Kevesen merik kimondani, de szerintem majd’
mindenki érzi, hogy félelmetes dolog összezáródni a gyerekeinkkel egy lakásban
a járvány idejére. Különben is aggasztó, amiket látunk, hallunk, olvasunk.
Feszült helyzetben vagyunk mi felnőttek, mert nem látjuk tisztán, mi fog
történni napok, vagy hetek múlva. Nem elég, hogy egy világméretű járvánnyal
vesszük fel a harcot, de közben még azt is ki kell találnunk, hogyan
működtessük családjainkat úgy, hogy az mindenki számára elfogadható legyen.
Sokan nem merik kimondani, hogy félnek ettől a
helyzettől, de vannak olyan bátrak, akik vállalják az érzéseiket. Egy
kétgyerekes anyuka a következőről számolt be: „Én nem mehetek dolgozni,
itthonról tudom végezni a munkám. A férjem nem ilyen szerencsés, ő reggel
elmegy és késő délután ér majd haza. Addig én itt leszek a két fiúval,
amelyikből az egyik nagy-, a másik kiskamasz. Persze, rosszul vannak egymástól
és egész nap állni fog a bál, én meg itt leszek egyedül. Mit csináljak?”
Szerintem nagyon fontos, hogy emiatt nem kell
magunkat rosszul érezni. Nem kell bűntudattól patakokban folyó könnyeinkkel
áztatnunk a párnát, mert ez egy teljesen természetes érzés, ami valamennyi
szülőben megfogalmazódik most, és a leginkább elszántak kivételével, mindenki
félelemmel vegyes, kíváncsisággal várja a következő időszakot. Nézzük, mit
lehet tenni!
Adjunk kereteket!
A gyerekek szeretik a rendszerességet, szeretik
tudni mikor mi fog történni, és nekik mi a dolguk. Beszéljük meg előre, hogy
kinek mi lesz a feladata. Digitális tanrend lépett életbe, tehát ők is
otthonról végzik a „munkájukat”, ahogyan sok felnőtt is. Ehhez fontos egy
időbeosztás, amihez alkalmazkodnia kell az egész családnak. Beszéljük meg, de
inkább írjuk le, hogy ki, mikor és mit csinál. Legyen ideje mindennek! Legyen
ideje a tanulásnak, a házimunkának és a kikapcsolódásnak is.
Mindenképpen üljünk le, és beszéljük meg, hogy
ki mit szeretne, de sarokpontokhoz ragaszkodjunk! Legyen megszabva, hogy mikor
kell felkelni, és mikor kell nyugovóra térni. Ne engedjük, hogy a gyerekek
„éjszakai üzemmódba kapcsoljanak”, mert később nehéz lesz visszatérni a régi
kerékvágásba, nem fognak tudni részt venni az időhöz kötött online tanórákon és
a szakemberek szerint nem is egészséges.
Ha lehetőségünk van, akkor az étkezések
időpontját is egyeztessük. Ez nagy segítség lehet abban is, hogy legyen ideje a
családnak együtt beszélgetni, nem is szólva, hogy a legrosszabbra készülve
mindig tudnunk kell, hogy állunk élelmiszerkészleteink felhasználásával. A
közös étkezés ráadásul egy nagyon jó szabályozója lehet a családi
időbeosztásnak, mert enni (majdnem) mindenki szeret.
Érdeklődjünk a tanulás iránt!
Gyermekeink sok esetben lényegesen jobban
bánnak a technológiával, mint mi. Könnyen lehet, hogy semmilyen segítségre
nincs szükségük a digitális tanrend működtetéséhez, de mégis jó, ha igyekszünk
velük tartani ezen az úton. Így látni fogjuk, hogy milyen ügyesen bánnak a „kütyükkel”,
akkor is, ha nem játékra használják azokat, és látni fogjuk azt is, hogy
valóban halad-e a tanulás. Akár egy jó móka is kisülhet a dologból, mert ebben
a szokatlan, új helyzetben biztosan lesznek megmosolyogtató pillanataink
mindannyiunknak.
Hagyjunk időt az online játékra!
Nagyon sok gyerek játszik az interneten
keresztül játékokkal, sokan közben kommunikálnak is egymással. Ezek a játékok –
tisztelet a kivételnek – nem arról híresek, hogy fejlesztenének, tanítanának.
Sokunkban van rossz érzés, amikor hagyjuk, hogy ezekkel az értelmetlen
dolgokkal töltsék a drága idejüket. Azt hiszem, most van okunk ebben
engedékenynek lenni, persze, csak a kötelességek elvégzése után.
Nagyon nehéz nekünk is elszakadnunk a saját
korosztályunktól. Emlékezzenek csak vissza az édesanyák a csecsemőkkel töltött
hosszú hónapokra! Minden mozdulatát lessük és imádjuk a picinek, de azért
nagyon várjuk, hogy felnőttekkel felnőttes dolgokról beszélhessünk. Ugyanez
igaz a srácokra is. Nekik is szükségük van a saját korosztályuk társaságára.
Nagyon fontos, hogy ne veszítsék el szociális kapcsolódásaikat, mert így sem
lesz könnyű majd a visszatérés az iskolába, kiváltképp, ha még a barátok is
eltűnnek addigra.
Végezzünk együtt házi munkát!
Gondolom, sokan már most felkacagnak, pedig…
A gyerekek többsége szeret a konyhában lenni,
szeret segíteni és szeret enni. Sokszor nincs időnk arra, hogy megvárjuk, amíg
az „apróláb” előhozza a lisztet a kamrából, vagy amikor 10 percig gondolkodik,
hogy a 100 gramm, az hány deka. Most van időnk kivárni ezt, nincs hova
sietnünk. Egy közösen készített süti mindenkinek jobban fog esni és a
kalóriákon kívül még sok mindent nyerünk ezzel az időtöltéssel. Egyrészt
értékes, aktív időt töltünk együtt, másrészt a gyerekek konyhai rutint
szereznek, amire óriási szükség van.
Ezt azért merem kijelenteni, mert évről évre
látom az osztálykirándulásokon, ahogy a gyerekek (nem) végzik el a házimunkát.
A többség nem tud krumplit hámozni és a 90 százalék úgy áll fel az asztaltól,
hogy mindent ott hagy maga után. Mindez azért történik, mert mi szülők
megcsinálunk helyettük mindent, mert sokkal gyorsabb így. Most viszont
tengernyi időnk van. Próbáljuk ki!
Játszunk együtt!
Nagyon kevés az időnk. Egész nap dolgozunk,
rohanunk, azért, hogy mindent meg tudjunk adni a gyermekeinknek. A közös játék
sokszor az utolsó utáni időtöltés, amire gondolni merünk. Teremtsünk erre is
alkalmat most! Fontos, hogy ez az időszak minél kevésbé legyen nyomasztó és a
játék közben érzett önfeledt jókedv ebben biztosan a segítségünkre lesz. Elő a
szekrény mélyén lapuló társasokkal és kezdődjön a móka!
Tudom, hogy ezt nagyon könnyű leírni és nagyon
nehéz megcsinálni, de mégis érdemes lehet legalább megpróbálni. Teremtsünk
olyan helyzetet, amiben gyermekeink jól érzik magukat, annak dacára, hogy
fenekestől fordult fel az egész világ körülöttük is.
És közben gondoljunk arra, hogy megéri (ezt is)
megtenni értük, ha másért nem, akkor azért, ami a viccben szerepel: majd ők
fogják kiválasztani számunkra a nyugdíjasotthont és nem lesz mindegy, hogy
mekkora szeretettel választanak.
A szerző a Scheiber Sándor Gimnázium, Általános Iskola
igazgatója