Zsidó hősök az operaszínpadon – a zsidónő párizsi ősbemutatója

1835. február 23-án mutatták be a párizsi Operában Jacques-Fromental Halévy (1799-1862) La Juive (A zsidónő) című operáját, az első olyan színpadi alkotást, amely a judaizmust értéknek mutatja be, és amely nem a Biblia egyik zsidó alakját ábrázolja árnyalt és pozitív szereplőként, hanem egy középkori zsidó ékszerészt és lányát.

Halévy édesapja, a Talmud-tudós, kántor és költő, Elie Halphen Halevy Bajorországban született, és a forradalom idején költözött Franciaországba, ahol jelentős szerepet töltött be a hitközség munkájában. Fia neves mestereknél és intézményekben tanult zenét Párizsban és Rómában, többek között Cherubini tanítványaként. 1830-tól a Nagyopera zenei felügyelője lett, majd az ellenponttan professzora, és megkapta a Becsületrendet is, operái közül azonban csak A zsidónő bizonyult tartósan sikeresnek. Az opera, amely kivívta Rossini és Liszt csodálatát is, gyorsan népszerűvé vált, visszatérő darabja volt az operaházaknak, 1921-ben New Yorkban jiddisül is bemutatták, és 1836-os pesti bemutatóját követően 1931-ig a magyar operarepertoáron is gyakran szerepelt. 

A harmincas évektől azonban a darab az antiszemitizmus és a nácizmus térhódítása miatt eltűnt a színpadokról, újrafelfedezése az amerikai Richard Tuckernek volt köszönhető a hatvanas években. 1999-ben a bécsi Staatsoper és az Új Izraeli Opera mutatta be Bécsben, Tel-Aviv-ban majd a New Yorki-i Metropolitanben, Neil Schikoff főszereplésével, a történetet a középkorból az Anschluss idejére helyezve. Magyarországon 2004-ben koncertformában hangzott fel ismét a Dohány utcai zsinagógában.

A történet 1414-ben, a konstanzi zsinat idején játszódik, főszereplője Eleazar, aki sok évvel korábban megmentette egy tűzből az Eleazar fiait korábban kivégeztető Brogni bíboros csecsemő leányát, és sajátjaként nevelte fel. Rachel – akit mindenki halottnak hisz – és Lipót herceg egymásba szeretnek, ami miatt apára és lányára is kínhalál vár. Brogni felajánlja, hogy a kikeresztelkedésért cserébe megkíméli életüket, de mindketten visszautasítják, és Brogni későn tudja meg, hogy saját lányát végeztette ki.

Az opera librettóját Eugène Scribe (1791–1861) írta a zeneszerző, annak fivére, valamint Eleazar első alakítója, a kor híres tenorjának, Adolphe Nourrit-nak közreműködésével. Diana R. Halmann 2002-es könyve, az operát a felvilágosodás vallásellenességének tézisoperájaként mutatja be, de az opera sokkal árnyaltabb és sokrétűbb annál, mintsem tézisdarabként tekintsünk rá. Eleazar árnyalt és gazdag karakter, aki a vallásos identitás iránti hűség, a bosszú és a (nevelt) lánya iránti szeretet között hánykolódik. A történet számos romantikus toposzt vonultat fel, váza párhuzamba állítható Verdi A trubadúr című operájának vázával, de a darab és bemutatásának igazi jelentőségét az adja, hogy Eleazar és Rachel karaktere szakít a színház- és drámatörténet démonizáló vagy gúnyolódó ábrázolásmódjával.

Az opera bemutatójáig a többségi színpadon a nem bibliai zsidó karakterek vagy pénzéhes, démoni kereskedőként, vagy a keresztény férfiakra az egzotikus szépségével veszélyt jelentő vonzó zsidó nőként jelentek meg. A 18-19. századtól mind az irodalomban, mind a színpadokon találkozunk olyan zsidó szereplővel, akit az ábrázolás szerint a társadalmi elnyomás tesz rosszá, de a zsidó vallást szinte mindig középkori babonaként ábrázolták. 

A zsidónő esetében a szerzők egyaránt igyekeznek lefejteni a karakterekről a negatív sztereotípiákat, és közel hozni a nézők számára a zsidó vallást – például a szédereste egyszerű, bensőséges bemutatásával. Az opera ekként először közvetített nem zsidó színpadon egy büszke zsidó önazonosságot, és először mutatta be értékként a judaizmust és a zsidó identitást.

Források, felhasznált irodalom: 

 • Hallman, Diana R. 2002. Opera, Liberalism and Antisemitism in Nineteenth-Century France. The Politics of Halévy’s La Juive). Cambridge University, Cambridge.
 • Peremiczky Szilvia. 2019. Zsidó dráma, színház és identitás. Ráció, Budapest, pp. 144-158.

Peremiczky Szilvia írása