Országos főrabbi: Mind a zsidó, mind a keresztény morál sarokköve a szabadság

2025. Július 02. / 10:21


Országos főrabbi: Mind a zsidó, mind a keresztény morál sarokköve a szabadság

– A jognak, a törvényeket összefogó Corpus Jurisnak mindig van olyan vetülete, mely túlmutat önmagán, ez pedig a jogban is ismert erkölcs, a morál vetülete. Ezért nem is a hétvége több százezer embert is utcára vivő megmozdulás jogi vagy szexuális aspektusára irányítanám a figyelmet, hanem a sokat hangoztatott zsidó-keresztény erkölcs ez irányú útmutatása szerint osztanék meg egy-két gondolatot – írja dr. Frölich Róbert országos főrabbi a hivatalos Facebook-oldalán.

Mint az országos főrabbi írja: a jog betűje nem feltétlenül felel meg az igazság kritériumrendszerének. A jogszerű nem mindig igazságos, elegendő itt csak a XX. század általunk is megélt szocialista korszakának egyes törvényeire gondolnunk. Márpedig az igazság az alapja a zsidó-keresztény erkölcsi jogrendnek: 

„Az igazságra és csakis az igazságra törekedj, hogy életben maradj” – írja Mózes V. könyve. 

De ugyanez az elv olvasható János első levelében: „Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: aki nem cselekszi az igazságot, nem az Istentől van, és az sem, aki nem szereti a testvérét“. Ebből következik, hogy az igazságosság keresése erkölcsi kötelezettséget ró ránk.

Több százezer ember vonult ki szombaton. Ilyen tömeget egy irányba mozdulni, egy akarattal, békésen menetelni nagyon régen nem láttunk. Ez a tömeg meg akarta érezni, és meg is ízlelte a szabadságot. A fizikai és szellemi szabadság pedig olyan élmény, mely akár a jog betűje ellenére is megszerzendő. 

Egyiptomban a Fáraóban megtestesülő törvény ellenére állt ki Mózes népe szabadságáért, s nyerte azt el. A makkabeusok a görög törvény tilalmával dacolva keltek fel, harcoltak s vitték győzelemre életüket nem kímélve a judaizmus ügyét a pogánysággal szemben.

Dr. Frölich Róbert bejegyzése így zárul: a szabadság az ember idilli állapota, szabadság nélkül nem teljesedhet ki, nem lehet soha önmaga. Ezért is volt katartikus élmény a rendszerváltás forgataga, mert kéznyújtásnyira került hozzánk a szabadság, melyet csak vágyakozva szemléltünk a vasfüggöny mögül. Mint láttuk, 

mind a zsidó, mind pedig a keresztény morál sarokköve a szabadság. Az erre való törekvés természetes állapota az embernek. 

Legyünk zsidók, vagy egykor üldözött keresztények, de mindannyian, a sokszor elnyomott magyarok, hogyan is kárhoztatnánk azokat, akik – mint egykor Dózsa György vagy Petőfi Sándor – a szabadságra vágytak?

Az országos főrabbi írását teljes terjedelmében a Facebook-oldalán olvashatják el. 

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek