Tömeggyilkosnak lenni nem szép dolog, továbbra sem

2020. Szeptember 07. / 13:51


Tömeggyilkosnak lenni nem szép dolog, továbbra sem

Kecskeméten, a helyi országgyűlési képviselő ünnepélyes megnyitóját követően, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, a Rongyos Gárdát magasztaló konferencia zajlott a napokban.

Tudjuk, a Rongyos Gárda katonai szerepvállalásának valóban volt szerepe abban, hogy Sopron és környéke Magyarország része maradt. Ugyanakkor talán mégsem ártana futólag megemlíteni, (homályban hagyva egyelőre nyugat-magyarországi jelenlétük vitatott mozzanatait) milyen szerepet játszottak ezt megelőzően, 1919-ben. Hogyan vették ki derekasan a részüket a fehérterror tömeggyilkosságaiból, amelyek jó része történetesen antiszemita indítékú volt, de ez szinte mindegy is.

Bizonyára a konferencia szervezői is egyetértenek azzal a nem túl merész meglátásunkkal, hogy senkit nem szabad szadista módon megölni és ez az általános erkölcsi parancs a hősként dicsért Prónay Pálra is vonatkozik. 

Értjük a kecskeméti lokálpatriotizmust, osztozunk az örömben, amiért Sopron dönthetett a sorsáról és magyar város maradt, mégis, halkan és tisztelettel arra kérnénk a szervezőket, hogy zavarja őket egy kicsit a szadista tömeggyilkosság és ha lehetséges, vegyék ezt tekintetbe Héjjas Iván és társai megítélésénél, hátha árnyalja valamelyest a kérdést. Egyezzünk meg abban, ha szabad kérnünk, hogy a tömeggyilkosság mindent összevéve mégiscsak helytelen tevékenység és nem érdemel ájult hódolatot. 

Igyekeztünk, hogy kérésünk ne tűnjön túlzónak, túlérzékenynek, méltánytalannak és nagyon reméljük, hogy meghallgattatik és nem folytatódik tovább Héjjas Iván nemzeti hőssé stilizálása. 

Reménykedünk. 

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek