A felnövekedés öröme: Lág Bá Omer örömünnepére

2020. Május 11. / 20:10


A felnövekedés öröme: Lág Bá Omer örömünnepére

Az út, amely a pusztán át vezet, a szabadságtól a felelősségig tart és a kétharmadánál ott van a boldogság, Isten közellétének boldogsága.

Ma Simon bár Jócháj halálának örömünnepe van. Igen, a halálának az örömünnepe. Simon bár Jócháj átlátta a teremtés titkait, belepillanthatott a végső igazságokba és a hagyomány szerint megírta a zóhárt, a kabbala nagy és titokzatos könyvét, a világ misztikus értelmének feltárását, miközben bujkált a rómaiak elől. A magány, az üldöztetés, a szorongatás vitte el oda, ahová elért, Isten közvetlen közelébe. 

Bejárta a Teremtés minden zegét-zugát, átélte teljességét és aztán egyesült a végtelennel, amelyhez életében is tartozott. Minden megértett és mindent megtapasztalt. Meghalt, ahogy az Írás mondja, betelve az élettel. Végigment minden halandó ember útján, amely Istenhez vezet. Jórcájtja örömünnep, mi volna más. 

Örömünnep, amely megszakítja a gyászt, amelyet Rabbi akiva tanítványai miatt viselünk, akiket életük virágában ragadott el a halál – úgy, mint néhány napja az izraeli fiatalokat, akikre ezentúl minden omer-számláláskor emlékeznünk kell majd, az ő gyászolásuk és Simon bár Jócháj Rabbi halálának ünneplése a bevégzetlennek tűnő és a beteljesült élet feszültségét mutatja. Bár Isten szempontjából talán remélhetjük, hogy semmi sem befejezetlen, minden, ami időbeli, az ő elgondolásaiban elnyeri értelmét. 

A gyász időszakában magunkra maradunk a saját kétségeinkkel. 

Lelassít, megállít minket, kivon a világból. Elcsendesít. Ilyenkor elkezdünk fölfelé figyelni, hátha üzen még egyszer onnan az, akit elvesztettünk. Hátha van valami túl az élet látszólagos értelmetlenségén. A gyász visszavezet minket a sivatagba, amelyen át őseinket vezette Isten a törvényhez, a Tórához. Magukra hagyatott őseinket a sivatag csendjében, akik néha el is veszítették szemük elől Istent. Istent, aki a történelem folyamán fokozatosan visszahúzódott, teret engedve nekünk, akik megkaptuk a Törvényt, hogy immár elsősorban mi műveljük és őrizzük a Földet. Van okunk a befelé figyelésre, amelyet a gyász biztosít számunkra, van okunk arra, hogy gondosan számoljuk a napokat Pészach szabadságünnepe és Sávuot között: ilyenkor, amíg a megszabadulástól a felnövésig, a törvény elfogadásáig eljutunk, minden napnak különleges súlya van, ezért számoljuk őket egyenként. És amikor túl vagyunk a nagyján, a célegyenesbe fordulunk, az Omer-számlálás kétharmadánál Lág bá Omer örömünnepét üljük a 33. napon: örömtüzeket gyújtunk és házasodunk is ilyenkor, végre énekelünk, mem csak azért, mert átmenetileg szünetelt a pusztítás Akiva rabbi tanítványai között, hanem azért is, mert a sivatagi felnövekedés minden komor súlya, a törvény minden komor súlya ellenére éreznünk kell, hogy Isten felé közelítünk. 

A Szináj hegye felé közelítünk egyre sebesebben, a Jóisten felé, akihez Simon bár Jocháj a mai gyászörömünnep napján végleg megérkezett. A legnagyobb micva, a legszentebb kötelesség boldognak lenni, már csak azért is, mert a boldogság, ha igazi, mindig áldás, mindig átragad másokra. Aki maga boldog, az hozhat csak örömet a világra, erről énekelt Simon bár Jovcháj utóda, a hászid bölcs, a breszlovi Náhmán rabbi.

Kezdődik az ünnep, terjesszétek az örömöt, legyetek a népek fényévé.
Eljött Lág bá Omer napja.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Koronavírus
Vasárnap is dolgozhattam, hurrá! – Kríziskulisszák 7.
Zsidó világ
Tényleg parókában alszanak a vallásos zsidó nők?

Kommentek