Beni Ganzot bízta meg kormányalakítással az izraeli államfő

2019. Október 24. / 12:41


Beni Ganzot bízta meg kormányalakítással az izraeli államfő

A várakozásoknak megfelelően a centrista Kék-Fehér pártot vezető Beni Ganzot bízta meg az új izraeli kormány megalakításával Reuven Rivlin államelnök szerdán, miután a jobboldali Likud párt elnöke, Benjamin Netanjahu eddigi miniszterelnök hétfőn visszaadta kormányalakítási megbízatását.


„Liberális egységkormány létrehozását ígértem, és ezt is tervezem megtenni” – mondta Beni Ganz szerda este a kormányalakítási felkérés elfogadásakor mondott beszédében, miután a Kék-Fehér párt delegációja megbeszélést folytatott Rivlinnel.

„Sorsdöntő napokat élünk. Az előttünk álló hatalmas kihívások megkövetelik a kormány felállítását” – mondta Rivlin, arra utalva, hogy tavaly december óta csak korlátozott jogkörű átmeneti kormány vezeti az országot. De nem lesz új kormány mindaddig, amíg nem szűnik meg a teljes lakossági csoportok kiközösítése, amíg nem szándékoznak egységre lépni a nagy és kis pártok, amíg nem születnek kompromisszumok – tette hozzá.

Megbízatásáról értesülve Ganz elsőként Benjamin Netanjahut invitálta már csütörtökre egyeztető megbeszélésekre. Netanjahu ezt elfogadta, de bejelentette, hogy pártjával a tárgyaláson továbbra is a teljes jobboldali-vallásos blokkot képviseli, vagyis a kneszet 55 törvényhozóját.

A Likud szerdán ismét értekezett a vele szövetséges jobboldali és vallásos pártok vezetőivel a koalíciós tárgyalások újabb fordulójáról.

Netanjahu után Ganznak is négy hete lesz egy parlamenti többséggel bíró kabinet összeállítására. A Kék-Fehér elnökének esetleges kudarca esetén újabb 21 napos időszak következik, amikor a kneszet bármely képviselője megkísérelheti a kormányalakítást, ha írásban mögé áll a képviselők több mint fele, vagyis legalább 61 honatya. Ha ekkor sem születik új kormány, akkor a kneszet feloszlatja magát, és új választásokat írnak ki 2020 elejére.

Idén kétszer rendeztek előrehozott választásokat Izraelben. 

Először április 9-én, amely után Benjamin Netanjahu nem tudott kormányt alakítani, mert Avigdor Liberman megtagadta részvételét kabinetjében, és nélküle mindössze hatvan képviselő támogatását sikerült megszereznie.

Netanjahu a kneszetben új választások kiírását szorgalmazta a felkérés visszaadása helyett, annak reményében, hogy koalíciós partnereivel együtt hatvanegy mandátumot szerezve létrehozhatja újabb jobboldali-vallásos kabinetjét.

A szeptember 17-én megismételt parlamenti voksoláson azonban a Netanjahu mellett álló pártok csak ötvenöt mandátumhoz jutottak. A kormányfő támogatásukkal mégis elsőként kapott felkérést Rivlintől a kormányalakításra, miután Ganz mögé kevesebben sorakoztak fel.

(MTI)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Darvas főrabbi: Milyen jelek vannak a testünkön?
Zsidó világ
Csak semmi córesz! – elindult a Mazsihisz podcast
Hírek, lapszemle
Magyar Narancs: „Megrezzen, mint mindenki más"