Az ortodoxok titokzatos világa a Holokauszt Emlékközpontban

2024. Május 08. / 14:02


Az ortodoxok titokzatos világa a Holokauszt Emlékközpontban

A Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány rendhagyó és eddig soha nem látott kiállítást hozott létre, amelyben bemutatják, hol „rejtőztek” és hogyan éltek Magyarországon az ortodox zsidók a 19. század derekán. A szervezők az életet, az élni akarást kívánták megmutatni, hiszen szerintük „így jóval többet tehetünk a kirekesztés és az antiszemitizmus ellen” – mondta az Indexnek a Közalapítvány igazgatója.

„Az időszaki kiállításokban a zsidóság életét tárjuk a látogatók elé, míg az állandó tárlatunkban a holokauszt emlékének adunk teret” – mondta az Indexnek Zima András, a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány (HDKE) igazgatója, aki bemutatta az intézet legfrissebb időszaki kiállítását, A Tóra fényénél – Sokszínű orthodox zsidó életvilágok a vészkorszak előtt című tárlatot.

A kiállítás bemutatja, hogy a 19. század társadalmi, technológiai és életmódbeli változásai lassan megváltoztatták a világot. A 20. század közepéig ez a változás még inkább kiteljesedett. A magyarországi ortodox zsidóság problémáit, válaszait és új jelenségeit mutatja be a kiállítás alulnézetből, a közösség és a család felől.

A TÖRTÉNÉSZEK IGYEKEZTEK KILÉPNI A HAGYOMÁNYOS KATEGÓRIÁKBÓL, AMIVEL JELLEMZŐEN MEGKÖZELÍTIK A ZSIDÓ VILÁGOT.

„Azt gondolom, így jóval többet tehetünk a kirekesztés és az antiszemitizmus ellen” – összegezte lapunknak a motivációjukat Zima András. A holokauszt 80. évfordulójára készült időszaki kiállítás az ortodox zsidóságot mutatja be, de anélkül, hogy konstruktivista történészi nézőpontból címkézné, minősítené, vagy a holokauszt pusztítását és borzalmait tárná részletekbe menően elénk. Zima András hangsúlyozta, az életet, az élni akarást kívánták megmutatni.

A sokszínű ortodoxia

Az ortodox zsidóságot önállóan bemutató kiállítás még nem volt Magyarországon. A vidék zsidóságáról, helyi zsidó közösségekről láthattunk kiállításokat, de intézményi és országos szintű kitekintést az ortodox zsidóság életmódjáról, sokféleségéről, problémamegoldási stratégiáiról és világképéről még nem.

AZ ORTODOX ZSIDÓSÁGOT GYAKRAN ÉRTE AZ A VÁD, HOGY NEM MODERN.

A HDKE most azt mutatja be, miként volt modern, a vallási hagyomány tükrében hogyan szűrte meg a modernitás jelenségeit, a jiddiskájttal összeegyeztethető dolgokból hogyan hozta létre a hagyomány és a modernitás ötvözetét. A készítők az ortodoxiát nem tekintik a zsidó felvilágosodásra és vallásreformra adott válasznak, vagy megkonstruált jelenségnek, 19. századi kitalált hagyománynak.

Nem nagy sémák, kutatói elképzelések mentén, hanem a cselekvések mögött húzódó tudást keresve fordultak felé. Az ortodox zsidóságot önmaga okán igyekeztek megérteni.

Zima András kiemelte, hogy ez a Tórán alapult. Ez a köztudatban napjainkban Mózes öt könyvét jelenti, azonban a zsidó hagyományban ennél sokkal többet. A Tóra, a kinyilatkoztatott Írott és Szóbeli Tan örök érvényű az ortodoxiában, és az élet minden területét áthatja, a szétszóratásban iránymutatóként és keretrendszerként szolgál nemzedékről nemzedékre.

ortodox-hdke-2.jpg

A parancsolatok – az új dolgok működésének megértése után – pedig viszonyítási keretet adnak egy-egy új, történelmileg változó jelenség megítéléséhez. A kiállítás alatt egyértelművé vált:

AZ ORTODOXIA SOKSZÍNŰ VOLT, MINT AHOGYAN A TÁRSADALOM IS AZ VOLT, AMELYNEK RÉSZÉT KÉPEZTE A VÉSZKORSZAK ELŐTT.

Ezt a vidéki-fővárosi, nyugat-, illetve északkelet-magyarországi kettősséget, társadalmi differenciáltságot is fel kívánták mutatni. Az ortodox szervezet egy modern ernyőszervezet volt, amelyet az állam hívott életre, a hozzá tartozó hitközségek pedig igen sokfélék voltak.

Fotók: Szabó Gyula / IndexFotók: Szabó Gyula / Index

Nem a holokauszt a központi téma

Megfigyelhetjük a kiállításon a fővárosi ortodox kóser élelmiszermárkákat, tisztítószereket, kávéméréseket, kifőzdéket, éttermeket, szatócsokat, húsboltokat és a vidékkel való kapcsolatokat. Megmutatják, milyen ortodox kóser kétszersültek, teasütemények, kávémárkák, csokoládék léteztek.

Ráláthatunk, hogyan öltözött egy vidéki és egy pesti ortodox zsidó, mekkora társadalmi különbségek voltak ortodox földbirtokos, ügyvéd, felsőházi tag és vidéki szatócs, hagymaalkusz vagy kisiparos között. Betekinthetünk a talmudiskolák, valamint az ortodox polgári fiú- és leányiskolák világába is. Az ortodox otthonra a közösség érdeklődően tekintett, a magánszféra világa a normákat betartató szomszédok és a hitközség felügyelete alatt állt.

Teljes írás ide kattintva olvasható el

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Közélet
Rendszerszintű Izrael-ellenesség a Wikipédián
Élet + forma
Mazsihisz podcast: Koncert, színház, film és zsidóság
Megemlékezések
Eltemették Hadas Krisztát – „Sugárzott, akárcsak a gyertya"