Az adatok szerint az egész világon Izrael kezelte legjobban a járványt

2021. November 25. / 19:36


Az adatok szerint az egész világon Izrael kezelte legjobban a járványt

Izrael tényleges bezzegország lett a pandémia alatt: nagyjából egy éve innen származnak információink a járvány jövőjéről. Felnőtteknek és gyermekeknek is a Zsidó Állam tette elsőként lehetővé a vakcina felvételét, az oltási igazolványok kiadásában is első volt, és a harmadik adag oltások beadását is elsőként kezdte meg.


Izraelben ma már csak azt tekintik teljesen immunizáltnak, aki három adagot kapott az oltásból akkor, amikor jogosult rá. Az adatok a CNN cikke szerint azt mutatják, hogy a negyedik hullámot az emlékeztető adagok révén tudták leküzdeni augusztus-szeptemberben, amikor is egy napra 8000 friss eset jutott és 500 ember feküdt kórházban súlyos állapotban a járvány csúcsán – írja mai cikkében a CNN-re hivatkozva az Infostart.hu

Mostanra a friss esetek száma Izraelben napi 450-500, kórházban pedig 129 főt kezelnek. Azt is egyértelműen mutatják a számok, kik vannak veszélyben: az elmúlt hónapokban a legtöbb napon az esetek 75 százaléka oltatlanokat jelentett. 

 A kórházba kerültek körében ez még egyértelműbb: izraeli adatok szerint októberben azoknak a 60 év feletti, súlyos állapotban lévő emberek aránya, akik csak két adag vakcinát kaptak, ötszöröse volt azokénak, akik három oltást kaptak. 

Az esetszám azóta összességében csökkent, a különbségek továbbra is fennállnak: vasárnap az egészségügyi minisztérium szerint négyszer annyi 60 év feletti súlyos állapotban lévő ember volt, aki csak két oltást kapott, mint olyan, aki három adag oltással teljes mértékben beoltottnak számít.

A gyengülő immunitás, melyet különösen az idősek tapasztalhatnak, univerzálisan elfogadott ténnyé vált a tudományos világban. Németországban és az USA-ban már minden 18 év feletti kaphat harmadik oltást, akárcsak Magyarországon, miközben az Egyesült Királyságban a negyven év fölöttiek jogosultak arra, hogy harmadik adagot kapjanak.

Az Infostart.hu cikke teljes terjedelmében ide kattintva olvasható.

(Címlapkép: Haaretz.com/Facebook)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Megemlékezések
Elhunyt Gát György filmrendező, producer
2024. Március 13. / 20:41

Elhunyt Gát György filmrendező, producer

Zsidó világ
„…és szólította a gyülekezés sátrából…"