Elkezdődött a zsidó zarándokszállás építése Nyírtasson

2020. Június 07. / 10:47


Elkezdődött a zsidó zarándokszállás építése Nyírtasson

A pincerész alapozását végzik az épülő zarándokszálláson a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírtasson. A beruházás része annak a Magyar zsidó örökség útja Kelet-Magyarországon című projektnek, amelyet egy, a Mazsihisz vezetésével létrejött konzorcium valósít meg. Uniós forrásból és kormányzati támogatással – összesen 1,4 milliárd forintból – zsidó vallási, kultikus és idegenforgalmi létesítmények újulnak meg az ország öt településén.


– A nyírtassi zsidó temető olyan zarándokhely, amely vonzza a kanadai Toshban élő közösség tagjait. Nemcsak az évfordulók alkalmával, hanem egész évben folyamatosan jönnének a zarándokok, s az ő kiszolgálásukra épül ez az új központ. A községünkben a létesítmény építése már elkezdődött, a pincerész alapozásánál tartanak – nyilatkozta a Jenei Erzsébet, Nyírtass polgármestere.

Az 1,4 milliárdos fejlesztést egy konzorcium végzi, amelynek vezetője a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz). Erről ide kattintva olvashatnak részletesebben.

Az eredeti tervben egy lakóépület átépítéséről volt szó, de azt végül lebontották, s egy teljesen újat építenek, ugyanis számos funkciót kell majd betöltenie a zarándokháznak. Lesz majd benne többek között imaterem, rituális fürdő, hozzá kapcsolódó öltözőkkel és gépészeti helyiségekkel, kialakítanak egy nagy méretű étkezőhelyiséget, egy kóser konyhát, múzeumot, raktárakat, továbbá irodákat és mosdóhelyiségeket is. (Címlapképünkön a látványterv.)

A zsidó temetőben fekszenek a falu nagy rabbijai, a nyírtassi haszid közösség nagy rabbijai: Mesulam Feis Lőwy és fia, Elimelech Lőwy. 

A Szon.hu cikke alapján

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek