett otthon, s olyannyira elbűvölték az így keletkezett színek, hogy a kémia tudománya révén szeretett volna róluk még több mindent megtudni.

Uri szokás szerint szellemes volt, visszafogott és roppant szerény – hát igen, aki a munkásságát kicsit közelebbről is ismeri, az tudja, hogy ő tényleg az az ember, akinek már van mire szerénynek lennie... Meglehetősen őszintének hatott, amikor azt mondta: még csak ismerkedik a héber nyelvvel, ezzel a csodával, amely kemény munkát követel attól, aki a mélyére szeretne hatolni. Mondta ezt éppen ő, akinek nem akármilyen héber-magyar műfordítói múltja van... 

A most bemutatott könyvet még nem tudjuk méltatni, mert nem értünk a végére – de ez egyelőre nem is baj, hiszen nagyszerű dolog elmerülni Uri Asaf kettős világában. Ha befejeztük, természetesen írni fogunki róla – addig is szeretettel ajánljuk a kötetet elolvasásra!

Uri Asaf: Amíg árnyékot vetek – Naplójegyzetek 2003-2013, Új Forrás Könyvek, 422 oldal, 3800 forint