A járvány ellenére sem állt le a berettyóújfalui zsinagóga felújítása

2020. Június 03. / 11:08


A járvány ellenére sem állt le a berettyóújfalui zsinagóga felújítása

Az 1903-ban épült zsinagóga csak a vészkorszakig, vagyis alig több mint 40 évig szolgált szakrális célokat. Évtizedekig vasáruraktárként használták, és ez idő alatt nagyon leromlott az állapota. A tervek szerint nyár közepére újra régi fényében pompázik majd az épület.


A felújításhoz a helyi önkormányzat pályázaton 230 millió forintot nyert, amit a kormány tavaly nyáron 275 millióval egészített ki. Az ősszel kezdődött munkák a kijárási korlátozás idején is jól haladtak. Bent már a freskókat készítik és hamarosan a padlót is helyreállítják. A felújítástól azt remélik, hogy az újrainduló turizmust is erősíti majd a zsinagóga épületében helyet kapó új kulturális központ.

berettyoujfalu_zsinagoga1.jpgKépek: Dehir.hu

Muraközi István, Berettyóújfalu polgármestere azt nyilatkozta: „szeretnénk az átadással együtt bemutatni a zsidóság történetét, a 20. századi történetét. Lesz egy állandó kiállítás, ugyanakkor, mivel multifunkciós térré szeretnénk, állandó és időszakos kiállításokat, akár zenei hangversenyeket tudunk ebben tartani".

Forrás: Dehir.hu


mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek